Veres Erika prózája

Jens Mattke felvétele

Eredeti másolat

Ciprusfa

És amikor a levél, szárhoz kapcsolódva fává nő egy képen, semmi más nem történik tulajdonképpen, csak ennyi: a perspektíva kiszélesül. A fa-motívum leggyakrabban összetett mintaként és összetett szerkezetként jelenik meg a csempéken. Egy olyan tartalmi-szerkezeti kompozíció ez, amelynek minőségét a motívum történeti háttere, valamint a rész-egész viszony határozza meg. Nem meglepő módon, a régi világ türk embere is egyfajta eget-földet összekapcsoló elemként gondolt a fákra, amelyek mágikus kisugárzása megkönnyíti az átlényegülést földiből istenibe. Sámánoknak mászóka, madaraknak fészekrakó hely, a mindennapi embernek életfa. Kódok, amelyeknek jelentése több kultúrában is megfeleltethető egymásnak.

A pogány világ gondolati rendszerei azonban a vallás felvétele után általában módosulnak. A buddhizmus, a kereszténység, az iszlám vagy egyéb vallások elterjedése néhány motívum rendszerből való kikopását, eltűnését eredményezte, más motívumok jelentésükben módosultak vagy többértelművé váltak. Nyilván új képek is keletkeztek, amelyek beépültek a régi világ szellemi termékei közé. A csempékkel sem történt ez másként – kínai sárkányból bodros ottomán felhőcske lett, halpikkelyből tengeri hullám.

Egy levélből egy egész fát. Az olivacserje aprócska, helyközökkel megszórt sziluettje, a fügefalevél vastag ágak robusztus kacskaringóján… És várni a termést. A képzeltet, a rajzolt bogyót, az odafestett fügét. Pálma, datolya, szőlő. Minden vonal egy kanyar a nem-létezőbe.

Épp a pálma- és a lótuszmotívumok azok, amelyek visszavezetnek Közép-Ázsia ősi történeteibe, az ujgur, a perzsa, az üzbég, a türkmén, a szeldzsuk, a mongol legendákhoz, Baysungur Mirza és Timur és Keykubad országaiba, ahol az egzotikus növények között egy-egy állat is megjelenik olykor. Kétfejű kutyák, kecses pávák, gyors párducok bukkannak elő, s csak néznek, csöndes merevségben. Nem a képet szemlélő szemébe néznek bele, hanem valahova. El. Kifejezéstelen, kőtekintet, szoborszem. S bár egy párduc szemöldöke igenis tűnhet vészjóslóan összevontnak, maga a szem üres nézés csupán. Agyagtáblán, sziklarajzon, fémpajzson vagy egy kard hüvelyén. A csempékről is megannyi állat tekintete vész bele a pillanatba. Áradó nézés. Folyamatos jelen egy szem-pöttybe merevítve. Mint, amikor annyira összpontosítasz, hogy el ne mulaszd, s mégis épp akkor lankad a figyelem, akkor foszlik széjjel a valóság. A látás folyamatos fenntarthatósága illanó ábránd. Bogárka rág egy falevélen. És kiröhög a Megfoghatatlan, aki uralkodik. A van és a nincs képzetének váltakozása a tudatban. Bújó állatok a fán.

Az élet fája összeköt. Lentet-föntet. Gyökere láthatatlan, mély rétegekbe kapaszkodik, törzse statikus, szilárd, határozott vonal, amely a földfelszín és az ég között kezdettel és végponttal rendelkezik. Lombjában pedig röppenő lelkeket szimbolizáló madarak fészkelnek. Az éghez közel. Egy ék a fa, és ékszer is egyben. A kert dísze. Egy falusi kerté például vagy egy király kertjéé. Tündérkerti fák, FŐKERT-i fák, angolkerti fák, netán egy mecsetudvar fái. A paradicsomkert ígéretét hordozzák. „Ott majd lesz ám minden: Cola, Cola light, Fanta, Sprite!” – ahogy a közmondás tartja. És akkor és ott gyönyörködhetnek majd az üdvözültek olyan ciprusfákban is, amilyeneket például Szülejmán szultán palotájában láthatnak az arra érdemesek. A Topkapı szeráj kertjében 3D-ben vagy a folyosók csempével borított falaira festve. Mert az evilági látás megtalálja ugyan a szépet – belterek dekorációs elemeként, kertek szoliter növényeként használva a fa-motívumot –, a szemfényvesztést mégiscsak a másvilágon tudjuk majd legügyesebben elkerülni. Akkor és ott valós lesz a boldogság. Az lesz csak az öröm s maga az élet! Viszsza sem akarunk majd pottyanni ebbe az én-rétegektől terhelt, szennyezett, korlátokkal teli fél-valóságba. Ahol az állatok tekintete semmitmondó, a szobor-angyaloké pedig kimondottan üres. Visszafogottságuk jelzés a halandók számára: a földi világ láthatósága egy lyukas garast sem ér. Hiszen valótlan, torz, sikertelen utánzat csupán. És amit a szem mindebből befogadni képes: egy mozdulatlan pont. Akárcsak a szem maga.

Az életfát lentről folyamatosan követni, gyökértől egészen a csúcsig vinni föl a vonalat – lehetetlen. Apró pillanatok sora a látás. Fénytörések szalagmunkája vezeti a szemet. Pontokon keresztül születik a csík. Az összefüggés. Amely még így sem igazi. Csaló, feszengő idegszálak a szemben. Szűkül-tágul a pupilla. Hiába jelenik meg az életfa a retinán. Nem él. Nem valós. Fénykép. Leképezés. Tükör. A kép képe a szemben, amely a képre visszavetül. És beleíródik a tudatba, képzeletté válik. A világ nem létezik. A paradicsomkert ígéret. Ciprusok lombjában fészkelő madár.

Megjelent az Irodalmi Szemle 2022/2-es lapszámában.

Veres Erika (1986, Érsekújvár)

Költő, műfordító.