Rácz Boglárka: Irodalom és szégyen II.
Sven Beyersdorff felvétele
Az anyja hajnalban jött meg, először csak az ócska cipők koppanása hallatszott, aztán a kulcs csörgése, az ajtó nyikorgása, meg az, hogy a büdöskurvaéletbe. Majd a fürdőajtó csapódása, vízzubogás, a gyűrött arc hiábavaló dörzsölése, hiszen az áporodottság már olyannyira a sajátja volt, hogy a legdrágább illatszer sem bizonyult volna hatékonynak. Cigifüst, verejték, valami más is, talán a keserűség savanykás kicsapódása. Miután végzett, egyenesen az ő szobája felé tartott, azt mondta, innentől nincs firkálgatás meg iskola. Innentől csak munka van, mert őt kirúgták, és ha életben akarnak maradni, jobb, ha ő is összeszedi magát.
Máskor is volt, hogy felmondtak a munkahelyén, nem emlékezett rá pontosan, mikor, csak az örökös kölcsönkéregetésekre, őt is vitte magával, pontosabban cibálta, rángatta a koszos utcákon, egy régi barátnőhöz, egy irigyelt unokatestvérhez, bárkihez, aki kiegészíthette még pár ezerrel az összegyűlt összeget.
Arra gondolt, majd keres valami diákmunkát, talán tud neki segíteni valamelyik osztálytársa vagy tanára. Meg arra is, hogy ha Sofia hagyott volna valami elérhetőséget, most megkereshetné. Különben egy szóval sem említette, mivel foglalkozik, csak arról beszélt, hogy legjobb lenne hátrahagyni mindent, elutazni valahová. Szerette volna megkérdezni, hová, de túl fáradt volt. Az is lehet, még nincs munkahelye, húsz lehet, legfeljebb huszonkettő. Mire ő lesz ennyi, az anyjához fog hasonlítani, sokszor elképzelte már a durva arcvonásokat, a megfakult hajat, meg azt, hogy onnantól kezdve soha többé nem lesz képes az emberek szemébe nézni.
*
Végül tényleg szerzett munkát, két sarokra tőlük egy éjjel-nappaliban pakolta az ingatag polcokra az árut, száraztésztát, lisztet, mindenféle konzerveket, szerette különben, szépen, szinte kínosan arányos távolságba felsorakoztatni őket, valamiféle egyensúlyt keresni a rendszerezésben. Néha beszélgetett a kollégáival, aztán később, mikor a mániákus szortírozását látva őrültnek titulálták, az ebédjét is inkább a raktárban, egy zöldséges ládára kuporodva fogyasztotta el. Nem volt őrült különben, tényleg csak az egyensúly hiányzott, meg az a fajta nyugalom, amit gyerekkorában érzett, mikor fürdés közben lassacskán a langyos vízbe merült. Egy idő után ebédelni sem igazán jutott ideje, folyton helyettesíteni kellett valakit a kasszában, a festett szőke foghíjas nőt például, aki húszpercenként kiment rágyújtani, szólj a gyogyósnak, hogy csinálja helyettem, súgta egy másiknak, tudták, hogy hallja, mindig csak akkor suttogtak ilyesmiket, mikor ő is a közelben volt. Kintről is hallotta, ha közvetlenül az ajtó előtt gyújtottak rá, a gyogyós szöveg mondjuk nem igazán érdekelte, arra viszont próbált figyelni, hogy a munkájáról ne mondjanak rosszat, mert akkor annyi annak a minimális összegnek is a hó végén. Figyelt akkor is, amikor már legalább negyed órája vihorásztak kint, a szőke meg a másik, a térdüket csapkodták, észre sem vette, mikor valaki ingerülten pakolt ki eléje a kosárból, zsemle meg olcsó felvágott, néhány darab paradicsom, megismerhette volna a vékony, finom ujjakról is, de csak akkor tért magához, amikor a kosárral matatva végre megszólalt, hogy nocsak, rajzolás helyett eladóskodunk?
Rácz Boglárka (1986, Losonc)
Író, költő, tanár.