Malek Izisz: A férfivá válás allegóriái (Krusovszky Dénes A fiúk országa című kötetéről)
Krusovszky Dénes A fiúk országa című kötetét először kézbe véve tekintetünket megragadja a különleges hangulatú borító. A címoldalon lévő, Kékesi Donát által készített fotón egy parkolóban heverő férfit látunk. Arca láthatatlan, csak testalkatából és öltözékéből tudunk nemére következtetni.
A férfi takarásban lévő arca egyben egy megelőlegezett utalás is lehet a novellák központi szereplőinek változatosságára, ugyanis Krusovszky írásaiban sokféle egyénnel találkozunk: az óvodás fiúgyerektől kezdve a lázadó kamaszon keresztül az élete alkonyán járó mesteremberig. Ezek az alakok és a kilenc novellából kirajzolódó életesemények alkotják közösen a címben szereplő fiúk országát. Milyen ez az ország? Milyen a földrajza és kik lakják? A felvetődő kérdésekre választ a novellák együttes olvasatából kaphatunk.
Krusovszky történetei egy zord vidéket rajzolnak föl: az írásokon keresztül egy olyan területet látogatunk meg, ahol alapvető élettapasztalat a válás, az elszakadás, az abortusz és a régi sérelmekből, illetve elfojtásokból táplálkozó erőszak, a kilátástalanság és a csalódottság. Ezen a tájon elveszett egyének bolyonganak, akik megpróbálnak az életükben bekövetkező eseményekből tanulva megváltozni.
A történeteket meghatározó egyes traumák valamiféle beavatódásként is értelmezhetőek, hiszen, ha a gyakorlatban nem is, de elméletben a férfivá válás folyamatát hivatottak szolgálni. Ugyanakkor a szereplők ebben a folyamatban mintha elakadnának; felismerik a társadalom és a környezetük által rájuk rótt feladatot, ám egyedül maradnak problémáikkal, és magányosan léteznek egy olyan világban, ahol az egyik alapvető elvárás, hogy férfiként viselkedjenek. Ez a nyugati társadalmakban erősen jelenlévő elvárási horizont Krusovszky Dénes szereplőire bénítóan hat: a megkövetelt identitáskategória az egyénen belül egy állandó komplexust és szorongást épít föl. A férfivá avatódás csak egy módon következhet be: ha az adott személy felismeri, hogy ebből az ördögi körből kizárólag az események elfogadására és megértésére tett kísérlet által léphet ki.
Az írások központi alakjai a felszínen kissé esetlenül, egyik életszituációtól a másikig botorkálnak, s a sorok között, a művek mélyebb rétegeiből kiolvasható, hogy karakterük a XXI. század emberének problémáit személyesíti meg. Az ellenkező nemmel való kapcsolatteremtés, az elszigetelődés, illetve az egyes érzelmek kimondhatóságának problematikájára, a traumák, krízisek életen át tartó hatásaira, valamint a felnőtt és felelősségteljes férfiszerep modern korban való betöltésének
lehetetlenségére világítanak rá. Az e témákon belül is széles skálán mozgó novellák éppen ezért a férfivá, illetve érett felnőtté válás lehetséges allegóriáiként működnek.
Krusovszky az egyén életében bekövetkező sérelmeket és krízispontokat tárja föl, amik ezáltal képesek magyarázatot adni a későbbi, már kiforrott személyiségek frusztrációira és szorongásaira. A Mielőtt apámat kettéfűrészelték című novellában egy család széthullásának jellegzetességei egy viszonylag zárt cselekményrendszeren belül jelennek meg. Azonban a nyitva hagyott történet, a cirkusz porondján, a bűvészmutatványban részt vevő apa ordítása mintha előirányozná a család és elsősorban a két gyermek történetének folytatását; egy testvérpár egyik első traumájának felidézésével kezdődik a szöveg, ami ugyanakkor a későbbi életükre hatással levő eseménysorozatra világít rá.
Krusovszky írásai így egyfajta előzményfeltárásként működnek. Jól láthatóvá válik, hogy hogyan alakul ki, milyen apró mozzanatokból áll össze, illetve a jövőben – a novellák idején túl – minek hatására változhat meg az egyes szereplők személyisége. A kötet végére így egy hálórajz alakul ki, amely az egyes tapasztalatokon keresztül mutatja be az egyén életét. Mindazonáltal ezek az alakok sem saját életükben, sem a környezetükben bekövetkező változásokkal nem tudnak lépést tartani, ezért egyfajta külső támaszt, biztos pontot keresnek. A novellákban ábrázolt emberi kapcsolatok szükségszerű egymásra utaltságban működnek: az állandó (ki)útkeresésben lévő fiúk/férfiak a zűrzavaros világban csak egymásra, illetve a másikra támaszkodhatnak. Ez a kötet nyitónovellájában szereplő testvérpár között is megfigyelhető, de legérzékletesebb és egyben ennek a magatartásnak egyéb árnyoldalait is megmutató példája a Mélyebb rétegek című novellában érhető tetten. A családjától elszakított és így traumatizált Ahmed az apafigurát, valamint a követendő férfimintát is a történet elbeszélőjében látja meg. Ő az, akitől az idegen kultúrában útmutatást vár, azonban azzal nem számol, hogy a két különböző kultúra találkozásánál, az eredendően eltérő tapasztalatok miatt, a másik megértésében is probléma adódhat. A novellák tűpontos, szóbeliségre hajazó és tárgyilagos stílusát némiképp ellensúlyozza a folyamatosan ott lebegő nem-beszélés, illetve elmondhatatlanság problémája. Ezeknek a fiúkaraktereknek ahhoz, hogy a külvilággal kapcsolatot tudjanak teremteni és egyben férfivá válhassanak, meg kell tanulniuk egyrészt megérteni, másrészt kibeszélni, vagyis nyelvi szintre hozni mindazt, ami velük történik.
A kötet címadó novellája is – egy abortusz leírásán keresztül – olyan szituációt mutat be, ahol a főszereplő a másik helyzetének megértésén és a szükségképpeni kívülállóságának elfogadásán keresztül fejlődhet. Ennek a kívülállóságnak a megtapasztalása, illetve az események alakíthatatlanságába való beletörődés, vagyis a passzív szerep elfogadása által válik a karakter férfivá: „Férfi vagyok, most váltam azzá, és nem korábban, a szeretkezéseink alkalmával, hanem ezekben a pillanatokban, ahogy magányosan és bután ácsorgok itt a nőgyógyászati osztály huzatos folyosóján.”
Krusovszky Dénes novelláskötete a sztereotípiákat megkerülve, egy új oldalról közelíti meg a férfivá válás kérdését. Mindenekelőtt az egyes traumák lélekalakító hatásának elfogadása és ezáltal nemcsak az aktív cselekedet, hanem a magányba, a kívülállóságba való beletörődés is lényegi részét képezi a férfivá érés folyamatának („És hirtelen az fut át az agyamon, hogy én egy kívülálló vagyok, hogy én ezt az egészet fel sem foghatom, s legfeljebb együttérző parazita pozíciója lehet az enyém”). A felelősségteljes ember már nem csupán tettei által ítéltetik meg, hanem azáltal, hogy képes-e elfogadni, illetve megérteni a körülötte és vele történő életesemények jellemformáló hatását.
(Krusovszky Dénes: A fiúk országa. Magvető, Budapest, 2014, 224 oldal, 2690 Ft)