Bodnár Gyula versei

Aritmia I

a kövér takarító dúdolgatva
partvisnyélen tologatta körülöttem
felmosórongyát

az ágyam alá is benyúlt
ütemre festett hegyet folyót
s oly kedvvel mintha
Aritmiából Ritmiába
ő akarná visszaterelni szívemet
mikor magam sem tudtam
az élethez vagy a halálhoz
vagyok-e közelebb

szerteszét tologatott papucsomat
is vidáman szedte össze
egymás mellé állította
az egyiket az ablakkal
párját az ággyal szembe

Aritmia II

meztelenül gurultam a folyosón
csupán vékony lepel
védte elnyúló testem  
a nem kívánt
kíváncsi és kéjes tekintetektől
agg madamok mohó érintésétől
majd ágyam a műtőbe fordult
ahol nővérkék serege várt
és emelt át mindjárt
szűk asztalra
a vállam szinte szétfeszítette az oldalát
és táncoltak körülöttem
lelepleztek mint márványtáblát
kérték a kezemet karomat
vittek a mennybe
soha még ennyi nő egyszerre
nem járt így kedvembe’
ó istenem sóhajtottam miért nem
harmincévesen történt ez velem
ekkor megszólalt szobaorvosom
szintén nő kedvesen szőkén
ez nem az amire gondol
azonnal befut a doktor úr
s ha combtőből indul is katéterével
önnek a szíve a célpont itt
majd amikor elégette hat és fél évtized
hordalékát
számítógépéhez ülve
zongorázik rajta egy kicsit