László Erika – Kosztolányi Dezső Rilke-fordításai
Tanulmány
Kosztolányi feltehetőleg bécsi tartózkodása alatt (1908) ismerkedett meg Rilke költészetével, mely élete végéig tartó mély nyomot hagyott benne. Ezt bizonyítja – a fordításait és költészetét jelentősen befolyásoló Rilke-hatás mellett – Rilkéről írt tanulmánya is.
A szóban forgó tanulmányt Kosztolányi élete során többször is átdolgozta, ami annak jele, hogy foglalkoztatta, szinte már izgatta Rilke írásművészetének titka, forrása, s talán a személyiségen keresztül próbált közelebb férkőzni magához a költőhöz is.
A tanulmány elején Rilke életútjáról olvashatunk. Majd Kosztolányi felhívja a figyelmet, hogy Rilke az új német irodalomban külön helyet kér a maga számára, utalva ezzel Rilke egyedi hangjára. Stefan George és Hugo von Hofmannstahl mellé helyezi őt. Kosztolányi tisztázni igyekszik Rilkét a parnasszizmus vádja alól, amikor kifejti, hogy az osztrák líra titokzatos, de semmi köze a múlt évszázad józan tudományábrándjaihoz. Az osztrák líra, s így Rilke költészete is „csak utalás valami magasabbra, egy fölfelé mutató mozdulat, mely egy ember elbámulásait magyarázza, egy különös embert, egy nagyon különös embert, egy nagyon különös lelki helyzetben, ennek az embernek egy furcsa másodpercét, ennek a másodpercnek egy félig öntudatos, félig öntudatlan hangulatát, melyet kimondani szinte merészség.”1
Kosztolányi szerint Rilke úgy ad mindent oda másnak2, hogy ő lesz általa gazdagabb. Rilke távolságok lázát érzi a mozdulatlanságban.
Rilke egyénisége kibontakozását Rodin hatásának tudja be Kosztolányi. Szerinte a szobrász fejleszti ki benne a plasztika iránt való érzéket. Kosztolányi a tárgyakat elsikló életünk nyugvópontjaival azonosítja, amit a következőképp fejt ki: „A művész ezzel a távlattal szemben alkot. Rilke úgy látja az életet, mint Rodin: egy pillanatban és egy villanatban. Azért ír, hogy megrögzítse az elsuhanó életet.”3
A tanulmány első példánya a Nyugatban jelent meg 1909. szeptember 16-án. Ebben Kosztolányi sokat időz a „Ding” szó körül – ez lerövidül a tanulmány fordításkötetekben megjelent példányaiban, melyet azzal a „nem én”4-nel azonosít, mellyel az ember öntudatlanul is millió kapcsolatban van.
Mindegyik tárgy magán viseli életünket, mellyel van, lesz vagy volt kapcsolatunk. A tárgyak hordják értelmünket, s csak fel kell törnünk kérges héjukat, hogy megtaláljuk bennük a fogalmakat. Itt újra figyelmeztet, hogy ne tévesszük össze Rilke költészetét a parnassienekkel, mert míg ők a puszta „Ding”-et énekelték meg, addig Rilke a „Ding an sich”-et. 5
A Nyugatban megjelent cikkében Kosztolányi világosan látja, nem az a fontos, hogy Rilke panteista vagy római katolikus, mert, mégha verseiben Istenhez fohászkodik is, ez az Isten semmiképp nem azonosítható az egyházak Istenével. Rilke számára az istenséget a tárgyak alkotják. Ehhez az Istenséghez Rilke az értelemből kiindulva az érzéseken keresztül jutott el.
Kosztolányi felismeri, hogy Rilke művészetének különlegessége abban van, hogy a szobrászat jellegéből, a plaszticitásból fakadó, legbelső tulajdonságát alkalmazza a versírásra is. A szobrásznak egyetlen pillanatban meg kell ragadnia az ember jelenét, múltját, jövőjét. Ezért van, hogy a sikerült szobrok képesek éreztetni a be nem következettet, a még folyamatban lévőt, melyet a kézzelfoghatóság helyett a sejtetés, a szimbolikus vonás jellemez.6
Kosztolányi kiemeli, hogy Rilke egészükben közli velünk érzéseit. Szinte egyszerűen belénk helyezi átadnivalóját. Klasszikus tökélyűnek látja Rilke művészetét, mely „mélyen és nyugodtan hullámzik komoly célja felé”7.
Rilke művészetének tetőfokát Kosztolányi nézőpontja szerint a Stundenbuch jelenti. Ezt mind a Modern költők I, mind pedig a Modern költők II Rilke-tanulmánya is alátámasztja. Ez azért különös, mert míg az 1914-es kiadás többségét a Stundenbuch versfordításai alkotják, addig az 1921-esben a Neue Gedichte költeményei válnak uralkodóvá. A két kötet elemzése alapján megállapítható, hogy Kosztolányi 1914 és 1921 közötti időszakban a már elkészült Rilke-fordításai némelyikét a Stundenbuch-ból és a Buch der Bilder-ből csiszolta át. Az időszak újabb Rilke-fordításai a Neue Gedichte kötet verseiből születtek (33 vers). Ez a tény viszont arra engedne következtetni, hogy ebben az időszakban Kosztolányi a Neue Gedichte című kötetet kellett, hogy Rilke költészetének csúcsaként értékelje, másképp nem foglalkozott volna vele ilyen sokat. Az ellentmondás feloldására több logikusnak tűnő magyarázat is kínálkozik: a legkézenfekvőbb, hogy Kosztolányi a Neue Gedichte verseit mindössze csak stílusgyakorlatnak szánta, és Rilke legsikerültebb verseinek továbbra is a Stundenbuch-ban megjelenteket tekintette. De az is lehetséges, hogy Kosztolányi túl jónak találta a korábbi tanulmány megfogalmazását ahhoz, hogy szövegszinten változtasson rajta.
A tanulmány első változatát részletezettség, bőbeszédűség jellemzi a későbbi változatokhoz képest. A friss bécsi élmény lengi körül a szöveg stílusát. Kosztolányi számára Bécs többet jelent a világlírában mint Párizs, London és Németország együttvéve.
A második változat a Modern költők I (1914) Rilke-versfordításai bevezetéseként olvasható. Ez egyszerűsített, tömörített változata az elsőnek. De ezzel a tanulmányával vezeti be Kosztolányi a Modern költők II (1921)8 Rilke-fordításait is. Az 1914 és 1921-es kiadás közötti apró módosítások érdemben nem változtatnak a mondanivalón, ugyanis ezek többnyire grammatikai, helyesírási jellegűek, illetve a szókincset érintő magyarosítások. Annyiban aktualizálja Kosztolányi az első kiadás szövegét – ami szintén azt bizonyítja, Kosztolányi folyamatosan nyomon követte Rilke életútját –, hogy az életrajzi adatokra vonatkozó részt kiegészíti: Rilke „a világháború kitörésekor Bécsbe költözött, a hadtörténeti múzeumban dolgozott. A háború alatt nagyon keveset írt.”9 A tanulmány végén a Rilke műveit felsoroló részt kibővíti az azóta megjelent „Das Marienleben” (1913) című versgyűjtemény említésével, illetve a Rilkéről szóló irodalom körébe beveszi (évszám megjelölése nélkül) Bányai Marcel Rilke könyve (Renaissance) című művét.
Kosztolányi tanulmányában megnevezi az általa ismert Rilke-műfordítókat is. A két kötetet egymással összevetve kiderül, hogy ezeknek a fordítóknak a száma csaknem egy évtized alatt hétről tizenegyre nőtt, ami Rilke korabeli magyar közkedveltségét mutatja.10
Munkám szempontjából fontosnak tartom kitérni a két szöveg között fellelhető néhány változtatásra. Megfigyelhető, hogy az 1921-es változatban Kosztolányi tendenciaszerűen lecsökkenti az előző kiadáshoz képest a határozott névelők használatát (pontosan 6 helyen), illetve az „ami”, „amely” vonatkozó névmás esetén a „mi”, „mely” alakokat használja (szintén pontosan 6 helyen). Helyesírási szempontból a Párizs szó nem „s” hanggal, hanem „zs”-vel, a „szeptimenakkord” pedig „szeptimen-akkord” alakban szerepel a szövegben.11
A szókincs terén az első kiadás idegen szavait a következő esetekben helyettesíti magyar megfelelőkkel:
lírikus – költő
filozófia – bölcselet
probléma – kérdés
strófa – versszak
problematikus – bölcseleti
esszencia – tisztelet
gesztus – mozdulat
glorifikálja – megdicsőíti
eksztázis – önkívület
szenzáció – láz
intuíció – sugallat
perspektíva – távlat
breviárium – imakönyv
motívum – indítás
A Stundenbuch mellé zárójelbe helyezi a cím fordítását: „Órák könyve”. Kosztolányi további változtatása, hogy a második kiadásban elhagyja a „pozitív” szót.
Egyetlen esetben fordul elő a tanulmányban olyan eset, amikor a német helyesírás kerül előtérbe az első kiadás megoldásához képest: „Rilké-ben” alak szerepel az 1914-es kiadásban, míg az 1921-es példányban „Rilke-ben”12.
A magyarosságra való törekvés – amire Rába György is rámutatott – figyelhető meg Kosztolányi első versfordításaiban is. Valószínűnek tartom, hogy a bécsi tartózkodása folyamán vagy a közvetlenül utána megfogalmazott Rilke-tanulmányt Kosztolányi 1914-ben lerövidítette ugyan, mégsem fogalmazta újra, s ilyen formában helyezte előszóként Rilke-fordításai elé. Ha 1914-ben az újrafogalmazás lett volna Kosztolányi célja, valószínűleg már ekkor magyar szavakkal helyettesítette volna az idegeneket. Ugyanis, ha fokozatokat lehetne felállítani Kosztolányi Rilke-fordításai között, ebben a versfordításkötetben jelentek meg a legszabadabb, legmagyarosabb Rilke-fordításai. 1921-ben Kosztolányi tanulmányában már igyekezett visszaszorítani a német nyelv hatását: a határozott névelők, az idegen szavak gyakori használatát, így született meg a tanulmány harmadik változata.
Munkám további részében az egyes Kosztolányi-fordításkötetek szerint csoportosítva Rába György Kosztolányi-fordításairól13 levont következtetéseit foglalom ösz-sze. Majd ezek alapján hipotézist állítok fel Kosztolányi Rilke-fordításait illetően. Kutatásom célja hipotézisem igazolásával vagy cáfolásával annak megállapítása, hogy Rába nézetei mennyire állják meg helyüket egy konkrét idegen költő Kosztolányi-fordításai esetén, illetve Kosztolányiról, mint műfordítóról kialakult kép további árnyalása.
A Modern költők I elemzésekor Rába arra az eredményre jut, hogy Kosztolányi minden mást a rímeknek rendel alá. Kosztolányi a jelzőkön, igei állítmányokon keresztül a dekadencia képzetét kelti, melyek közül azonban kevés tartozik a világfájdalom körébe. Jellemző a szinesztézia önkényes használata. Fordításait az eredetihez képest több mozgás, felfokozott érzések uralják.
A Modern költők II-ben Rába szerint Kosztolányi már fegyelmezi magát, „pórázra fogja fordításainak stílusát”, de azért a „romantikus láz ki-kitör belőle”.14 A gyors indulatokat érzékeltető mellérendelések továbbra is megmaradnak fordításaiban.
Ebben a fordításkötetben Kosztolányi Rilke-fordításait is vizsgálat tárgyává teszi. Rilkét akkor követi híven, ha Kosztolányi fordítása a kijelentés vagy a leírás szintjén marad. Megjegyzi, hogy Kosztolányi Rilke-fordításaiban éppen Rilke kulcsszavait mellőzi. Rilke rímei önkényes megoldásokra ösztönzik, amikkel ráadásul nem is él következetesen. Rilke többjelentéseinek értelmező fordítását adja.
Az Idegen költők posztumusz kötetben a tömörítés, egyszerűsítés, részletek eltörlése jut szerephez. Az eredeti szórendjének visszaadására irányuló törekvés figyelhető meg benne. Az értelmező fordítás helyett Kosztolányi inkább a magyarázó fordítást részesíti előnyben, amit maga Rába helyesnek tart. Kosztolányi szerkezeteket érzékeltet szemléletes formák helyett. Rába kiemeli, ha az eredeti vers fogalmai metafizikus gondolkodássá alakulnak, Kosztolányi a szenzuális szemléletet érvényesíti fordításai során.
Mindezek alapján hipotézisem az, hogy fordításkötetről fordításkötetre haladva Kosztolányi Rilke-fordításaiban egyre inkább közelíti az eredeti művet.
Kosztolányi 1909-ban, a Nyugatban megjelent tanulmányában közzéteszi néhány Rilke-fordítását is így, a „Stundenbuch
Te vagy a bús, a legszegényebb” („Du bist der Arme, du der Mittellose”) kezdetű darabját.15 Ez a fordítása, néhány változtatás beiktatásával, megjelenik a Modern költők II-ben16 is. Hasonlítsuk össze a két változat eltéréseit.
A fordítás 2. versszakában ez áll:
„Mert semmid sincs, akár a szélnek „Mert nincstelen vagy, mint a szellő
s a pőreséged nem földi ruha; és pőreségednek még rongya sincs,
az árva gyermek ócska batyuja te néked a bánat-lehellő
oly kincs tenéked, melyről csak regélnek.”17 árvák kopott-szokott ruhája kincs.”
(1909) (1921)
A harmadik versszak második részének 1909-es változata nem utal egyértelműen az élet keletkezésére, a terhességre:
„ágyékát nyomva a tavasznak „szorítva ágyékát a gazdag
bús, csíra-keltő hajnalán.”18 élet csirázó hajnalán.”
(1909) (1921)
Az ötödik versszak második és harmadik sorában a következő változtatás van:
„[…]; és mint a kerék helyén „s már boldog; s mint az utazás szelén
a bús virág, mely sírba hervad estig;”19 ingó virág, mely elsodródik estig,”
(1909) (1921)
Az ezután következő versszakban:
„Mi hozzád a didergő kis madárka, „Mi hozzád mérve a fázó madárhad,
mik a kirugdalt éhező ebek, mik a kirugdalt, éhező ebek,
s az állatok nagy, halk szomorúsága, mi a bukó árnyékán a halálnak,
kiket a rabtartó elfeledett?”20 és a bús állatok, miket bezártak
(1909) s aztán a rabtartó elfeledett?”
(1921)
Az utolsó előtti versszakban Kosztolányinál az arany helyett a „kenyeret” váltja napfényre a megszólított, s nem „újító”, hanem „ifjító” csodáról beszél.
Az utolsó strófát szintén idézem a változtatások magas száma miatt. Ebben a versszakban a középső sor mindkét esetben önkényes megoldás, de összességében véve az 1921-es változat jobban követi az eredeti mondanivalóját, mint az első:
„Te vagy a bús kivert, az árva, „Te vagy a halk, kivert, az árva,
ki sose koldult szerteszét: ki hontalan, s földről az égre néz;
mert nagy vagy a szükségre, jajgatásra. sosem fogad be téged a határfa.
Viharban ordítasz. Te vagy a hárfa, Viharban ordítasz. Te vagy a hárfa,
melyet mindenki keze tép.” 21 Min összeporlik itt minden zenész.”
(1909) (1921)
Ha összevetjük egymással a két változatot és az eredetit, megállapíthatjuk, hogy az első versszak esetében az 1909-es áll közelebb az eredetihez: a szókincs terén a szél mindenképp jobban megfelel a Wind fordításának, mint a szellő; a másodiknál viszont az 1921-es. Az első verzióba Kosztolányi ugyanis szavakat told be: „tavasz”, „bús”. A harmadik versszakot Kosztolányi mindkét változatban önkényesen tagolja, ugyanis az eredetiben nyolc sor alkotja, míg Kosztolányinál mindkét esetben négy sor. A következő versszakban szövegszinten az 1921-es változat a hűbb, viszont ez a versszak Rilkénél öt sor: Kosztolányi első fordításából kihagyja a középső sort, a későbbi versbe azonban betoldja. Szókincs terén az 1909-es követi inkább az eredetit. Rilkénél is megjelenik az „arany” szó, akárcsak Kosztolányi 1921-es változatában, csakhogy Rilke az arany örök metamorfózisáról beszél. Az utolsó versszakot szemügyre véve Kosztolányi 1921-es megoldása áll közelebb Rilke verséhez.
Összegezve tehát levonható a tanulság, hogy az 1921-ben megjelent verzió egy árnyalattal hűbb, mint a későbbi.
Az előzőek tapasztalataiból kiindulva érdemes megvizsgálni, hogy Kosztolányi 1909 és 1914, valamint 1914 és 1921 közötti fordításátalakításait, -módosításait fordítói hűség-szabadság tekintetében milyen tendencia jellemezte, illetve megfigyelhető-e egyáltalán bármiféle tendencia e téren.
Kosztolányi 1909 és 1914-es Rilke-fordításainak összevetéséhez a Nyugatban megjelent cikk versfordításait, a Modern költők I fordításait, valamint az eredetit hívom segítségül. A Nyugatban két fordítását22 közli Kosztolányi, melyek megjelentek az 1914-es fordításkötetében is: az Önarckép 1906-ból (Selbstbildnis aus dem Jahre 1906) és A nő, aki megvakul (Die Erblindende).
Kosztolányi utal további két Rilke műre is, a Der letzte Graf von Brederode entzieht sich türkischer Gefangenschaft és az Im Saal címűekre. Kosztolányi ezeknek csak tartalmukat közli, illetve a második eredetijéből idéz. Nem tudni, hogy Kosztolányi megpróbálkozott-e ezek fordításával, annyi bizonyos, hogy fordításköteteiben nem jelentek meg. Kosztolányi vagy nem volt megelégedve a megszületett fordításokkal, vagy nem is fordította le ezeket, hiszen, akkor valószínűleg magyarul közölte volna az idézetet.
Az Önarckép 1906-ból című versben három változtatást találtam:
„A szemben félelem s kék, enyhe fény
A gyermekkorból és itt-ott alázat,
Nem szolga-vágy, de nőies erény.”
Az ötödik sorban a „nőies erény”-t „szolgáló erény”-re változtatja, a kilencedikben a „mélázik feketén”-t „méláz el feketén”-re, az utolsó pedig egy helyesírási módosítás: a „kusza” szót a „kúsza” váltja fel. Az eredetivel összevetve ezeket a változtatásokat, megállapítható, hogy a Rilke-versben egyszerre szerepel mindkét változat.
A nő, aki megvakult esetében mindössze két változtatást fedeztem fel: a vers második sorában „S úgy tűnt” helyett „És mintha” lesz a sorkezdés. A németben az „als ob sie” olvasható, aminek egyértelműen a későbbi változat felel meg. A második változtatás a két magyar vers között a helyesírást érinti: „meghívottak”-ból „meghivottak” lesz.
Ebben a két versben nem figyelhető meg, hogy Kosztolányi Rilke-fordításait az 1909 és 1914-es időszakban egyre erősödő fordítói hűség tendenciája jellemezte volna.
Vizsgáljuk meg az 1914 és 1921 közötti periódusban született Rilke-átköltéseket. A következőkben a Modern költők I és II kiadásában fellelhető eltéréseken keresztül próbálom meg igazolni hipotézisemet.
Az első kiadásban a másodiknak csak töredéke található. A Modern költők I-ben a következő elosztásban fordított Kosztolányi az egyes Rilke-kötetekből: négy vers van a Das Buch der Bilder-ből, négy a Neue Gedichte-ből, a többi pedig a Stundenbuch-ból került ki (30 versszak az egysorosakat is külön versszaknak véve).
A Modern költők II-ben ezek az adatok a következőképp alakultak:
A Stundenbuch-ból hatvanhét versszak23, az egysorosakat szintén külön versszakként kezelve.
Ekkorra már nyolc verset fordított Kosztolányi a Das Buch der Bilder-ből, harminchármat pedig a Neue Gedichte két kötetéből.
Az 1914-es kiadásban Breviárium-nak fordítja a Stundenbuch24-ot, az alcím pedig: Könyv az emberi életről, a zarándokútról, a szegénységről és a halálról. Az 1921-es kiadásban Az „Imakönyv”-ből Az emberi életről, a zarándokútról, a szegénységről és halálról címet olvashatjuk.
A két kötetben az egyes versszakok teljesen más sorrendben követik egymást. Az 1921-es verzióban Kosztolányi már követi az eredeti sorrendjét. Az első kiadás darabjait teljesen önkényesen rendezi. „Uram, a nagyváros oly rémítő” („Denn, Herr, die großen Städte sind”) kezdetű versszak utolsó sorában ez áll:
1914: „s kopáran száll fölötte az idő.”
1921: „s úgy elröpül fölötte az idő.”25
A második változat inkább követi az eredetit, ugyanis az elsőben a „kopár” önkényes betoldás Kosztolányi részéről.
A „Szüzek serdülnek itt föl ismeretlen” („Da blühen Jungfrauen auf zum Unbekannten”) kezdetű versszak az 1914-es kiadásban az eredetihez hasonlóan össze van vonva „A holtak ágyai is árnyban állnak” („Und ganz im Dunkel stehn die Sterbebetten”) kezdetűvel, míg a későbbi kiadásban Kosztolányi ezt külön versszaknak veszi. További különbség a két fordítás között:
1914: „aztán pár meddő, lomha, hideg év.”
1921: „majd pár elernyedt, lomha, csöndes év.”26
A következő eltérés a fordításokban:
1914: „És nézd: a testük mint a víg menyasszony
és tovafolyik, mint serény patak[…]s bús-gyenge, mint sok fáradt, beteg asszony,”
1921: „És nézd csak: a testüket mint a menyasszony
és úgy folyik tovább, mint a patak[…]s bús, mint akiktől lett a sok bús asszony,” 27
Mindkét verset fordítói szabadság jellemzi, viszont a korábbi keletkezésűben lényegesen több emfatikus kifejezés, jelző található.
A következő példában az 1914-es kiadásból kimarad egy sor, ebben a tekintetben az 1921-es kiadás egy árnyalattal hűbb az eredetihez.
1914: „a mérleg ez, mely méri a jövendőt
s rázkódva rándul-rendül lefele.
A szegény háza a gyerek keze.”
1921: „a mérleg ez, amely egy kicsivel több
súlyt is mutat, úgy méri a jövendőt
s rázkódva rándul-rendül lefele.[…]A szegény háza a gyerek keze.”28
Még két változtatás van Kosztolányi Stundenbuch-fordításai között. Az egyik: „S az emberek bálványa a kultúra” („Und ihre Menschen dienen in Kulturen”) kezdetű, melyben az 1914-es verzióban „mint dámák illegnek begyesen” sor áll, az 1921-esben pedig a „kurvák” illegnek. Az eredetiben „und fühlen sich und funkeln wie die Huren” olvasható. E szerint tehát ismét a későbbi verzió a hűbb.
A másik pedig a „Szegényeid szenvednek, mint a falka” („Und deine Armen leiden unter diesen”) kezdetű. A versszak utolsó előtti sorában Kosztolányi a régi kiadás szerint a lányok léha puccáról beszél, az 1921-esben pedig a szajhákéról. Az eredetiben Rilke a „Dirnen” szót használja, ami jelenthet lányt, de szajhát is. A kontextus alapján Rilke „szajha” értelemben használta a szót.
Kosztolányi 1914 és 1921 közötti Stundenbuch-fordításain végrehajtott változtatásainak áttanulmányozása alapján megállapítható, hogy elemzett fordításait az 1921-es kötetben az eredetihez való közeledés jellemzi.
A Das Buch der Bilder darabjainak összevetésekor nem vonható le érdemleges következtetés, ugyanis A szomszéd (Der Nachbar) című vers esetében egyetlen különbség van: Mindhárom (eredeti, 1914-es, 1921-es) versnek más a tagolása.
A Végzetes órán (Ernste Stunde), az Őszi nap (Herbsttag) és A fiú (Der Knabe) című versek mindkét kötetben megegyeznek egymással.
A Neue Gedichte Önarckép 1906-ból című versében egyetlen változtatást találtam, mégpedig a harmadik sorban a „szemben” helyett „szembe” szerepel. Az eredetiben „Im Blicke” olvasható, aminek az első megoldás felel meg. De nem zárható ki az sem, hogy csak elírásról, nyomdahibáról van szó.
A nő, aki megvakul (Die Erblindende), valamint A lábbadozó29 nő (az 1921-es címe: A lábadozó nő, Die Genesende) esetén a helyesírási változtatást leszámítva teljes megfelelés van a korábbi és a régebbi verzió között.
A Hölgy a tükör előtt (Dame vor dem Spiegel) több eltérést is tartogat az elemző számára.
Mint a fűszert az álomitalban Mint a fűszert az álomitalban
feloldja a tükre mélyiben feloldja a tükre mélyiben
gesztusát fáradtan-szeliden, lankatag mozgását szeliden
majd mosolyát is bedobja halkan. majd mosolyát is bedobja halkan.
S vár, amíg folyékony tükre pezsdül, És vár, míg folyékony tükre pezsdül
gyöngyöket hány és feloldja itt gyöngyöt hányva; aztán a haját
a haját és pompás vállait a tükörbe önti és agát-
kiemelve az esti köpenybül30 fényes vállait emelve restül,
és iszik a képből. Csendesen issza, inni kezd a képből. Félve issza,
mint mámorral inna egy szerelmes, mit mámorral inna egy szerelmes,
kémlelődve issza, csöndesen les kémlelő gyanúval, téveteg les,
s a komornát akkor hívja vissza, s a komornát akkor hívja vissza,
hogy szekrények árnya reng a tükrén hogy tükrébe már egy láng, egy bútor
s hallgatag hamvadt el a letűnt fény. árnya ing, az alkonyi borútól.31
(1914) (1921)
Az 1921-es változat egy árnyalattal hűbbnek tekinthető, mint a korábbi fordítás. Ez az utolsó két versszak megoldásaiból derül ki. Az 1921-es versben az „issza” ige az eredetihez hasonlóan mindössze kétszer fordul elő az eredetinek többé-kevésbé megfelelő funkcióban, míg az 1914-esben háromszor. Bár a későbbi változatban Kosztolányi az „inni kezd” alakkal a cselekvés kezdetét érzékelteti, eltérően az eredetitől, ami, akárcsak az 1914-es verzió, a cselekvés folyamatára utal. Az utolsó versszakban az eredeti szerint a hölgy tükre lapján fényt lel, szekrényeket és egy késő óra homályát. Szó sem esik hallgatagon elhanvadó letűnt fényről, amivel Kosztolányi fordítását lezárja. Annál inkább megfelel a második megoldás az eredeti gondolatmenetének, mivel Kosztolányi mellőzi az említett utolsó sort.
Levonva a tanulságot megállapítható, hogy a Neue Gedichte változtatásai is a hűség felé irányulnak.
Az Idegen költők című Kosztolányi-fordításkötetbe a Modern költők II darabjai változatlan formában, illetve kutatásaim számára jelentéktelen változtatásokkal kerültek át harminchárom verssel kibővítve32.
A rendelkezésemre álló fordításokat megvizsgálva megállapítható, hogy hipotézisemnek megfelelően fordításkötetről fordításkötetre haladva Kosztolányi Rilke-fordításaiban az eredeti műhöz való fokozatos közeledés jellemző. Ez összefüggésbe hozható Kosztolányi A holló33 című tanulmányának második részében kifejtettekkel. Itt Kosztolányi eredeti magyar versek létrehozása mellett magát az eredeti művet is célként jelöli meg. Az eredetihez való közeledés magyarázható a fordító Kosztolányi kompromisszumkötő képességének alakulásával, fejlődésével is, hiszen Kosztolányi számára a műfordítás kompromisszumok sorozata.
JEGYZETEK
1 Kosztolányi Dezső, Rainer Maria Rilke, in, Modern költők II, 2. kötet, Révai Kiadó, 1921, 117.
2 Az 1921-es kiadásban „az embernek” áll a „másnak” helyett, i. m. 118.
3 I. m. 1921, 118.
4 I. m. Kosztolányi Dezső, Rainer Maria Rilke, in, Réz Pál (szerk.), Szabadkikötő, Osiris Kiadó, Bp. 2006, 320.
5 I. m. 2006, 320.
6 Uo, 326.
7 I. m. 1921, 119.
8 Kosztolányi a tanulmányt 1922-ben az Irodalmi miniatűrök II.-ben is közreadta. A Pesti Hírlap 1934. dec. 23-i számában pedig már átdolgozva, kibővítve jelentette meg.
9 I. m. 1921, 117.
10 „Rilke fordítói: Bálint Lajos, Benedek Károly, Fehér Júlia, Franyó Zoltán, Kállay Miklós (aki a „Stundenbuchot”-ot egészen lefordította), Kardos Béla, Kúthy Sándor, Lányi Sarolta, Majthényi György, Szabolcsi Lajos, Vajthó László.” – i. m. 1921, 119.
11 Az 1909-es példányban „Párizs” szerepel, tehát helyesírását később változtatja meg Kosztolányi. lásd.: Kosztolányi Dezső, Rainer Maria Rilke, in, Réz Pál (szerk.), Szabadkikötő, Osiris Kiasó, Bp. 2006, 318.
12 A helyesírási jellegű változtatásokat a kiadó is eszközölhette, nem feltétlenül Kosztolányi változtatásai.
13 Rába György megállapításait nem csupán Kosztolányi Rilke-fordításaival, hanem Kosztolányi összes fordításával kapcsolatban vonja le, ami azt is jelenti, hogy Rába könyvében sok általánosítást olvashatunk. Rába ugyanis nem veszi számba egyenként az egyes idegen költők fordításakor felmerülő problémákat, jellegzetességeket. Az egyes fordításváltozatokat, -fokozatokat sem állítja egymás mellé, hogy ezzel igazolja állításai megalapozottságát.
14 Rába György, Szép hűtlenek, (Babits, Kosztolányi, Tóth Árpád versfordításai), Akadémiai Kiadó, Bp. 1969, 285.
15 I. m. 2006, 324.
16 A Modern költők I-be ez a vers nem került be. Kosztolányi valószínűleg nem találta sikerült megoldásnak, ezért is eszközölt rajta olyan sok változtatást.
17 […]„Denn dein ist nichts, so wenig wie des Windes,
und deine Blöße kaum bedeckt der Ruhm;
das Alltagskleidchen eines Waisenkindes
ist herrlicher und wie ein Eigentum.”
18 […]„und sich die Lenden presst, dass sie erwürge
das erste Atmen ihrer Schwangerschaft.”
19 […]„und glücklich sind; wie Blumen in Geleisen
so traurig arm im irren Wind der Reisen;”[…]20 „Und was sind Vögel gegen dich, die frieren,
was ist ein Hund, der tagelang nicht frass,
und was ist gegen dich das Sichverlieren,
das stille lange Traurigsein von Tieren,
die man als Eingefangene fergass;”
21 […]„die ewige Metamorphose
des Goldes in das Sonnenlicht.”
„Du bist der leise Heimatlose,
der nichtmehr einging in die Welt:
zu groß und schwer zu jeglichem Bedarfe.
Du heulst im Sturm. Du bist wie eine Harfe,
an welcher jeder Spielende zerschellt.”
22 Mindkét vers a Neue Gedichte című verseskötet első részéből (1907) származik, tehát Kosztolányi ekkor már ismerte ezt a kötetet is.
23 A terjedelem bővülésének érzékeltetésére használom a sorokat, ugyanis a Stundenbuch egyes darabjai nem alkotnak verseket, és Kosztolányi nem az egész művet fordította le, hanem kiragadott darabokat az egyes részekből [Das Buch vom Mönchischen Leben (1899), Das Buch von der Pilgerschaft (1901), Das Buch von der Armut und vom Tode (1903), Für ein geplantes viertes Buch (1904)]. Megállapíthatjuk, hogy a negyedik részből Kosztolányi semmit nem fordított, illetve a harmadik részből fordított legtöbbet. Meg kell jegyezni, hogy a Modern költők II-ben Kosztolányi időnként a sorkezdeteket címként használja. Ez is megerősíti, hogy nem versek, hanem versszakokat célszerű megkülönböztetni ennél a műnél.
24 Az 1914-es kötetben a Rilkéről szóló tanulmányban az Órák-könyve Kosztolányi fordítása, eltérően ugyanennek a kiadásnak a „Stundenbuch” versei felett címként szereplő Breviárium-tól.
25 „und ihre kleine Zeit verrinnt.”
26 „Und kalte Jahra ohne Kampf und Kraft.”
27 „Und sieh: ihr Leib ist wie ein Bräutigam
und fließt im Liegen hin gleich einem Bache,[…]das Bange, das aus vielen Frauen kam;”
28 „sie ist wie eine Waage aufgehangen
und sagt das allerleiseste Empfangen
langschwankend an mit ihrer Schalen Stand. […]Des Armen Haus ist wie des Kindes hand.”
29 Valószínűleg nyomdahibáról van szó.
30 Dame vor dem Spiegel
Wie in einem Schlaftrunk Spezerein
löst sie leise in dem flüssigklaren
Spiegel ihr ermüdetes Gebaren;
Und sie tut ihr Lächeln ganz hinein.
Und sie wartet, dass die Flüssigkeit
Davon steigt; dann gießt sie ihre Haare
In den Spiegel und, die wunderbare
Schulter hebend aus dem Abendkleid,
31 trinkt sie still aus ihrem Bild. Sie trinkt,
was ein Liebender im Taumel tränke,
prüfend, voller Misstraun; und sie winkt
erst der Zofe, wenn sie auf dem Grunde
ihres Spiegels Lichter findet, Schränke
und das Trübe einer späten Stunde.
32 A legbővebb Rilke-fordításokat tartalmazó Kosztolányi fordításgyűjtemény az Idegen költők II, mely 1988-ban jelent meg a Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában. Érdekes, hogy Kosztolányi Dezső Válogatott versek és műfordítások című kiadásból (Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp. 1985) hiányzik Az árva dala című vers, holott ezt már a Modern költők II is tartalmazta.
33 Kosztolányi, A holló, in, Kosztolányi, Nyelv és lélek, Osiris, Bp. 2002, 496.