Merva Attila: Szórványszubjektum (Mária Ferenčuhová Veszélyeztetett faj című kötetének versei elé)

„A létezés annyiban csoda, amennyiben nem vagyok.” (Farnbauer Gábor)

Vékony kis kötet, a tartalma viszont súlyos. A költészet, mint veszélyeztetett (mű)faj? A szubjektum, mint veszélyeztetett…? Az em- ber, mint a leginkább törékeny „faj”?

 

Mária Ferenčuhová eddig három verseskötetet jegyez, de mindhárom kötetből érezhető, hogy teljes „fegyverzettel” áll ki a porondra, és ezt a visszhangok is jelzik. Az utóbbi évek kortárs szlovák irodalma a lírai vonalon rendkívül termékeny, főleg ami a hölgyeket illeti (például Nóra Ružičková, Katarína Kucbelová, Mila Haugová).

Mária Ferenčuhová e rendkívül erős női mezőny kiemelkedő költője. Verseinek hangját a kompakt, letisztult egzisztencializmus és a maximalizmussal határos nyelvi igényesség jellemzi. Ha magyar párhuzamokat keresünk, akkor néhol Farnbauer Gábor, néhol Pilinszky köszön vissza, de Tőzsér Árpád költészetével rokon vonásokat is találunk a versekben. Az első kötetből, amely a Rejtett feliratok (Skryté titulky, 2003) címet viseli, már érezhető a lírai szubjektum permanens oszcillációja az elzárkózás és a nyitottság, a menekülés és a visszatérés, a konstans és a teljes bizonytalanság között.1  (A kötet születésekor a költőnő állandó jelleggel Párizs, Prága és Pozsony között ingázott.)

A biztos és a bizonytalan megállapíthatatlan határait keresi a második kötetében is, mely a Bizonytalanság elve (Princíp neistoty, 2008) címet viseli. A kötetet a zárt, letisztult és precíz nyelvi megoldások jellemzik. A szubjektum permanens bizonytalansága ellenére teljesen biztos nyelvi térben mozog. Szerkezetileg feltűnhet, hogy e zártság egyfajta nyelvi minimalizmusban reprezentálódik, mellyel a mottónkban idézett Farnbauer Gábor két verseskötetét (A magány illemtana, A hiány szorítása) olvasva is találkozhatunk.

A költőnő harmadik kötete 2012-ben je- lent meg Veszélyeztetett faj (Ohrozený druh) címmel. A kötet négy ciklusból áll, melyek számozott versekre osztódnak. Az első két cikluson belül (Az út, Történetek) egy-egy té- makörhöz kapcsolódnak a számozott versek, a másik kettőn belül (Fotográfiák, Veszélyeztetett faj) csupán számozott versekkel találkozunk, ezzel is utalva a szubjektum fokozatos feloldódására. Ami ezt az újat az előző két kötettől megkülönbözteti, az talán a képi világ markáns jelenléte, melyet a szerző szó szerint profi módon épít be költészetébe.2 Az utazás, a megérkezés, a szubjektum örökös mozgása, menekülése, a nyitás és az elzárkózás jellemzi a verseket.

„Még tíz év múltán is emlékszem,
hogy a vonatútnál még jobb
az elképzelt vonatút,
és a magánynál csak
az elképzelt magány jobb.”3

Az előző kötetek nyelvi kompaktsága, tömör- sége továbbra is jelen van, ám mindezt egyfajta vizualizálható, „lazább” kulissza közé helyezi el, ami a szubjektum örökös átjárhatóságával, illetve permanens átváltozásával hozható összefüggésbe. Nem létezik konstans entitás: ember, állat, gondolat, műhold, kamera, földrész, nyelvi jelenségbe olvadó szubjektum… Folytonos átváltozás, a veszély, a veszélyeztetettség elől való menekülés jellemzi a ciklusokat.

 

„A bábból kimászó szitakötő. Gyűrötten, nedvesen kapaszkodik kifelé, kiegyenesíti törzsét,

kifeszíti szárnyait,

egy pillanatra teljes szépségében

mozdulatlanná válik,

lefotózhatod,

és elrepül.”4

 

A versek valóban kulisszaként váltakoznak, teret adva a szubjektum örökös keresésének, átváltozásainak, visszavonulásának. A  költőnő – lévén filmes szakember – biztos rálátással alakít ki vizuális világokat a nyelvi jelenségek segítségével, melyekben a folyamatosan átváltozó lírai szubjektum végül is teljesen feloldódik. A kötet záró ciklusában (Veszélyeztetett faj) erősen szuggesztív kulissza mögé vonultatja vissza a menekülő szubjektumot, megkérdőjelezve annak létezését. A létezésünknél fogva lennénk veszélyben? A kötet utolsó verse újra nyitottá teszi e fontos kérdést.

„És te?

Abban a testben leszel, melyre még

emlékszem?

Vagy csak ízületek, testrészek,

összerakott szemek – lesznek szemeid?

Beszélsz majd, vagy jeleket sugárzol,

üzeneteket kódolva és törekedve

a megértésükre?

 

A vonzás és másfajta erők felszínemre

alakzatokat rajzolnak.

 

El tudod majd olvasni őket?”5

 

Törekedjünk arra, hogy Mária Ferenčuhová „alakzatait”  olvasóként  befogadjuk,  értelmezzük, megértsük (?). Ez talán segíthet a költészet „veszélyeztetett (mű)fajainak” megmentésében.

(Mária Ferenčuhová: Ohrozený druh. Bratislava, 2012, Ars Poetica, 71 oldal, 6 €)

 

1  Az első kötet néhány versének magyar fordítását lásd: Irodalmi Szemle, LVI. évf., 10. szám. 76–79.

2  A profizmusra a költő polgári foglalkozását te- kintve utaltunk, mivel Mária Ferenčuhová a po- zsonyi Színművészeti Főiskola oktatója (a szerző megj.).

3   Mária Ferenčuhová: Ohrozený druh. Bratislava, 2012, Ars Poetica. 12. (a szerző ford.)                         

4 Uo. 45. (a szerző ford.)

5 Uo. 71. (a szerző ford.)