Németh Zoltán prózája

Alagi Mihály felvétele

Hallucinációk 4.

Családom

Családunkban jelentős hagyománya van az öngyilkosságnak. Nem túlzás azt állítani, hogy generációkra visszamenőleg minden rokonom és felmenőm öngyilkos lett. Legutóbb a fiam végzett magával: egy teljes üveg tisztítószert (Domestos, 0,5 liter) ivott meg narancslével és rummal vegyítve. Iszonyú kínok között halt meg, órákig szenvedett. Mivel a felesége éjszakai műszakot vállalt Milánóban, már csak a kihűlt testre talált rá. A gyomormosás nem segített.

Ülök a dédszüleimtől örökölt lakásban. A nappaliban hosszú szekrénysor. Ebben az üveges, vitrines szekrényben őrizzük azokat a tárgyakat, amelyek az önként vállalt halál eszközeivé váltak. Egy recés, éles kés, barnás foltokkal. Egy vastag kötél tengerészcsomóval. Három doboz altató. Zsilettpenge. Törött sörösüvegek. Egy erkély kilincse. Vasúti zúzott kövek, andezit vagy bazalt, az ún. ballaszt, az elmaradhatatlan barna foltokkal. Mert a síneket nem lehet fölszedni.

Néha érzem a vér fémes illatát. Kötél és penge, penge és kötél, véres üvegcserepek, üszkös gerendák, töltényhüvelyek minden mennyiségben. Egy aszfaltdarab, rajta az arc lenyomata. Vagy csak én látom annak.

A halálvágy olyan erős, hogy néhányan magzatként, mások csecsemőként végeznek magukkal. Kislányom, Réka feltételezett születése előtt két hónappal a köldökzsinórját tekerte nyaka köré. Holtan operálták ki. Még sírja sincs, nem tudom, melyik szemétdombon végezte. Áronka háromévesen lépett ki az autó elé. Pontosan tudta, mi fog történni, hiszen százszor elmagyaráztuk neki, milyen fontos a járdán közlekedni. Kitépte magát az apja kezéből, és a villamos alá vetette magát. Kis testét 40 méteren keresztül pörgették, forgatták a kerekek, az alváz szó szerint megnyúzta és ledarálta őt. Amikor kiszedték a jármű alól, a felismerhetetlenségig összeroncsolódott. A rendőrök nem hitték el, hogy gyerek, azt gondolták, egy nagyobb fajta kutya.

Nagyapám vasműben dolgozott. A szocialista munkabrigád hőse volt, többszörösen kitüntetett sztahanovista, a sztálinista állam hőse, aki az ötéves tervet 460%-ra teljesítette. Hét gyereke volt. Mint mindenben, a halálban is maximális tökéletességre törekedett. Egy nap fejest ugrott a folyékony fémmel teli hatalmas kemencébe, semmi sem maradt utána. Nagymama egy csavart hozott haza a gyárból, abban él tovább.

Néha kinyitom az üveg szekrényajtót, kézbe veszek egy-egy tárgyat. Annak a sörösüvegnek a két felét, amellyel Sikula József és felesége, Sikula Józsefné, született Ozsvald Elvira végeztek magukkal. Egyetlen üveget törtek kétfelé, és az éles üvegcseréppel egyszerre vágták fel ütőerüket, majd feküdtek a forró vízzel teli kádba. Két héttel később találtak rájuk a szomszédok, addigra a víz lefolyt a rosszul záró dugó mellett, a két test menthetetlenül egymásra csavarodott, alig lehetett szétfeszíteni őket.

Kemény Jenő és Molnár Emerencia halála kísértetiesen hasonló volt 1895-ben. De mivel imádták az ókori történetírókat, ezüst papírvágó késsel vágták fel ereiket.

Ülök a nappaliban, és nem bírok ellenállni a tárgyaknak. Kinyitom a szekrényajtót, kézbe veszek egy-egy pengét, zsilettet, húsvágó kést. Végighúzom a csuklómon. Az ütőerem nyomvonalát követem. Kanyarulatait. Megszalad a kés, apró csík jelzi az útját. Kipróbálom mindet, egymás után. Ahogy a szüleim, nagyszüleim, dédszüleim, minden ősöm kipróbálta, sorban, egymás után, ki mélyebben, ki csak a felszínen, ültek halálunk kiállítási tárgyai között, és végighúzták karjukon a pengéket, egymásra rakódtak, egymásra rétegeződtek a szennyeződések a fémen, a vérem szüleim vérével érintkezik, nagyapáméval, dédapáméval, annak az apjáéval, és így tovább.

Másik nagyapám a sebesség őrületével nem bírt. Nyolcvankét évesen kibérelt egy sportkocsit, 160-ra gyorsított, majd frontálisan ütközött azzal a szilvafával, amelyet gyerekkorában ő ültetett a nyaralója elé.

Családunkban jelentős hagyománya van az öngyilkosságnak. Kötélen lógó testek övezik gyerekkoromat. Szétvágott ütőerek szegélyezik a családi ünnepeket. Egy golyó a koponyába. Hová is lehet tenni a pisztolyt? Belerakod a szájba. Fölfelé fordítod, a szájpadlás felé. Lefelé irányítod, a nyelőcsőbe. Egyenesen tartod, a nyakszirt irányába. Hová is lehet szorítani a kést? Az élét a csukló irányába. Hosszanti mozgás. A hosszanti irányban felvágott érhálózat spriccelése más mintát mutat, mint a sok apró csíkkal széltében elmetszett erek lüktetése. A kés élét a nyakhoz. A kés élét a térdhajlatba, elvágva az ínszalagokat. A kés élét nyakra, gégecsőre. A kés hegye. A kés hegyét a hasfalhoz. Enyhén rádőlve. Beledőlve. A kés hegyét a szívre célozva, a bordák közé illesztve. A kés hegyét a szemgolyóba. Ezzel átrepeszted a szemet és behatolsz az agyba. A kés hegyét a nyakba.

Ülök a nappaliban. Koncertterem. Hallom a kések síkos, csúszó zenéjét, a vágás csurgó hangját. Leginkább a hegedűhöz hasonlítanám. Az érintkezés erotikája, ahogy a fém csúszik a húson. Az él. A pisztoly ezzel szemben az elme zongorája. Ütések, amelyek az agy billentyűzetén játszanak. A pisztolylövés csattogó, ugató ütése a dob hártyáján. A repedés csók, a tengeren száll. Egy sziszegő hang, amely óvatosan kiengedi az életet a test pezsgőspalackjából. Nézem a lányom, és számolom a buborékokat, ahogy az élet darabokban hagyja el a testét.

Emlékszem a katartikus élményre, amikor életemben először láttam meg a tengert. Mennyi víz! Mennyi lehetőség az öngyilkosságra! Nehéz meginni úgy egy pohár vizet, hogy ne a halálra gondoljak. Apám nem volt elégedett azzal, amikor tízévesen eszméletlenül a folyó aljára csúsztam. A hajamnál fogva húzott vissza. Vannak sokkal kreatívabb lehetőségek.

Őszintén. A kések élét szoktam nyalogatni. A polcokon található töltényhüvely fekete porát. Van benne valami a mákból, a dohányból és a falusi éjszakák magányából. A városi éjszakák magányából.

A víz íze mindig a vér íze is. Valóban. Nem volt egyetlen napom sem, hogy ne véreztem volna. Nyílt sebek borították a testem, és ha felgyűrtem volna az ingem ujját, még a jezsuita kínzókamrákat megjárt áldozatok is irigykedtek volna. Imádtam a betegségeket. Kinevelni. Elhelyezni a testen. A lassú halál. Kinevettem az orvosaimat.

Ülök a nappaliban. Az üres Domestos-palackot elhelyezem a többi tárgy közé. A fiam többször hányt, órákig haldoklott, borzalmasan szenvedett. Abból lehet tudni, hogy megpróbálta felvágni az ereit, de már nem volt hozzá ereje.

Családunkban olyan erős az öngyilkosság iránti vágy, hogy a beházasulók szintén mind öngyilkosságot követnek el. Egy idő után már nem lehet tudni, ki a családtag és ki az idegen. Egyforma erővel vesznek részt a családi életben.

Háromszáz tárgy. Kések, üvegcserepek, töltényhüvelyek, pisztolyok, kődarabok, aszfalt, szögek, kapszulák és tégelyek, a legváltozatosabb színű folyadékok.

Három testvéremből már csak én maradtam. Négy feleségem volt. Öt gyerekemből még három él. Nekem pedig túl sok időm van még hátra.

Megjelent az Irodalmi Szemle 2024/4-es lapszámában.