Szalay Zoltán: Mérlegre tett művészlelkek

Beszélgetés a Dunart.com művésztelep főszervezőjével, Mayer Évával – Lelkes somorjaiak csoportja, élükön Mayer Éva képzőművésszel, 2012-ben második alkalommal szervezte meg a DunArt.com elnevezésű művésztelepet a csallóközi kisvárosban.

Beszélgetés a Dunart.com művésztelep főszervezőjével, Mayer Évával.

Lelkes somorjaiak csoportja, élükön Mayer Éva képzőművésszel, 2012-ben második alkalommal szervezte meg a DunArt.com elnevezésű művésztelepet a csallóközi kisvárosban. A 2011-es projekt sikere után a 2012-es évben még szélesebbre tárták a kapukat, még inkább hangsúlyozandó a művésztelep nemzetköziségét. Tizennégy művész, javarészt Közép-Kelet-európából, jött össze Somorján, hogy mérlegre helyezzék a lelküket – a 2012-es évadban a művésztelep ugyanis az első hallásra nem kifejezetten könnyed Lélekmérleg címet kapta. erről a témáról, illetve a projekt céljáról és lefolyásáról kérdeztük a főszervezőt, Mayer Évát.

A DunArt.com név a Duna, művészet és kommunikáció szavakból állt össze, amiből arra következtethetünk, hangsúlyos szerepet szántatok a projektben a regionális jellegnek. Amennyiben helyes ez a következtetés, mi volt ezzel a célotok, s egyáltalán, milyen szerepe lehet a mai európai, közép-európai képzőművészetben egyfajta regionalizmusnak?

Valóban, a név így állt össze, s azért épp a dunára esett a választás, mert ez a világ egyik legnemzetközibb folyója. Én a saját munkáimban is mindig igyekszem nagyon nyitottan kezelni a nemzetek közötti kommunikáció kérdését, ahogy azt is fontosnak tartom, hogy mindenki tisztában legyen a saját identitásával. 2009-től foglalkozom efféle témákkal egyéni alkotásaimban is és szervezés szintjén is, többek között egy módszertani szakdolgozatot is írtam a szakrális terek és a kortárs művészet kölcsönhatásáról a közép-európai identitás kérdéskörében. A Magyar Képzőművészeti Egyetem részéről erősen támogattak benne, hogy amit leírtam, a gyakorlatban is megvalósítsam. 2009-ben, amikor az egyetem után visszatértem Somorjára, furcsa volt újra szembesülnöm az otthoni közeggel, mivel a városban szinte alig él aktív, hivatásos művész. Jó barátságot kötöttem viszont a helyi református lelkésszel, György Andrással, s együtt láttunk neki a művésztelep megszervezésének.

Az idei művésztelepen tizennégy alkotó vett részt hét országból: Macedóniából, Szlovéniából, Nagy-Britanniából, Ukrajnából, Szerbiából, Magyarországról és Szlovákiából. Hogy állt össze ez a csapat?

Amikor a művésztelep gondolata megszületett, elsősorban a közép-európai térségben gondolkodtunk. A válogatásban természetesen a személyes kapcsolatok játsszák a főszerepet – bizalmi alapú együttműködésről
van szó, hiszen a művésztelep idején a személyes életterembe engedem be a meghívottakat: például a saját műtermem és házunk is a művésztelep helyszínéül szolgál. Mivel tematikus kiállítás születik, s a téma is meglehetősen komoly, összeszokott csapattal érdemes dolgozni.

Alkotói munkásságukban mi köti össze a meghívott művészeket? Vannak-e domináns stílusok, amelyek a művésztelepen keletkezett munkákban is kimutathatóan jelen vannak?

Műfaji megkötés egyáltalán nem volt, mivel azonban megalapítottunk egy gyűjteményt, próbálok olyan művészeket hívni, akik „maradandó” munkákat alkotnak. Nem zárjuk ki ugyan az új média műfajait vagy az installációs művészeket sem, Fontos szempont viszont, hogy a művésztelepen létrehozott munkák gyarapíthassák a gyűjteményt. Másrészt, a művésztelep létrejöttét szponzorok segítik, akik szintén átvesznek egy-egy munkát. Szükségem van tehát kézzelfogható produktumokra, amelyeket átadhatok – ezek mindmind olyan szempontok, amelyekkel nekem mint szervezőnek számolnom kell.

Ennek ellenére performerek is részt vettek a művésztelep munkájában.

Sergej Andreevski macedón képzőművész például nagyon sok performanszt mutatott már be szerte a világban, Japántól Amerikáig, valóban nagyon elismert festőművésznek és performernek számít, és megegyeztünk, hogy lesz egy nap, amikor koncerttel egybekötve valósíthat meg egy performanszt. Ő tehát azon kívül, hogy festményt készített, egy performansszal is előállt a rackajam zenekar kíséretében. Szervezőként nyilván nem vagyok semmi jónak az elrontója, ha valami beleillik a tematikába, teret engedünk neki.

Szervezői szemszögből milyen kihívásokkal kellett még szembenézned?

A szervező számára a művésztelep természetesen nem csak arról az egy hétről szól, már most a jövő évi terveken dolgozom, pályázatokat írok, miegymás. Egyrészt a város segíti anyagilag a művésztelep és programjainak megvalósítását, másrészt a helyi református egyházközség, és maguk a családok, a helyi vállalkozók azok, akiket próbálunk minél inkább bevonni a munkába. Minél több családnak, segítőnek származik sikerélménye a dologból, annál jobb, s ezáltal közösségformáló tevékenységet is végzünk.

A művésztelep kiállítása a somorjai református templomban került megrendezésre szeptember 9. és október 31. között. Hogy viszonyultak a művészek a szakrális térrel való találkozáshoz, és milyen befolyással volt magára a projektre ez a közeg?

Bár minden meghívott művész jó előre tudta, hogy szakrális térben lesz a kiállítás, idén is, tavaly is akadt egy-egy résztvevője a művésztelepnek, aki nem értette meg ennek a közegnek a jelentőségét, és nem volt hajlandó azt tiszteletben tartani. A művésztelep kuriózumnak számít azért is, mivel református templomokban alapvetően nincsenek fali ábrázolások, György András lelkipásztor mégis teret engedett ennek, ezzel hozzásegítve a művésztelep és kiállítása létrejöttéhez. Annak ellenére, hogy szoktak más szakrális terekben is kiállításokat rendezni, nem mindegy, hogy deszakralizált vagy még használatban lévő szakrális térről van szó. Mindkét esetben mások a szempontok, s ezzel jó, ha a kiállító művészek tisztában vannak. Fel szoktam világosítani a résztvevőket a helyzetről, akár a templomról, akár magáról Somorja városáról, a helyi nemzetiségi viszonyokról. Én úgy gondolom, a szakrális tér a jó munkákat még inkább felerősíti, a gyengébb minőségűeket összelapítja.

Voltak, akik tudatosan rájátszottak erre a szakrális vonatkozásra a munkáikban?

Voltak, akik kifejezetten készültek, hónapokkal előre tanulmányozták a helyszínt, nekik például Prokop Mária kitűnő helytörténeti írását ajánlottam tanulmányozásra. Több művész munkáján a művésztelep után is megfigyelhető volt a somorjai tapasztalat és hatás.

Az idei művésztelep témája – Lélekmérleg – szintén egyfajta transzcendens vonatkozást hangsúlyoz.

A művésztelephez kapcsolódó programok is egy ilyesféle elképzelésre épültek. Az egyik előadónk például Beke László művészettörténész volt, a Magyar Tudományos Akadémia munkatársa, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára, aki sok egyéb közlése mellett a vallási szimbólumok jelentésének vizsgálatán keresztül próbálta megközelíteni a témát. Hasonlóképp Gryllus dánielék koncertje, amely a Pál apostol – dalok Pál levelei szerint címet viselte. A fő téma mellett pedig idén is törekedtünk arra, hogy fiatal tehetségeket mutathassunk be: ezúttal Tóth-Kovács József vajdasági származási festőművész kapott lehetőséget, a Városi Művelődési Központban szerveztünk munkáiból kiállítást.

Somorja életére volt valamiféle megfigyelhető hatása a művésztelepnek? Kétoldalúan működött a nyitottság?

Igen, egyrészt a helyi családok és vállakozók aktív közreműködésének köszönhetően, másrészt a szervezésben tudatosan törekedtünk is erre: egy nap például iskolásokat vittem a művészek közé. Az alkotók bemutatták a munkafolyamatot, az eszközeiket a gyerekeknek, meséltek nekik elképzeléseikről, művészi életpályájukról. Portfóliókkal szemléltették munkájukat, beszélgettek, együtt rajzoltak a gyerekekkel, akik nagyon felszabadultan élvezték az ottlétet. Ez már csak azért is fontos, mert a helyi gyerekek tényleg ritkán találkoznak igazán profi képzőművészekkel. Ezek számomra is óriási élmények.

A művésztelep alkotói között számos fiatal szlovákiai magyar képzőművészt is találhatunk. ennek kapcsán is érdemes lenne most röviden kitérni a mai fiatal szlovákiai magyar képzőművészek helyzetére – milyenek a kapcsolódási pontok a művészteleppel, és mik azok az általános problémák, amelyek ebben a vonatkozásban is felmerülnek?

Ahogy én látom, van egy erős generáció, a mai ötven-hatvanévesek generációja, akik után valamiféle szakadás következett a szlovákiai magyar képzőművészet terén. Mostanában talán indulóban van egy újabb feltörekvő generáció, amelynek a tagjai nagy százalékban külföldön végezték a tanulmányaikat, komplexebb rálátásuk van a dolgokra. A Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága, amely a kilencvenes években aktívnak számított, később a professzionalizmust illetően eléggé felhígult. A keletkezett űrt betöltendő született az ötlet 2011 decemberében, hogy szervezzünk egy fórumot, a Pozsonyi Magyar Intézettel együttműködve, amelynek az volt a célja, hogy összefogjuk a szlovákiai magyar képzőművészeket, már ha egyáltalán lehetséges az ilyesmi. Ami meglehetősen aggasztó, az a fiatal műkritikusok hiánya, alig vannak művészeti írások. Most azonban ezen a téren is látok némi előremozdulást, új fiatal művészettörténészek vannak feltűnőben. Az első képzőművészeti fórumunk folytatását jövőre tervezzük, április 4-én nyílik meg a kassai zsinagógában egy közös kiállításunk Gyenes Gáborral, Pézman Andreával és Szőke Erikával, s e köré a kiállítás köré szervezzük meg a fórumot.

Visszatérve a DunArt.com-ra: hogy alakult eddig a művésztelep és a kiállítás visszhangja?

A kiállítást már tavaly is több helyre hívták, de anyagi okokból nem tudtunk ezeknek a meghívásoknak eleget tenni. 2012 novemberében a szentendrei Vajda Lajos Stúdióban valósulhatott volna meg egy kiállítás a kétéves anyagból, ami 2013 tavaszára tolódott az amerikai tartózkodásom miatt, ezenkívül Bécsbe, Komáromba, dunaszerdahelyre is hívtak bennünket. Egyéb munkáim miatt nem tudom, mennyi felkérésnek tehetek eleget, mindez idő, pénz és egészség függvénye!

Kialakult már a 2013-as művésztelep koncepciója?

Felvetődtek már témák, de még nem tisztázódtak le teljesen a körvonalak. Szociális témákban gondolkozom, ami az egyéni tematikus munkáimra is jellemző mostanában, és van bennem egy személyes kíváncsiság, hogy mások hogy viszonyulnak az engem éppen izgató kérdésekhez.