Körzőütem – Levél Amerikából – Demény Péter esszéje
Hász Róbert portréja (Fotó: Petőfi Kulturális Ügynökség)
„– Ki az a Hemingway? – kérdezte Jean Gabin.
– Imádlak – válaszolta Marlene Dietrich.”
Fábián Marcell nem rajong sem Kánya Emíliáért, sem Jókaiért: mint már esett róla szó, Amália alig képes elcipelni hozzájuk. Hász Róbert nyomozója persze nem Túri Dani, de nem is valamiféle kifinomult irodalmi szakértő.
„– Maga egyébként olvasta ennek a Vértesinek a könyveit?
– Az útleírásait? Néhányat, de nem ragadtak magukkal. Olyan modorosak. Tetszeni akaró stílusuk van.
Nem igazan értettem, milyen az a tetszeni akaró stílus, de nem firtattam.” (24.)
Ez a párbeszéd Amália és Marcell között folyik a Fábián Marcell és a Hét Nővérben, és nem kell kitérnünk arra, ki az, aki nem érti, mit akar a másik. Marcell azt érti igazán, amire észérv adódik, illetve azt, aminek helye van egy számára megközelíthető puzzle-ban. Nem érzéketlen a lelki mozgásokra és tudja használni a képzeletét, de idegen számára egy képzelt világban elmerülni.
A XIX. század azért is jó terep, mert még sokáig biztosak a határok. Emlékszem Bókay Jánosnak az Egy rózsaszál szebben beszél című könyvére, mely a János vitéz daljáték születéséről szól: „János ilyen volt, Gráci ilyen volt” – írja az utószóban, és a kötet 1962-ben jelent meg (Heltai Jenőt szólították „Jánosnak” és Kacsóh Pongrácot „Grácinak”)! Szóval még akkor is nagyon egyértelműnek tetszett, mi a „valóság”, mi a „fikció”.
Hász Róbert már nem bízhatott ebben. Egy mai írónak szembe kell néznie a kettő egybe- és összefolyásával, s azzal, hogy a valóságot teremtjük is, nemcsak találjuk. Az 1800-as években viszont mindezek a gondolatok még sehol sem voltak, így az a környezet megkíméli az írót attól, hogy kételyei legyenek.
Láttuk, milyen bonyolult esetek a Fábián Marcell esetei, s azt is, hogy Marcell nem ítélkezik, csak nyomoz – ebben hasonlít Maigret-re. De Hásznak valószínűleg kívül esett a szemhatárán egy olyan világ, amely Ecóra emlékeztet, s amelyben a véletlenek magát a történetet is kétszerzőssé teszik. A gyilkos természetesen többet tud, mint a detektív, legalábbis kezdetben, ám Marcellt nem marcangolják szerzőségi problémák.
A Hét nővért azonban ő írja, hogy elterelje a figyelmét, de főleg, „hogy olyan részleteket is elmeséljek önnek azokról a napokról, amikről nem lehetett tudomása” (389.), beszél Milorád parancsnokhoz ebben a 400 oldalas levélben. És itt egy megjegyzés, amely árnyalja a fentieket: „A végére egy megjegyzés: minthogy a gépíráshoz nem értek (megpróbálkoztam vele, de ujjaim némi kínszenvedés után feladták a harcot a billentyűkkel), kézírásomat feleségem ültette át utólag írógépen nyomtatott formába. Eközben, saját bevallása szerint, nem bírván ellenállni a kihívásnak, több helyütt beleírt a szövegbe, azzal a nemes szándékkal, hogy javítson száraz stílusomon, s ahol szükséges, betoldjon, színezzen, hogy irományom emészthetőbb alakot öltsön. Mindig is kacérkodott az irodalommal, hát most alkalma nyílt kipróbálni magát. Javára legyen írva, a tényeken nem változtatott, ugyanakkor az ő finomabb, cizelláltabb leírásaiban sokkal tisztábban, képszerűbben bontakoznak ki előttünk az egyes jelenetek, s árnyaltabban a szereplők, mint az én eredeti, döcögős, suta megfogalmazásomban.
Így talán ön is tisztább képet kap arról, mit, miért tettem, s megérti cselekedeteim mozgatórugóit.” (392.)
Azért mondom, hogy „látszólag”, mert továbbra sem merül fel semmi kétség a tények tényvoltát illetően. Ma minden bölcsészhallgató tudja, hogy aki belejavít, az tulajdonképpen valóságot változtat, bármilyen szándékkal teszi. Fábián Marcell még ártatlan.
Azt hiszem, ez az ártatlanság teszi rokonszenvessé és elbűvölővé a mi Zomborból Amerikába vándorló hősünket, a XIX. századiság bája és a könyvek „who done it” jellege mellett. Most már elbúcsúzom tőle, de csak ebben a rovatban: erre a világra, azt hiszem, sokunknak szüksége lenne.
Demény Péter esszésorozatának korábbi részeit itt olvashatják!
Demény Péter (1972, Kolozsvár)
Író, költő, fordító, a Matca Literară című bukaresti folyóirat főszerkesztője. Legutóbbi kötete: Forog bennem (esszék, Komp-Press, Kolozsvár, 2023). Portréját Ema Cojocaru készítette.