Gyüre Lajos versei

Tömeg
        J. A. halálának 70. évfordulójára

        Mester, ez nem az a tömeg,
        itt gátat mos a gyűlölet,
        tajtékos salak tör utat
        habzón, pusztít, rombol, ölet.         A gőg, butaság öklel, tol
        ravaszul faltörő éknek,
        itt nincs helye tiszta szónak,
        okos, megtartó ígéknek.

        Mint ama borsó, visszahull,
        elpereg, gurul szerteszét,
        az értelem halott, a szó
        csahos, veszettkutya-beszéd.

        Mondaná nagyapám, szegény:
        „botod legyen kutyák között,”
        most is hallom, pedig már rég
        az ákácosba költözött.

        Itt nincs okos gyülekezet,
        hol meghányhatnánk száz bajunk,
        hogy széthullik nemzetünk, és
        hogy „mint pusztul el szép fajunk”.

        Itt csak tömeg van, sikamlós,
        guanó és nyúlós massza,
        köd a fejekben, s az utcán
        botok, hogy rendőrt riasztna.

        Feldobja magát a mélyből –
        virgonc halacska a sár, bűz,
        betakar jótékony iszap,
        s fejfádon idegen betűz.

        Itt csak tömeg van, éhes az
        ölésre, harcra, és vérre,

        miközben ráhullsz tépetten
        Hádes áldozat-kövére.

    Mi Atyánk

        Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben,
        egy és örök Isten. Te vagy erős várunk
        nékünk, kiben bízhatnánk, ha nem
        tebenned. Hozzád szól néma fohászunk,
        ne hagyd, hogy gyűlölködő elleneink
        rajtunk győzedelmeskedjenek, fordítsd
        orcád mireánk és hallgasd meg, Urunk,
        gyötrelmekben fetrengő néped imáját.    
        Halld meg gyenge szavunk, mert már
        kiáltani sem tudunk, torkunk szakajtja
        a bűnből táplálkozó dögletes levegő,
        szemünk elhomályosítja a káini füst.
        s lassan elfogy az erőnk, míves szavunk,
        csak káromlásra nyílik ajkunk, holott imát
        kellene mondanunk jóságodért, hogy    
        megtartottál minket a nagy Veszedelem
        idején is, mikor mindenek odavesztek,
        puszta életünk hozzuk most csak eléd,
        lásd meg nyomorúságunk, testünk fakadó
        keléseit, lépteink vigyázzad, nehogy saruink
        sustorgása hangjával felverje nyugalmából
        a felettünk győzőket, s nagy felindulásukban
        megrontsák saját bálványaikat, s haragjukat
        zúdítsák fejünkre miatta, ártatlanokra.
        Lágyítsd meg szívüket irányunkban, mert
        nem vétkeztünk többet, mint más népek, kik
        ellened lázadtak, idegen isteneknek aranyból
        bálványokat emeltek, s neved gyalázattal
        vették szájukra. Tenfiadra kérünk, vedd le
        rólunk sújtó kezed, mert már komor kovácsok
        kalapálta vas kampóikkal falhoz láncoltak
        elleneink, s nyelvünk kapdossák élesre kifent
        késeikkel. Urunk, istenünk, lásd be, ha nyelvünk
        kivágják, mivel dicsérjünk akkor téged, bár
        bűneink miatt megérdemelnénk a pokolra veszej-
        tést, a gyalázat terhét hordozni homlokunkon,
        halálunk órájáig a jegyet, mert bűnös nép vagyunk
        mi testestül-lelkestül. Dicsekvéseinktől, mint édes
        bortól megrészegülve magunknak tudtuk be erőd,
        másra mutogattunk, mikor magunk vétkeztünk,
        pirongatásod elhárítván nem igyekeztünk a keskeny
        útra, hogy hozzád közelítsünk, bocsánatért lábad elé
        boruljunk. Oldozz fel hát minket bűneink alól, hogy
        emelt fővel dicsérhessünk téged, mert tiéd az ország,
        a dicsőség, s a hatalom örökkön örökké.
        Ámen

    Bethesda vizét…

        …nem láttam én, partján
        nem ültem, mint a sánták, bénák és vakok,
        de hullámai bennem fel-felverődnek,
        lépésem felfogják sós hullámok, habok,
        és visznek Krisztus felé szárnyas
        angyalok.
        Földi kincseim mind-mind elé rakom,
        forró fövenyes partján ott a parittyám,
        morajló vizéből feldobott iszapom,
        ékszeres ládám titkos lakatját nyitnám,
        tele ékes gyönggyel, szép, mives szavakkal
        mondanám: neked hoztam, győztes harcon
        nyertem, és most itt van, ez a fegyverem,
        tollam: kardom.
        S ha merülnék, nyújtana megváltó kezet
        (munkálna bennem a múló emlékezet),
        emelne föl magához, s várna egy szóra,
        „Uram Jézus, segíts!”, vagy valami más
        hasonlóra.
        De nekem – partra vetett hal félig halva –
        a forró fövenyre dőlve nincs más gondom,
        csak keresni, lelni új, míves szavakra,
        tölteni napom, s várni, hogy hull a manna,
        az éltető, mely testemet úgy járná át,
        hogy szülne új igéket,
        nevét tenném föléje, mint felségjelként
        tündöklő éket,
        s hályogos szemem nem látja, hogy jön felém,
        váltott lovakon nyargal szolgád, küldötted –
        s mielőtt szólanék szép míves szavakkal,
        elföldel, és puha szárnyával betakar,
        futó homokból fejemhez párnát görget
        Mihály, a szárnyas angyal.

    Karácsony

        Karcsú kémények bodroznak,
        csöndes a karácsonyeste.
        A hó az utat belepte,
        sátra az égi titoknak.

        Csikorog a vásott csizma,
        ma mindenki jó és boldog,
        dalolnak égi koboldok,
        él mind, aki hittel hitt ma.

        Kinyílik a szív, a lélek,
        az ölelés könnyű teher,
        nem bánt vagyon, és kincs se kell,
        belefér minden kis élet.

        Mert megszületett a Gyermek,
        menny Báránya, a jó Pásztor,
        ma minden ének hozzá szól,
        zengik kicsi kunyhók, termek.

    Földig hajolva

        Már nem nehéz mindig közelebb
        Mindig lejjebb. Csak óvatosan

        Orra bukva és térdre esve
        Csak ne ottmaradva hogy rohan

        Az idő felkelni addig is
        él az ember más szóval kínlódik
        mint a káposzta hús nélkül
        az első és utolsó vérig

        csak ép ésszel mert minek is él
        ha már képtelen gondra szóra
        csak felállni bár a tartóoszlop gerinc
        már készül az isteni kézfogóra.

        Hogy tartott sátrat emelt zsákot
        szorított gyeplőt a göbös kéz
        futott a láb s nem sípolt a gége
        ma rom gúnyos fintor az egész

        Mintha nem lett volna tegnap
        Mintha a tegnap is ma volna
        Mintha a múlt idők ködéből
        Nem én egy másik ember szólna.