Daniel Warmuz: „Pan Jerzy”, Miłosz és a többiek

György Gömöri: Moi polscy pisarze i poeci

WYDAWNICTWO KSIĘGARNIA AKADEMICKA. KRAKKÓ, 2023.

(kritika)

Amikor 2017-ben a magyar irodalom műfordítóinak budapesti világtalálkozóján Miłosz Waligórski kollégámat bemutattam Gömöri Györgynek, az barátságosan nyújtotta neki a kezét, és köszöntötte: „Ismertem egy Miłoszt, Nobel-díjas lett”. A rabul ejtett értelem szerzőjével való ismeretsége révén az ’56-os forradalom leverése óta Angliában élő költő, műfordító és irodalomtörténész a kitüntetett miłoszológusok egyike lett Lengyelországban, amiről a Krakkóban évente megrendezett, Czesław Miłoszról elnevezett nemzetközi költészeti fesztivál közönsége is meg tudott győződni 2011-ben. Személyes találkozások (az elsőre 1957-ben került sor Strasbourgban, egy évvel később pedig Párizsban, majd pedig 1963-ban Berkeleyben találkozott a két író-szakértő), több évig tartott levelezésük, Miłosz előadásai a kaliforniai egyetemen (ahol Gömöri is tanított), a lengyel mester tanácsai Cyprian Kamil Norwid és Stanisław Ignacy Witkiewicz művei kapcsán, eszmecsere a kortárs lengyel költészetről, és nem utolsósorban Miłosz művei angol fogadtatásának és magyar fordításának kulisszái (beleértve az adalékokat a Moja wierna mowo /Hűséges anyanyelvem/ című vers genéziséhez)… amelyekről Gömöri 2012es esszéjében1 is írt, mind részei a most tárgyalt kötetnek, amelyben két Miłosz-levél is található.

A Lengyel íróim és költőim címmel ellátott szöveggyűjtemény azokat az esszéket és magánleveleket tartalmazza, amelyeket az utóbbi 26 évben lengyel irodalmi lapokban közölt a szerző. Az írások zöme – ahogy a cím is sugallja – a lengyel szépírókkal való gyakran baráti kapcsolatokról szól, viszont azt, hogy Gömöri ízig-vérig lengyel irodalomtudós, az is bizonyítja, hogy műveiket át is ültette magyar nyelvre (például Zbigniew Herbert első magyar fordítójának számít). Az egyik kiemelésre méltó fejezet az 1956. Zaczęło się w Budapeszcie (1956. Budapesten kezdődött) sokatmondó címet viseli, és azokhoz a novemberi napokhoz vezeti az olvasót, amikor a fiatal Gömöri, akkoriban magyar–lengyel szakos az ELTÉ-n, személyes tolmácsként, vagy még inkább: Vergiliusként (ld. az Ötvenhatos emlék című versét) Wiktor Woroszylski költőt, műfordítót és újságírót kísérte a szétlőtt Budapest utcáin. A forradalom szemtanújaként Woroszylski beszámolót készített Magyarországi napló címmel, amely sokáig csak a második nyilvánosságban volt elérhető (magyarul Kerényi Grácia fordításában adták ki 1984-ben, szintén szamizdatként), de 1957-ben az ENSZ is felhasználta, lengyel és magyar pártvezérek felháborodását okozva. Ennek kiegészítéséül most azt is megtudjuk például, hogy Gömöri volt az, aki révén Woroszylski Déry Tiborral is találkozott, és megszerezte tőle a Niki című kisregényének kéziratát, amelyet később sikerrel csempésztetett a párizsi emigráns Instytut Literacki (Irodalmi Intézet) igazgatója, Jerzy Giedroyc részére, aki Camilla Mondral fordításában publikálta 1959-ben.

A többi fejezetben olyan további írókkal ápolt kapcsolatba kapunk belátást, mint Kazimiera Iłłakowiczówna, Halina Poświatowska, Wisława Szymborska, Konstanty Ildefons Gałczyński, Władysław Broniewski, Tadeusz Nowak (akit Gömöri buzdított a magyar nyelvtanulásra), Tadeusz Różewicz, Józef Ratajczak, Jarosław Iwaszkiewicz, Tymoteusz Karpowicz, Sławomir Mrożek, Aleksander Wat, Witold Gombrowicz, Leszek Kołakowski, Stanisław Barańczak, Antoni Słonimski vagy Kazimierz Wierzyński2 (ez utóbbiról azt olvassuk, hogy személyesen ismerte Harsányi Zsoltot, Kosztolányi Dezsőt és Karinthy Frigyest). Ezek közül, ha csak költőkről van szó, többen is szerepelnek a magyar nyelvű kötetekben, akár az Ismeretlen fa című, Gömöri által készített és Washingtonban kiadott lengyel költészeti antológiában3 (1978). Már e hosszú névsor (illetve a kiadványt kiegészítő elég terjedelmes névjegyzék) jelzi a szerző elismerésre méltó tudományos és szépirodalmi tevékenységét. Ráadásul Gömöri már 1953-ban elsőéves egyetemistaként lengyelországi írószövetségi ösztöndíjjal járt Varsóban és Krakkóban, a három hónapos tanulmányútját kihasználva arra, hogy személyesen is megismerkedjen egy-egy költővel, aki szerepelt az 1951-es –  „meglehetősen gyenge minőségű” – Kovács Endre-féle lengyel költészeti antológiában.

Ami Gömöri sokoldalú tevékenységét illeti, érdemes itt idézni Jerzy Snopek előszavából, amelyben joggal hangsúlyozza, hogy Gömöri „azon külhoni szakértők elit csoportjához tartozik, akik különös érdemekkel rendelkeznek a lengyel kultúra – különösen az irodalom – területén. Közöttük is előkelő helyet foglal el, annak ellenére, hogy teljesítményeinek lengyelországi tudomása, úgymond, nem integrált”. Az utóbbi állítás igen igazságos, vegyük csak figyelembe, hogy Gömöri legfontosabb lengyel irodalomtudományi munkáit – Norwid-monográfiáját (1974), valamint a Magnetic Poles című tanulmánykötetét (2000) – csak angolul adták ki. Kevésbé ismert a lírai munkássága is: egyetlen lengyel nyelvű verseskötete 2003-ban látott napvilágot Feliks Netz fordításában, azóta újabb versei csak szórványosan jelentek meg a lengyel folyóiratokban (utoljára a jelen sorok írója fordításában). Szerencsére lassan javul a helyzet, ugyanis Lagzi Gábor gondos kutatómunkája eredményeképpen hat évvel ezelőtt a lengyel olvasók kezükbe kapták Gömöri és már említett Jerzy Giedroyc 42 évig folytatott levelezését, illetve egy külön kötetet a párizsi Kultura-folyóiratban közölt magyarországi témájú szövegeivel (Fejtő Ferenc, Bojtár Endre vagy Lengyel László írásai mellett).

Az, hogy „Pan Jerzy” – ahogy levelezői gyakran szólították – eddig szétszórt esszéi most egy, fotókat is tartalmazó kötetben foglalnak helyet, hozzájárulhat a szerző megérdemelt elismeréséhez. Polonista szemszögéből pedig fontos kiemelni, hogy e megjelenésnek köszönhetően még könnyebben hozzáférhetővé válik több, érdekes információ, értékes irodalomtörténeti utalás, sőt sok, kevésbé ismert anekdota is. A publikáció egyetlen gyenge pontját abban látom, hogy a szövegeket részletesebb ténybeli, illetve aktuális bibliográfiai lábjegyzetekkel nem látták el a szerkesztők. Mindenesetre a Lengyel íróim és költőim című kiadvány (és vele együtt Gömöri életútja) egy izgalmas példa is lehet arra, hogy a hazai irodalomés kultúratudományi tanulmányok mellé miért érdemes elsajátítani egy másik nyelvet. Tegyük hozzá, Czesław Miłosz mit jósolt a 23 évvel fiatalabb kollégájának egyik 1958-as levelében: „Nagy feladatok és, biztos vagyok benne, nagy teljesítmények várják Önt, hiszen két közép-európai nyelv ismerete rengeteg érdekes munkát tesz lehetővé.”

—

1      A magyar nyelvű változatot ld. Gömöri György, Találkozásom és levelezésem Miłosz-sal, Tiszatáj, 2012/4, 10–15.

2    Néhányukról szóló magyar nyelvű változatokat ld.  Gömöri írásait: Egy 1959-es levél Iłłakowiczównától (Forrás, 2009. 6. sz. 62–65.), Meghívni Slonimskit? (Korunk, 2013. 1. sz. 69–71.), Ügyeim Gombrowicz-csal (Alföld, 2013. 11. sz. 71–75.).

3    Erről ld. bővebben: Negyvenéves Az ismeretlen fa. = Gömöri György: Elvándorlók és elvágyódók. Esszék és tanulmányok. Savaria University Press. Szombathely, 2021. 124–139.