Zbigniew Herbert: Eső; Cogitó úr egy bizonyos korban, Tele van a fejem
Eső
Amikor a bátyám
visszatért a háborúból
homlokán ezüst csillagot viselt
a csillag alatt pedig
szakadékot
egy srapnell darabja
sebezte Verdun alatt
de az is lehet Grünwaldnál
(a részletekre nem emlékezett)
rengeteg nyelven
beszélt és sokat
de legjobban mégis
a történelem nyelvét szerette
kifulladásig
ragadta föl a földről elesett társait
Rolandot Feliksiakot Hannibált
– ez az utolsó keresztes hadjárat
kiáltotta
meg azt hogy Karthágó hamarosan elesik
és zokogva vallotta be
nem kedveli őt Napóleon
csak néztük
hogy egyre sápad
elhagyták érzékei
lassan emlékművé dermedt
füleinek zenés kagylóiba
kemény erdő települt
és arcbőre
mintha bezárult volna
szárazzá lett és világtalanná
és két szeme olyan lett mint két gomb
egyedül a tapintás
maradt meg számára
micsoda történeteket
mondott el kezével
a jobbal románcokat
a ballal katona-meséket
elvitték bátyámat
a városon túlra
most mindig ősszel jön haza
vékony és csöndes
nem akar kimenni a házból
az ablakon kocog hogy menjek ki
járunk-kelünk az utcán
hallatlan történeteket
beszél el nekem
miközben arcomat
érinti a sírás vak ujjaival
Cogitó úr egy bizonyos korban
1
A költő elvirágzóban
sajátos jelenség
2
megnézi magát a tükörben
szétveri a tükröt
3
töksötét éjjelen
fekete tóba süllyeszti születési bizonyítványát
4
figyeli a fiatalokat
utánozza csípőjük ringatását
5 elnököl a független
trockisták gyűlésén
gyújtogatást javasol
6
leveleket ír
a Naprendszer igazgatójának
tele bizalmas vallomással
7
bizonyos korú költő
egy bizonytalan kor közepén
8
ahelyett hogy árvácskát
és onomatopeiát termesztene
szöges kiáltásokat ültet
szidalmakat és traktátusokat
9
felváltva olvassa Ézsajást és a Tőkét
majd egy vita hevében
összezavarja az idézeteket
10
költő e homályos időben
a távozó Érosz és egy olyan
Thanatosz között aki még nem állt fel a kőből
11
hasist szív
de nem látja
meg a végtelent
nem lát virágokat
sem vízeséseket
kámzsás szerzetesek
körmenetét látja
amint egy sziklás hegyre tartanak
eloltott fáklyáikkal
12
a költő egy bizonyos korban
meleg gyerekkorára emlékezik
meg szertelen ifjúságára
és dicstelen férfikorára
13
Freudot
játszik
aztán
reményt
vöröset és
feketét
testbe és csontokba
játszik
veszít és ezt
őszintétlen mosollyal fogadja
14
csak most érti meg az apját
nem tud megbocsájtani nővérének
aki megszökött egy színésszel
féltékeny öccsére
anyja fényképére hajolva
még egyszer megpróbálja
rábeszélni a fogantatásra
15
álmai
komolytalan kamaszálmok
a hitoktató papról
kiálló tárgyakról
meg az elérhetetlen Jadwigáról
16
hajnali órán
kezét szemléli
csodálkozik látva a bőrét
fakéreghez hasonló
17
a fiatal kék ég hátterében
ereinek fája fehérlik
Tele van a fejem
Micsoda rendetlenség
a távozás előtt
röpködnek a papír
és a tárgyak
mintha csak éreznék
hogy elveszítik
gravitációs erejüket
azzal hogy Cogitó úr
elrepül
kifizetetlen számlák
becsületszóra felvett
meg-nem-adott adósságok
meg-nem-írt versek
jövőtlen szerződések
színtelen kis szerelmek
ki nem ivott sörök
mindez kering
Cogitó úr fejében
egyre nő a zűrzavar
mi lesz hogyha
nem sikerül
úrrá lenni az elemeken
hiszen nem lehet
vég nélkül
elodázni
elutazásunkat a vakációra
így hát egy szép napon
vagy éjjel
amikor vége mindennek
Cogitó úr
kényelmesen rátámaszkodik
az expresszvonat párnáira
hideg térdeit
pléddel
betakarva
és arra a következtetésre jut
hogy minden megy
továbbra is előre
úgy mint a vakáció előtt
biztosan rosszabbul
mint Cogitó úr életében
de mégis megy és megy
Gömöri György fordításai