Körzőütem – Fábián Marcell és a táncoló értelmezés – Demény Péter esszéje
Hász Róbert portréja (Fotó: Petőfi Kulturális Ügynökség)
Felhívás keringőre
Tizenhét évvel ezelőtt, 2007. júniusában szép tanulmány jelent meg a Holmiban. Schauschitz Attila írta, a címe: Maigret nyomán a világ. A szerző sorra vette a különféle viszonyokat: kezdte azzal, hogy mikor találkozott az író a főszereplőjével, s eljutott Maigret és felesége, valamint Maigret és az ital viszonyához.
Az írás – talán mégis inkább esszének kellene nevezni, jóval felszabadultabb, mint egy tanulmány – annyira megragadt a fejemben, hogy időről időre újraolvasom. A sokszoros újraolvasásnak pedig az lett az eredménye, hogy eszembe jutott: mi lenne, ha „összehoznám” a szenvedélyeimet, és „rátenném” a Schauschitz-esszé rácsát a Fábián Marcell-könyvekre?
Fábián Marcell Hász Róbert történelmi bűnregényeinek nyomozója – maga a szerző határozza meg így egy interjúban az eddigi kötetek műfaját: Fábián Marcell pandúrdetektív tizenhárom napja (Kortárs, 2018), Fábián Marcell és a táncoló halál (uo. 2019), Fábián Marcell és a Hét nővér (uo., 2022).
Az „utolsó emberi léptékű világot” (ezt is ő nevezi így), a Monarchia korszakát, egyetemesebben a szecessziót szerette volna ábrázolni, de ambíciója természetesen nagyobb volt ennél: igazi, hús-vér szereplőket akart mozgatni egy számára rokonszenves miliőben. „Vonzott a szecesszió világa, kihívást láttam benne. (…) Mert akkor még emberléptékűek voltak a mindennapok, létezett ugyan telefon, de inkább kuriózum volt, mint hétköznapi eszköz, a mozgás, a haladás tempóját a ló és a vonat sebessége határozta meg, minden lassúbb volt, emberközelibb.” (L. Pataki Tamás: Hász Róbert: Az ideológia az irodalom megbecstelenítése, https://demokrata.hu/kultura/spenglernek-hiszek-nem-fukuyamanak-658175/)
A hús-vér szereplők megteremtése remekül sikerült Hásznak, és bizonyára éppen a kíváncsiság és a szeretet miatt, amely efelé a korszak felé vitte. Egyelőre azonban az a lényeg, hogy a Fábián Marcell-könyvek alkalmasak arra a vizsgálódásra, amelyet kitűztem magam elé. Hogy egy megvilágító erejű párhuzammal éljek, Bakcsi György Válasszon gyilkost magának! című regényéből jóval nehezebb lenne elindulni, hiszen bármennyire is szeretem ezt a könyvet, a legjobb magyar krimik egyikét, a meglehetősen karcsú opus nem adna elég terepet egy egész esszésorozathoz.
Természetesen Fábián Marcell sem önmagában biztosítja ezt, hanem mindazzal és mindazokkal együtt, ami és akik körülveszi(k). Ebbe pedig nemcsak azt számítom bele, ami mondhatni térszerűen veszi körül, vagy akár történelmileg, tehát a tárgyi és szellemi környezetet, hanem azt is, ami irodalmilag, például Szilágyi István nyilatkozatát, aki egy interjúban ezt mondta: „…azokban az évtizedekben ez (a szecesszió – D. P. megjegyzése) egy lekezelt, megfintorgott művészeti irányzat volt, szerintem mindmáig az utolsó, amelyik valódi artisztikumot is hordozott.” (L. Erdélyi Erzsébet-Nobel Iván: „A művészetnek, ha valóságos élményt jelent, van megtartó ereje. Beszélgetés Szilágyi Istvánnal. Forrás, 1998/1.)
És persze a krimi-, vagy legyen bűnregény-környezetet is, amelybe Hász Róbert, illetve Fábián Marcell beletartozik: Kundera szavával a kis és nagy kontextust egyaránt. Vagyis nemcsak a magyar, hanem a világirodalmi párhuzamokat is kibontom, sőt hagyom magam vinni a krimik által.
A bűnregény iránti ellenérzéseim számomra is megdöbbentő konzervatív vonásomon alapulnak. Gyerekkoromban édesanyám hatására rengeteg krimit olvastam az Európa Fekete, illetve a Magvető Albatrosz című sorozatában. A bűnregény fogalmát kissé tudálékoskodónak érzem, noha érteni vélem, hogy ezzel mintegy „megemelik” a műfajt azok, akik használják.
Ha túlnézünk ezen, akkor mehetünk is tovább. Ezt a többrészes esszét megírni nem lesz könnyű, mert bár a krimi az egyik szenvedélyem, azért rengeteg szép- és vonatkozó irodalom áll a rendelkezésemre – mindebben „rendet tenni”, összefüggéseket észrevenni és azokat megfelelően hasznosítani „nem semmi”. És ugyanezért könnyű is lesz, hiszen mégsem kell valami olyasmit vizsgálni, amit én veszek szemügyre először.
Ámbátor ez nem egészen igaz, hiszen Hász Róbert Fábián Marcell-könyveit én veszem szemügyre először ebből a szempontból. Azt hiszem egyébként, ebben áll a magam választotta feladat legfőbb szépsége: egy nagyon gazdag, sokat értelmezett műfaj olyan egyedét vizsgálom, amelyről én írom az első ilyen jellegű értelmezést.
Még az sem biztos, hogy ugyanazokat a rácsokat használom majd, mint Schauschitz, csak az, hogy megihletett az ő módszere és mívessége. Kettős ihletettségű írás ez: az elemző más tekintetén keresztül értelmezi a művet.
De minden olvasás újraolvasás, nincs „abszolút első” gyilkosság, sem abszolút első nyomozás. Az izgalmat mégis megígérhetem.
Demény Péter esszésorozatának korábbi részeit itt olvashatják!
Demény Péter (1972, Kolozsvár)
Író, költő, fordító, a Matca Literară című bukaresti folyóirat főszerkesztője. Legutóbbi kötete: Forog bennem (esszék, Komp-Press, Kolozsvár, 2023). Portréját Ema Cojocaru készítette.