Hosi Sinicsi: Tükör (novella, Somogyi Gitta fordítása)

–    Ma péntek tizenharmadika van – mondta a férfi, miközben a szoba sarkában lévő asztali órára pillantott, amely a dátumot is mutatta.
–    Jelentéktelen dolgok miatt aggódsz. De majd vigyázok. Ma éjjel talán egy kicsit sokáig fog tartani a munka. Lehet, hogy csak szombaton jövök.
A férje hangját hallotta még a szobából, amikor kilépett az esti utcára:

–    Addigra talán szerzek valami érdekes dolgot.
Egy magas lakóházban éltek ketten. A férj egy reklámcég csoportvezetője, a feleség pedig, mivel nem volt gyerekük, házasságuk előtti munkáját folytatta: szinkronszínészként dolgozott. Ezért időnként előfordult, hogy éjjel kellett dolgoznia.

–    Próbáljuk meg ma éjjel. Ha ezt az alkalmat elszalasztom, több hónapot is várnom kell. – A férj cigarettázott és a tévét bámulta, így várt késő estig. A négyszögletes képernyőn élénken váltakoztak a képek, egymást követte musical, western – telt az idő.

–    Lassan elkezdhetek talán készülődni. – Felállt, leakasztotta a fürdőszobai tükröt, és letette a szobában lévő fésülködőasztal elé. Ezután elővett a zsebéből egy külföldi nyelven írt levelet, közelebb lépett az asztalhoz, miközben olvasni kezdte:

–    Először is, zárjon be szöget a föld mágneses erővonalaival szemben… Nahát, milyen jó, hogy nem is kell nagyon elmozdítani. – Egy kis mágnest tett a tükör széléhez a levélben megadott szögben. – Ezután a két tükröt egymással szembe állítjuk, a közöttük lévő tér… – Egy vonalzó segítségével a tükröket megfelelő távolságba helyezte. Ez a művelet egy kicsit bonyolult volt, de egy széket, egy fiókot, vezetéket és más tárgyakat felhasználva mégis sikerrel járt. Hogy leellenőrizze az így elkészült művet, belenézett a tükörbe. A tükrök egymást mutatták, és egy hosszú folyosó látszódott bennük. – Ez így jó is lesz. Mintha egy Bibliának is lennie kéne valahol… – Levette a polcról a könyvet, amelyet még diákként vásárolt. Miközben lefújta róla a port, visszatért a tükrökhöz. – …és így elfoghatjuk az ördögöt. Gyerekkoromban már megpróbáltam. Kíváncsiságból is elég kipróbálni, de az úgy nem annyira érdekes. – Ezután elolvasta a levél többi részét is. Arról azonban, hogy az ördög miféle szerzet, és milyen vele találkozni, semmit nem írt.

Ezt a levelet még diákkorában kapta egy spanyol levelezőtársától. Fiatal korában még bárki kipróbál olyan dolgokat, ami később józan ésszel nem magyarázható. Természetesen ő is ilyen ember volt, és mivel úgy érezte, hogy mostanában túlságosan elviselhetetlen a racionális vállalati munka, az egész fiókot felforgatta, csak hogy megtalálja ezt a levelet.

– Eljött az idő. – A karóráján a mutatók majdnem fedték egymást a tizenkettes közelében. – Mégiscsak igaz – suttogta halkan, miközben a tükör belsejében egy kicsi, meszszi, sötét árny jelent meg. – Mindjárt előjön. – A fekete alak egyre közeledett a sorakozó tükrökön áthaladva. A férfi kinyitotta a Bibliát, és ugrásra készen várakozott. – Öt, négy, három… – A kis ördög egyre csak közeledett. – Megvan! – kiáltotta. A két tükör közötti egy lépés távolságban hirtelen becsapta a Bibliát, és ezzel már oda is csípte az ördög farkát.

Az a levegőben lógott és kiáltozott. A férfi pedig gyorsan a tükör elé állt, hogy az ördög ne tudjon elmenekülni. – Vajon hogy nézhet ki? – Megfogta a könyvből kilógó farkincánál fogva, és a fényre vitte. A hosszú farkát leszámítva emberre hasonlított, egérnél valamivel nagyobb, macskánál valamivel kisebb volt. A tusszerű fényes feketeségben egyedül a nagy füle volt feltűnő, az ábrázata viszont nem volt méltó az ördög névhez; inkább szánalmas, gyámoltalan teremtmény volt.
–    Segítsen, kérem! Eresszen el! – A magas, vékonyka hang sem tett jó benyomást.
–    Ez lenne az ördög? Egy kicsivel méltóságteljesebb lénynek képzeltem. – Becsapottnak
érezte magát.
–    Kérem, engedjen el – szólalt meg ismét szánalmas hangon.
–    Szó sem lehet róla. Ha már nagy nehezen elkaptalak. Már épp kezdtem beleposhadni
a mindennapos alantas munkába. Először is, mutass valamit.
–    Nem lehet. Én nem tehetek semmit. Eresszen el, kérem!
–    Hazudsz. Az ördögök bármit megtehetnek. Addig nem eresztelek el, amíg nem csi-
nálsz valamit. – Az ördög elkeseredetten nézett. A férfi erre valami gonoszságon kezdte
törni a fejét. Az ördög arckifejezése pedig még kétségbeesettebb lett, és reszketni kezdett.
–    Hé! Azt mondtam, csinálj valamit!
–    De én valóban nem tudok semmit! Kérem, hagyjon békén. – E hang hallatára a férfi egyre nagyobb késztetést érzett a kegyetlenkedésre, így a farkánál fogva meglengette és a
falhoz vágta a lényt. Az ördög egy keserves kiáltás kíséretében a padlóra gurult, majd erőtlenül feltápászkodott. A férfi belerúgott, az azonban csak leszegte a fejét.

–    Te meg mit csinálsz, drágám? – A feleség éppen hazaérkezett, és látva férjét, aki egy
bottal hadonászott, megkérdezte tőle: – Valamiféle egér jött be?
–    Nem, ördög…
–    Hát hoztál valami furcsa szerzetet?
–    Nem hoztam, itt fogtam. – A férfi röviden elmesélte a spanyol legendától kezdve egészen addig, hogy hogyan fogott ördögöt, miközben a lényt a farkánál fogva lógatta.
–    Helyes dolog egy ilyet bántani? – kérdezte kissé aggodalmasan az asszony.
–    Nem tudtam, hogy ilyen rusnya dögök ezek az ördögök. Nézd csak meg, ahol világosabb van! – A férj egy lámpa alá tartotta a teremtményt.
–    Valóban. Milyen ronda a képe!
–    Igen. És azt mondja, semmit sem tud. – Ezzel megcsavargatta az ördög óriási fülét.
–    Kérem, ne bántson! Engedjen el! – ez a hang a feleségben is kiváltott egyfajta szadista
hajlamot.
–    Egész érdekesnek tűnik. Hadd próbáljam ki én is! – A másik fülét kezdte csavargatni.
Az ördög erre még fájdalmasabb képet vágott.
–    Amíg nem mutatsz valamit, addig bezárlak egy fiókba.
–    Egy befőttes üveg jobb lenne. – A feleség hozott a konyhából egy öblös lekvárosüveget, belerakta az ördögöt, és rázárta a tetejét. – Lehetséges, hogy nem születik majd fiunk.
–    Emiatt nem kell aggódnod. Az ördögök semmiképp sem halnak meg.
–    Akkor etetni sem kell.
–    Sokkal egyszerűbb, mint madarat tartani. – Egymásra néztek s vidáman felnevettek.

Az ördög másnap reggel is a lekvárosüvegben gubbasztott. A férj reggeli után rágyújtott, és lecsavarta az üveg fedelét.
–    Hé! Mutass már valamit!
–    Ez lehetetlen… – A hangja elcsuklott. A férfi a fülénél fogva kirángatta őt az üvegből,
és elnyomta a hátán a cigarettát. Az ördög visítva vergődött, de nem állt ellen.
–    Te mocskos ördög! – Ezzel ismét a falhoz vágta. Az nem halt meg, összegömbölyödött a földön, és szánalomra méltóan nézett fel a férfira.
–    A végén elkésel a munkahelyedről, szívem. Meg amúgy is, hadd játsszak most én vele!
–    szólt rá a férjére a nő.
–    Már ennyi az idő? Jó, de ne hagyd elmenekülni! – A férj elindult a munkahelyére. Az asszony egész nap otthon maradt, de nem tudott ráunni az ördög kínzására.

Így történt, hogy szert tettek egy különleges, csodálatos háziállatra. Ez azonban, nevével ellentétes módon, szerencsét hozott a házaspárnak.
–    Ennek az ördögnek köszönhetően kineveztek osztályvezetőnek.
–    Ezt miből gondolod?
–    Magam se vettem észre, de nagyot nőtt a cégnél a tekintélyem. Ha bármennyire is haragszik rám a főnök, egyedül én vagyok az, aki nem tölti ki emiatt a dühét a beosztottjain.

Ha ezt állítják, biztosan így van. Minden mérgem az ördögön vezetem le. Bármilyen kellemetlenség is történik, ha őt kínzom, akkor a következő napra nem viszem át a feszültsé-
get. Azok a kollégáim tulajdonképpen elég szánalmasak, akik a beosztottakon, olcsó italon
vagy nyerőgépeken vezetik le a dühüket.

–    Most, hogy említed, hozzám is sokkal kedvesebb vagy mostanában. Ki se lehet hozni a sodrodból.
Kettejük kedélyes beszélgetését az ördög farkánál a székhez kötözve, remegve hallgatta.
A feszültséget nem máson, mint az ördögön vezették le, és a frusztráció mértékétől függött a kínzás kegyetlensége.
–    Ez borzasztó! Gyorsan add már ide! – Egy napon, amikor a feleség hazajött, a férj
éppen az ajtót csapkodta és kiabált.
–    Mi az? Mi a baj? – A felesége nem is válaszolt, elővett a kézitáskájából egy hatalmas
kötőtűt, és teljes erőből az ördögbe döfte. Az fájdalmasan felkiáltott:
–    Ilyen kegyetlenséget…
Az asszony kihúzta belőle a tűt, majd újra és újra beleszúrta.
–    Ah, máris jobban érzem magam.
–    Mi történt veled?
–    Nem kaptam meg a most induló sorozat egyik legjobb szerepét. Végül is, nincs mit tenni. – Mintha mi sem történt volna, a szokásos, derűs hangnemében válaszolt.
–    Honnan vetted azt a kötőtűt?
–    Hazafelé jövet megvettem a létező legnagyobbat.
–    Milyen előrelátó voltál. Együnk lassacskán. – Az ördögöt bedobták a lekvárosüvegbe, és jókedvűen megvacsoráztak.

Miután a férjet osztályvezetővé nevezték ki, mintha megnövekedtek volna a munka
miatti gondok; miután hazajött, egyre kegyetlenebb módon töltötte ki a dühét. Egy napon vett egy kalapácsot is. Ha betörték a fejét szerencsétlen jószágnak, következő reggelre eredeti formájában kuporgott a lekvárosüvegben.
Amikor a feleség apránként vágta le az ördög farkát egy nagy ollóval, a farok éjszaka visszanőtt a szokásos hosszúságúra. Nem beszéltek a kis „házi kedvencükről”, és persze nem mutatták senkinek sem. Ha valaki megkaparintana egy ilyen varázslatos, szórakoztató, mi több, hasznos háziállatot, óriási baj lenne.
Aztán pár hónappal később egyik éjjel a következő történt: a feleség, mielőtt lefeküdt volna, a tükör előtt fésülködött. Az ördög a közelben jajveszékelt, ugyanis csomót kötöttek a farkára. A nő a szokásos módon, hogy megnézze a haját, egy kézitükröt vett elő és a feje mögé emelte. Ebben a pillanatban az ördög hirtelen felugrott, és belevetette magát a kézitükör mélyébe.
–    Jaj, Istenem! – A férj odarohant a felesége kiáltására.
–    Mi történt?
–    Az ördög megszökött!
A férj megpróbálta a tükröket szembeállítani, de mire sikerült, a belsejében már csak
egy piciny alakot láthattak.
–    Szörnyűség, amit műveltél. Ezután mi az ördögöt csinálunk?
–    De hát én nem tudtam, hogy onnan meg fog szökni.
–    Hát nem elmagyaráztam már ezt részletesen?
–    Én nem is hallottam!ű

Egyre hangosabban kiabáltak, szitkozódtak. Már nem volt, amin kitölthették volna mérgüket, de a mélyen beléjük rögzült szokás nem szűnt meg. A férj egyszer csak kalapácsot, a feleség kötőtűt ragadott.

A tükörszilánkokkal borított padlón patakokban folyt a vér, a hörgés elhalt, a szoba elcsendesedett, senki sem látta már, hogy a sarokban az asztali óra naptára péntek tizenharmadikáról nesztelenül átváltott a következő dátumra.

Somogyi Gitta fordítása