Bodnár Éva versei

Ma­gá­nyom bör­tö­né­ben

Itt ál­lok megint.
Eső mos­ta ar­com
hi­á­ba for­dí­tom fe­léd.
Olyan bör­tön a ma­gány,
ahol ri­deg rá­cso­kat emel
a sze­re­tethi­ány.

Fo­goly va­gyok.
Sa­ját cel­lám­ba zár­va.
Gon­do­la­tok foj­ta­nak,
s mind­hi­á­ba
ke­re­sek, ku­ta­tok,
meg­ol­dás­ra vár­va.

Fo­goly va­gyok.
Sö­tét a zár­ka.
Hí­vom a fényt.
Hin­ni aka­rok megint,
s el­cse­rél­ni e ko­szos cel­lát
egy jobb vi­lág­ra…

El­ső sze­re­lem

Rám mo­soly­gott…
Ben­nem va­la­mi láng­ra lob­bant,
tü­zet fo­gott.

Sze­mé­be néz­tem…
Két­lem, hogy va­la­ha al­ko­tott
szeb­bet az Is­ten.

Meg­szó­lí­tott…
Hang­já­ban min­den ál­mom
ott sut­to­gott.
Mi ez a tűz?
Mi ez a kín­zó, min­dent el­söp­rő
ve­sze­de­lem?

Ölel­ke­zünk,
s a csil­la­gok azt súg­ják hal­kan:
„A szerelem…”

A bi­za­lom pró­bá­ja               

Olyan ez, mint mi­kor kard­élen tán­colsz…
Ami­kor nem kér­de­zel, csak vá­dolsz!
Ami­kor min­den, amit szen­tül meg­fo­gad­tál,
egyet­len sö­tét gon­do­lat­tól még­is el­száll.
Ami­kor már nem bí­zol (Ki tud­ja mi­ért?)
a má­sik­ban, de ren­dü­let­le­nül
biz­tos vagy ma­gad­ban!
És azt hi­szed: té­ved­he­tet­len vagy.
De ez­zel meg­bán­tod azt,
ki min­dig hű volt hoz­zád!
Így hal meg a sze­re­lem…,
…s az igaz ba­rát­ság! 

Álom­vi­lág­ban

Vi­gyél ma­gad­dal álom
mes­­szi­re…
Hogy az élet se­be­it
el­fed­je az il­lú­zió.

Vi­gyél ma­gad­dal ak­kor is,
ha sen­ki nem kí­ván­csi ar­ra,
mi­lyen volt ott küz­de­ni,
hol az ál­mo­kat már
nem  szok­ták ér­te­ni!

Be­tű­be sze­dett ál­mok                                             

Aj­ka­mon a szó:
…anyámat idé­zi.
Ál­mok szép vi­lá­ga,
Bol­dog­sá­ga ez.
Cif­ra ké­pet fes­tek,
Csu­pa sár­gát, zöl­det…
Dé­li­bá­bos haj­nalt,
Er­dőt, s he­gye­ket.

Ér­zem hűs il­la­tát
Fe­nyő­er­dő­id­nek.
Ga­ra­bon­ci­ás­ként
Gya­log ér­ke­zem.
Hi­szem: meg­ta­lá­lom
Igaz bol­dog­sá­gom,
Így ne­ked ad­ha­tom
Job­bik éne­met.

Kell a bol­do­gí­tó,
Lé­lek­me­le­gí­tő,
Mind­örök­ké tar­tó
Nagy-nagy sze­re­lem!
Nyu­ga­lom és bé­ke,
Olyan, mint az ég­be
Ólom­súl­­lyal vé­sett
Örök éle­tem.

Ami az ABC-ből ki­ma­radt…                

Dz-HS 300-as ka­me­rát vet­tem,
Dzsi­pem­mel gyor­san ha­za is vit­tem.
Lyu­kas zse­bem­ben se­hol egy kraj­cár,
Wa­le­si her­ceg, egyik sem saj­nál!
Xé­nia ba­rát­nőm mo­so­lya olyan,
Ybl sem ter­vez­te vol­na meg job­ban!

Bűnöm, ha van…

Bűnöm, ha van: … Ne bántsatok!
Lelkemet tépi éles karmotok.
Belém hatoltok, mint a férgek…
Hagyjátok végre, hogy éljek!
Nem várok feloldozást!
Ha irgalom nincs bennetek –
Engedjetek… Csöndben megyek.
Nem viszek magammal mást,
csak tavaszillatot, s egy szót: Boldogság!

Bûnöm, ha van, bocsássa meg az Isten!
Bocsássa meg, hogy tiltott gyümölcsöt ettem!
Õ tudja csak keserves harcomat!
Az önmagammal vívott csatát, kudarcokat…
Ó, mennyi szenvedésért jutott csekély öröm!
…de azt is megköszönöm!
Bocsássa meg az Isten, ha vétkeztem!
Bűnöm csak annyi, én csak annyit tettem,
Titokban bár, de szívbõl szerettem!