Cserenkó Gábor kisprózája
natasha-barova felvétele
A vágy tovább él
Leenikőztem, pedig Anikó, ez hülyeség volt a részemről, mert mindenki tudja, hogy Anikó, én is tudom, hogy az, hiszen ismerem száz éve, ismerem már régóta, aludtunk is együtt, és akkor most erre jött a biciklijével az utcán, pont arra, ahol én álltam, ahol éppen beszélgettem valakivel, egy járdán, ahol szélesen gesztikulálva mondtam a magamét valakinek, és mindeközben ő arra jött, az, akivel együtt aludtam valami részeg buliban annak idején, ami szép volt, rég volt, és persze meg is volt, de mindegy már, az meg pláne, hogy hogyan is volt meg, senki nem emlékszik arra az osztálykirándulásra, jobb is, hogy nem emlékszik, mert az a mienk maradt, illetve már az enyém, mert egy szép emlék, egy gyönyör-emlék lett, szóval, tényleg mindegy, és ahogy eltekert most mellettem a kempingjén, én azt mondtam neki, Enikő, szia Enikő, mikor ő Anikó, újból éreztem, hogy lúdbőrözök, merthogy visszajött a bizsergés, onnan mélyről, az elfeledett bizsergés, de nem a tévedésemtől lett ez, nem attól lúdbőröztem, hanem, hogy megláttam őt, és én vadul, vagy akár lassabban is gesztikulálhattam a beszélgetőtársam előtt, vadabbul, vagy akár az ellenkezőjeképp, nem tudom, lehet, hogy döcögve is beszélhettem, vagy még azt sem, nem tudom, mindenesetre változás állt be akkor a kommunikációmban, egy picinyke, mégis észrevehető kis feszültség, attól, hogy őt megláttam, és attól, hogy odaköszöntem neki, és ezt a beszélgetőpartnerem is észrevette, a változást rajtam, de nem szólt erről, nem mondott semmit, viszont tuti, hogy elcsodálkozott, én meg azon, hogy nem tudom, hogy miért mondtam az Anikó felé, hogy Enikő, de mindenesetre hirtelen mondtam neki ezt, és ez a tévedés, a hirtelenség miatt lehetett, mert csak álltam ott és éppen beszéltem valakivel, beszéltem éppen valakihez, széles gesztusokkal, ahogy szoktam, mutogattam egyre, és mondtam, hogy így, meg úgy, meg amit kell ilyenkor, amit szoktam ilyenkor, és mindezt az utcán, amikor ki tudja honnan jöttem, s ki tudja hová mentem, ott, a sarkon volt ez, amikor ő elgurult a cangájával mellettünk, méghozzá egy szempillantás alatt, és én mintegy reflexből köszöntem neki, hogy szia Enikő, ennyi, és meg se vártam, hogy visszaköszönjön, dumáltam tovább, beleélve dumáltam, és magamban lúdbőröztem, mert közben újból megváltottam a világot, attól, hogy elgurult mellettem ott az utcasarkon, amíg én folyamatosan beszéltem valakinek, és nem tudom, hogy ő visszaköszönt-e, de végül is nem annyira érdekes ez már.
Cserenkó Gábor (1978, Kalocsa)
Könyvtárosként végzett a bajai Eötvös József Főiskolán. Dolgozott iskolában, könyvtárakban és online kulturális újságíróként. Tevékenykedett rendezvényszervezőként, újságszerkesztőként, vezetett filmklubokat. 2002 óta ír. Novellái, kisprózái online felületeken és nyomtatott lapokban egyaránt olvashatók. Legutóbbi kötete a 2021-es Tisztára jupijéé!. Több írását fordították olasz és angol nyelvre. Kalocsán él.