Stummer Attila versciklusa (részlet)

Cécile Hanat felvétele

BOSZNIA

1.

Ha erre jössz, vigyázz,
a fák törzsét itt olyan magasságig
meszelik, ameddig a fejfák érnek:
fehér muszlim sírok sűrűn,
fehér törzsek a fűben sűrűn,
fehér fehér fehérrel teleírt kertek;
ha erre jössz, vigyázz,
az alkonyatkor érkező először
nem tudja, élők, halottak várják?
Az alkonyatkor érkező gyümölcsös-
kertek alatt, sírkertek alatt jön,
nem tudja, mint az angyalok,
halottak vagy élők között jár-e?
Vigyázz, ha erre jössz, vigyázz,
túlkomoran ne jöjj, a holtak nem kérnek belőled,
túlvidáman se jöjj, az élők emlékeznek,
a képmutatást mellőzd, átlátnak rajtad,
ha jössz, vigyázz, hogy hova lépsz,
hol terem a gyümölcs, hol a gyász.

2.

Félbehagyott ház betonfalán
egy mozdulatlan véreb áll.
A szürke utcán átoson egy macska.
Pazi snajper! Minden félbehagyva.
Vigyázz, ha lépsz, hogy merre mész,
akad itt még pár orvlövész,
taxis, nyugdíjas, szomszédod talán,
éles szeme megcéloz, talál.

3.

A házunk felett fehérek a fák.
Még följebb temető, jól látható.
Fűnyíró zümmög, áthatol
a müezzin a jugópop zaján.
Fehérek itt a sírkövek, nagyon fehérek.
Nagyon újak. Naponta mossák őket,
talán ettől lesz naponta erősebb
fehér fénye a rengeteg kőnek.
És közel vannak a sírok, túlközel,
a város fölé hajolnak kíváncsian,
túlfiatal mind, korábban hulltak el,
mint kellett volna, mindannyian.
Sorakoznak a dombon odafönt.
Ugyanazt az évet jelzi mindegyik.
Ezerkilencszázkilencvenöt.
Felhők sűrűsödnek, mindjárt esik.

4.

Egy folyóvölgyben kanyarog az út.
Házak: félkészek, félig-leromboltak.
Megállnak a turisták, kiszállnak, nézik:
szemetet sodor a víz, a parton fennakad
petpalack, nejlon, ruhadarab;
nézik a vörös jeleket egy ház falán.
A közelben kanyarog a véres határ.

5.

Egy féllábú férfit átkísér
a betontérségen egy nő, a felesége
lehet, türelmesen halad a botra
támaszkodó férfi mellett.
Madarak énekelnek.
Egy lábatlan koldus ül a bazár
előtti sétálóutcán a műkövön
egy újjáépült régi ház tövében,
reggeltől késő estig ott marad.
Kezébe érmék hullanak.
Virágszirom száll. Madarak énekelnek.
És minden este ágyú pukkan
fent a hegyen és ők érzik
a fájdalmat hiányzó lábaikban.

Megjelent az Irodalmi Szemle 2024/7–8. nyári duplaszámában

Stummer Attila (1974, Szolnok)

Jogász, író.