Orcsik Roland esszéje

fotó: irodalmijelen.hu

ÖRÖK BÉKE

Csehy Zoltánról sok pletyka terjedt már akkor is, amikor még nem tűnt el a bozótosban. Valójában az sem biztos, bozótosban tűnt-e el, ugyanis mások azt híresztelik, legutóbb a Hawaii-szigeteken látták, ott fordítja újra magyarra Homérosz Békaegérharcát. Olyan is akad, aki váltig azt állítja, az amsterdami vörös negyedben bukkant föl, ahol pusztán megtévesztésként flangálnak a prostik, a városrész a munkásmozgalom titkos kazamatáit rejti, Csehy a felvidéki kommunista láncszem, csak még nem tud róla. Persze számos ellenvélemény, online kommentista cáfolta ezt, és egyre többen gyanúperrel élnek, hogy Csehy Zoltán sohasem létezett. Egy maffiózó poéta, a Szöveccsíg-Eccsíg párt elnöke, Hazudossy Bugya pedig azt terjeszti, Csehyt a CIA találta ki, hogy megrontsa a magyarok testvériségét. Hazudossy poétaként egy verset jegyez, az is kampány-szlogen: Szöveccsíg-Eccsíg, az ílet neveccsíg! Ezek után azon sem kell csodálkozni, hogy Bivalybasznádon megalakult az első Csehy-szekta, havonta szerveznek országos körmenetet, és azt követelik, a Magyar Táltos Egyház avassa szentté Csehyt. Az ősmagyar pápa keresztbe tett farokkal fogadta a szekta követeit, mondván, a nem az nem, Csehy Szodoma-származék és kész.

Hamarosan odáig fajult a dolog, hogy a Kárpát-medencében szaporodni kezdtek a Csehy-imitátorok. Ám mintha darabjaira tépték volna szét: az egyik a szakácsot, a másik a fitness-edzőt, a harmadik a cipészt, a negyedik az állatkerti gondozót bálványozza és így tovább. A legnépszerűbbek a pornószínészek, ám azok esküdöznek, semmi közük Csehyhez, hogy a valósággal minden hasonlóság és egyezés a bokros véletlen műve.

Deus ex machina: Karikó Katalin több hónapos laboratóriumi kísérletei után bebizonyította, leleményes hősünk a titkos otthoni szobájában ücsörög a hintaszékében, Eötvös Péter csehovi operájára, a Három nővérre fülel, amelyben nem történik semmi. A családja sem tudta, hogy a palotányi házukban van egy opera-ketrec, ahová a derék családapa elvonult a világ zaja elől. Amikor legutóbb az újságírók megkérdezték feleségétől, az okosszívű Polgár Anikótól, árulja már el, hol rejtegeti a férjét, az széttárta a karját:

Karácsonykor megvettem neki Kanttól Az örök békét, pedig tudtam, hogy marhaság. Azután tűnt el – válaszolta a tolakodó riporternek, Beke Zsoltnak, aki persze egy szavát sem hitte.

Retardáció: egy nap a leleményes hősünknek elege lett az opera-magányból, a teátrális ejakulátumokból. Parókát, műszakállat és pálmafás mintájú inget vett fel, majd irány a végtelen. Pontosabban Dunaszerdahelyről Zugba vonatozott, ahol az első fehérneműboltban vett magának egy csipkés fehér alsót, vaskos fekete szalagpánttal, illetve egy tengerkék úszógatyát. A tükörben saccolta magát, szépen és jelentőségteljesen dudorodott a pöcse, nárcisztikus kéjjel ringott a csípője. Mindkét gatyát magára húzván dúdolgatta Zug kicsi utcáin, nincs hová visszamennem, nincs hová visszamennem, nincs hová visszamennem.

Végül visszavonatozott Dunaszerdahelyre. Nem olyan rossz hely az, akkor is, ha búg, akkor is, ha zúg, Isten éltesse. A palotájában azonban több bitang legyeskedett az okosszívű Polgár Anikó körül, ám bátor hősünk nem sokat teketóriázott, lenyilazta mindet a picsába. Újra otthon lett az otthon. Innen akár vissza is mehet Zugba, és fordítva, sőt, bárhová vesse a sors, minden út visszaút. És ha már így van, legyen itt a vége, ahonnan bármikor vissza lehet zötykölődni a mítosz kezdetéhez.

Megjelent az Irodalmi Szemle 2023/11-es lapszámában

Orcsik Roland (1975, Óbecse)

Költő, műfordító, kritikus, szerkesztő.