Szirmai Panni: Komolyan gondolod? – 7. rész
Urbantristesse felvétele
Anyám második temetésén süt a nap. A húgom intézte az egészet, meg is látszik. Máig nem értem, hogy tudtak elkeverni egy holttestet. Ez nem egy gumicsizma, ami pont akkor nincs meg, amikor esik. Anyám persze imádná a felhajtást. Testhezálló neki a káosz. Mégis jobb így, szűk körben. Magunk vagyunk, meg a gyász. A férjem másodjára el se jött, az apám nem ólálkodik a fák közt. Elképesztő, hogy volt képe ide jönni. Annyi évig le se szart bennünket, aztán meg idejön dobálózni a temetésre. Láttam, ahogy az esőben cigit kért a férjemtől. Rob meg persze jót csevegett vele. Ha belegondolok, rokonlelkek ők ketten. Csúnyán megvénült az öreg. Bár fiatalon se volt egy adonisz. A húgom meg se ismerné az utcán, de én emlékszem rá. Tíz éven át küldtem neki képeslapot karácsonyra. Sosem jött válasz. Nem is tudom, mit vártam tőle. Egyszer bejelentés nélkül értem jött a sulihoz. Amikor megláttam, visszamentem az osztályba, nehogy a többiek észrevegyék. Nem akartam, hogy ezt a büdös alkoholistát az apámnak nézzék. Aztán többet nem kerestük egymást. Az esküvőmre nem jött el, a gyerekemet nem látta. Már nem hiányzik.
A melegben olvad a műszálas gyászruha mindenkiről. A helyettes pap kapkod, Káinról és Ábelről hadovál. A húgom a szemével könyörög a figyelmemért. Mindig ezt csinálja. Tündért játszik, aki törődik a családtagok gondjaival, udvarias, figyelmes. Anyám persze imádta a tökéletes legkisebbjét. Én mehettem délután a negyedik korrepetálásra, Sofía meg otthon reszelte a körmét. Fésülködött. A családi kulturális örökség legszentebb értéke a húgom haja. Derékig érő mézszőke ármány. Én küzdöttem a fekete göndör felhőmmel, ő meg napi két órát fésülte az angyalhaját. Könnyű volt vele kivételezni, adta magát. Bármit elért anyánknál, nem szégyellte, hogy kihasználja. Tizenhárom éves korában huszonéves srácok koslattak utána. Anyám félretette az elveit, és elengedte velük. A fiúk az egyetemről csak a húgom miatt álltak szóba velem. Az összes pasim őt akarta inkább megdugni. Könnyű volt megutálnom, adta magát. Évek óta minden férfival kikezdett a környezetemből. Ez alól a férjem sem lehetett kivétel. Látom, ahogy simogatja Sofíat a szemével. Látom, ahogy véletlen egymáshoz érnek, ahogy kuncogva kávéznak. Rob is csak ember, nem tehet róla. De a húgomban lehetne ennyi gerinc, hogy legalább a gyerekem apjával ne.
Az anyám is észrevette, még a halálos ágyán is erről beszélt. Ezt akarta elmondani nekem, amikor már levegőt is alig kapott. Mégiscsak az anyám. Felültettem, hagytam, hogy suttogva megossza velem, amit régóta sejtek. Aztán megnyugtattam, nem lesz semmi baj. Kibírok mindent. Összetartom a családot, ahogy elvárja tőlem. Ez a mondat zeng a fejemben reggel óta.
Reggel átvittem a szomszédba a gyereket, mint engem anyám annyiszor. Az elegáns fekete kalapot választottam, amit anyámtól kaptam. Bár sosem tetszett. Ma úgy akarok kinézni, mint egy igazi úrinő. Ünnepeljük a halálát, még egyszer, utoljára. Csikorog a cipőm a temető murvás ösvényén. Kevesen jöttek el, nevetséges ez a ráadás temetés. A húgom itt tipeg körülöttem, verdes, mint egy kanári. Nem akarok megbocsájtani neki. Napok óta csend van köztünk. Várom, hogy megérkezzen belém az erő, hogy beszéljek vele. Legalább meg kéne hallgatnom az ő verzióját. Mégiscsak a testvérem. Ketten maradtunk Sofíával. Vagy inkább hárman Robbal. Ez a férfi pont olyan lett az évek alatt, mint az apám. Meg kellene próbálnom megérteni őket. Anyám is ezt akarná, de egyszerűen képtelen vagyok. Elvárná, hogy a halálában is megfeleljek neki. Összetartani a családot. Kitartani, elhinni, felnevelni, mosolyogni.
Csakhogy én már senkinek nem akarok megfelelni.
– Sofía, szeretsz te engem?
– Persze, hát hogyne szeretnélek!
– És a férjemet mióta szereted?
– Miről beszélsz, Dolores?
Földhöz vágom a mezei virágcsokrot, amit a sírra hoztam. Sarkon fordulok, és otthagyom az egész temetést. Tegnap becsomagoltam egy hátizsákot, ma este indulok. Elviszem Manuelt az apja országába. Ha már ő sosem vette a fáradtságot, hogy megmutassa neki. Nézzük meg, honnan jön ez a kujon-vérvonal. Ő meg maradjon itt a húgommal. Egymásnak valók.
Szirmai Panni (1988, Budapest)