Balogh Endre prózája

Natasha Barova felvétele

Apa nyáron

Peti válogathat a tóra merőleges végek és a szabadstrandok között. Az utcákat annyira nem szereti, mert ott mindig megbámulják a lakók. Akkor is, ha már megszokták a jelenlétét. Most a legnagyobb szabadstrandig sétál el. Bekanyarodik és leül a padra. Várja a hattyúkat.

„Mesélek anyósnak, de hallani nem hallja” – hangos a zene, Krisztián erre ébred. Valahogy elaludt ebéd után. Bicikliznek az ablaka alatt. Mostanában sokan visznek magukkal hangszórót, abból jön a kedvencük. Mintha az egész világ a szobájuk lenne. Pedig ez itt Krisztiánéké. Előtte nyírt, angolosan sűrű fű, a kerítés mellett fák, bukszusok. A nyaralóban minden van, ami a kényelmüket szolgálja, ugyanúgy, ahogy otthon, a családi házban. Mellettük halad el a balatoni bringakörút. Néha szeretik, hogy vidáman bejön a környék a nyitott ablakon, de ma zavaró a zaj.
– Ne morculj már. Képzeld el, hogy te bicajozod körbe a tavat. Nem lenne jó egy kis zenét hallgatni? Vagy elég csak a fejedben a mozi? – Krisztina nyugtatólag férje mellkasára teszi a kezét.

Amikor tizenöt éve megvették a házat, még szinte senki nem biciklizte körbe a Balatont, és egész más zavarta Krisztiánt. A vasút. Ha jött a vonat, a szabadban nem is értették egymás szavát, csak bent, a házban, csukott ablakok mögött. A déli parton itt kanyarog a sínpár, lehetetlenné téve az értékes helyen a pihenést. Nem azért van a nyaraló, hogy bezárkózzanak a házba. Akkoriban azon morfondírozott, mennyi bevétele lenne az államnak, ha eladná ezt a csíkot, és máshol, a tótól távolabb venné meg a sínekhez szükséges földeket. Rengeteg ember tudna jó telekhez jutni, akik aztán boldogabban élhetnének.

Krisztián azóta megtanult a saját dolgaira figyelni. Azokra legalább hatása van. Mérgelődjenek mások a megváltoztathatatlan miatt. Később a MÁV sokkal csendesebbre cserélte a síneket, és még hangfogó falat is épített náluk. Most a bringakörút okoz kellemetlenséget. Meg az Ultrabalaton. Amikor az amatőrök telehányják az árkot, vagy eldobják a műanyag poharat és zsebkendőt.
– Nem tudsz aludni, ugye?
– Hát, igazából…
– Nem csodálom.
– Inkább felkelek. Nincs kedvem itt dögleni.
– Rendben, főzök neked egy eszpresszót.

Miközben kiment a hálóból a konyhába, Krisztina lustán, de látványosan mozgatta a fenekét – sokkal inkább a maga, mint Krisztián örömére. Betolta a kapszulát a gépbe egyszer, majd még egyszer. A tejhabosítóban elkészítette a tejet is. Ő kevesebb, Krisztián több habbal szerette. Cukrot egyikük sem tesz már bele.

Számolja, hány hattyút lát. Három. Mindegyik balra, azaz nyugatnak úszik. Peti megnézi a telefonján az időt, és beírja a jegyzetekbe az órát-percet, a hattyúk számát és az égtáj irányát. Régebben papírra írt fel mindent, de idén tavasszal a születésnapjára mobiltelefont kapott, amiben a jegyzetelést szerette legjobban. Azóta szaporodnak a betűk.

„Itt ment szegény József Attila a vonat alá! Szárszón!” Szinte kiabálnak, mert ahhoz beszélnek, aki előttük vagy mögöttük teker.
– Nem hiszem el. Mindig ez van. Bömböltetik a magnót, vagy József Attiláról beszélnek. Miközben egyik sem tud róla semmit.
– Mi sem jártunk még a József Attila Múzeumban, pedig időnk lett volna bőven –
felesel Krisztina.
– Minek ide múzeum!
– De Krisztián! Legalább egy kis lelkiismeret-furdalásom hadd legyen…
– Ez a pár ember itt az utcában, ha jól érzi magát, akkor minden oké. Nem számít, hogy valaki szegény, gazdag, fiatal vagy idős.
– Ha szót értünk egymással – igazítja meg a bikinifelsője pántját.
– És megértjük egymást, toleránsak vagyunk mindennel, ami a vidámságból jön. Itt
csak a legsúlyosabb dolgok távolíthatják el egymástól az embereket. Ha elveszed a másik pénzét, párját, vagy megsérted a hiúságát.
– Erről jut eszembe. Mesélik, a Szőkéék válnak.
– Basszus. Mostanában tényleg ritkábban jönnek. Sokkal nagyobb a gaz az árokban és az udvarban, mint lenni szokott. Olyan rendezetlen lett minden.

Peti bámulja, amint a pókháló szálai a szellő mozgatta levelek közt átszűrődő napon rezegnek. Hol látszik egy pókfonáldarabka, hol eltűnik. Már egy ideje nem járt arrafelé hattyú, mégis, izgatottan oda-odanéz a vízre, hátha éppen most jönnek. Hirtelen felpattan, kisiet a Balatonnal párhuzamos utcára, melyen nekilódul, ütemesen lépdel, és megtesz vagy egy kilométert, míg újra lemegy egy keresztutcában a vízhez. Leül, várja a hattyúkat.

– Csak ne adják ki a házukat. A Szőkéék. Nem kellenek ide bérlők, elég, ha ismerős arcok vannak. Mi is beilleszkedtünk, számíthatnak itt ránk. És mi is számíthatunk a környékbeliekre. – Krisztián felszúrja a villára a süti utolsó falatját, melyet aznapra engedélyezett magának.
– Közös eszegetés, buli, tánc. A legjobb csupán fürdőruhában, pólóban.
– Na, ezért jön ide szívesen az ember. Nézd meg Lellét, ott azt a parti részt! Az már elviselhetetlen lesz.
– Hodályok készülnek, hetente cserélődik majd vagy ötszáz ember.
– Ötszáz ember… ebben a nagyságrendben megváltoztatják, és nem felfedezik a környéket. Jönnek, megmártóznak, esznek, berúgnak, ismerkednek, ennyi.
– Mi sem sokkal több mindent csinálunk.
– Szerintem a parton kettesben egy kávé reggel, vagy egy pohár bor este más. Ez a béke. Senki sem zavar. Mi mindig várjuk a napot, amikor jönni tudunk. Olyan ez nekünk, mint egy sorozat, vagy mint egy könyv, amiben kíváncsian lapozol a következő oldalra. Én
máshol unom magam, itt nem. Ők még egy halat sem fognak ki vagy bontanak fel. A helyiek villasornak hívják a Balatonnal párhuzamos utcát az onnan nyíló mellékutcákkal. Télen nagyon kevés az ott tartózkodó, de nyáron sem zsúfolt. A tóra merőleges utcák lakói név szerint ismerik a másikat, évközben is felkeresik egymást. A távolabbiaknak és a kutyasétáltatóknak is köszönnek. Nem ritka az éjszakába nyúló buli a szomszédokkal. A gyerekek hordákat alkotnak, látják szüleik önfeledt mulatozását, biztonságban vannak,
ők is eltanulják a mintát.
– Átmegyünk akkor Andrisékhoz este? Nem is válaszoltál az előbb.
– Tényleg? Nem emlékszem, hogy kérdezted volna.
– Pedig igen. Mit szeretnél?
– Inkább maradjunk itthon. Nekem nincs ma kedvem találkozni senkivel. Jobb a jacuzzi, kettesben.
– Szólok, hogy ma ne számítsanak ránk.
– Jó lenne. Tényleg nagyon köszönöm.
– Anyukáddal beszéltél, mióta megjöttünk?
– Várj, behozom a telefont, kint maradt a kocsiban, a garázsban.
Jön, telefonál.
– Szia anyu, hogy vagy? … Hívom majd a temetkezési vállalkozót… Krisztivel készítünk egy listát, kit kell értesíteni. Elküldjük neked is, ne aggódj. Az élet megy tovább… Igen, a gyerekek tudják… Nem, most nem jöttek el, otthon maradtak. Lemosatom a kocsit, és holnap elmegyünk érted. Te most ne legyél egyedül.

Peti magán kívül van örömében, sűrűn vakkant egymás után vagy fél percig. Nyugatra egy hattyúcsalád úszik el előtte, két nagy fehér és öt kisebb, szürke. Időpont, irány, felnőtt és növendék hattyúk száma. Feláll, hirtelen elindul, majd pár méter megtétele után viszszafordul, ismét nézi a madarakat. Nemsokára tizennyolc.

„Ond, Kond, Tas – tudod a többit is? Ezek a hét vezérek, most ez itt az utolsó”.
– Csukjuk be az ablakot. Mindig ugyanaz: József Attila, a hét vezér és a zene. A háromrétegű nyílászáró kint tartja a meleget és a hangokat. Ha zárva az ablak, Krisztián bekapcsolja a telefonjáról a légkondit. Télen 24, nyáron 23 fokban élnek.
– Te is állandóan ugyanott futsz. Dzsogging közben bírod, ha valami mindig ugyanolyan.
– Az más. Úgy adom le a legjobb teljesítményt, ha tudom, honnan hová vezet, ha ismerem az utat. De ma ez a butaság, ami az emberekből árad, annyira, de annyira zavar. Szívesen elbújnék ezzel az érzéssel. Én még nem számoltam le a halállal.
– Nem életet akartál mondani?
– Azzal sem számoltam még le, igazad van. Kriszti, semmit nem tudok. Csak azt, hogy most már én következek.
– Az még odébb lesz, ne magadat sajnáld.
– De már most itt van az előszele.

Peti bőre nyár végére olyan barna és sima, mint a gesztenye. Megeszi, amit anyja az asztalra tesz, csapvizet iszik hozzá. Este korán fekszik, nem jár össze a korabeliekkel. Tudja, mi a dolga. Minden hattyút feljegyez, mikor elhalad előtte.

Megjelent az Irodalmi Szemle 2024/7-8. nyári duplaszámában

Balogh Endre (1971, Paks) 

Író, szerkesztő, a Prae Kiadó vezetője, a JAK egyik volt elnöke. Tanulmányait az ELTE BTK magyar-német szakán végezte. Kötete: A parazita (2008, FISZ). Jelenleg Budakeszin él. Portréját Méhes Károly készítette.