Paul Celan: A meg-nem-álmodott; Világosságéhség (versek, András Orsolya fordításai)

A meg-nem-álmodott marja szüntelen
az alvás nélkül átszelt kenyérországot:
így veti ki magából ez a föld az élet hegyét.

Morzsáiból
veszel kovászt, hogy újra megdagaszd neveinket:
utánuk tapogatózok, minden ujjamon
egy-egy, a tiédhez
hasonló
szemmel kutatok rajtuk
egy hely után,
amin át hozzád virraszthatnám magamat,
számban a világos
éhséggyertyával.

Világosságéhség – vele
kapaszkodtam fel a kenyér
lépcsőfokaira,
a vakharang
alá:

ő, a víztiszta,
ráborul
a szabadságra,
ami velem emelkedett fel, velem együtt
tévelyedett és ragadtatott el, amiből
a mennyek egyike zabálta tele magát,
és amit íveiben boltozódni hagytam fölébe
szavakátúszta-szavakbamosódó
képpályáknak, vérpályáknak.

András Orsolya fordításai