Urbán Andrea versei
Helen Anderson felvétele
Rejtett számról hívtál
Azt mondtad, rólam álmodtál.
Túl jól ismersz, mintha te alkottál volna,
a hangom elárulta a gondolataimat.
Kérted, hogy tartsam be,
amit magamnak ígértem.
Ne képzelődjek feleslegesen,
ne vegyem fel a telefont rejtőzködőknek.
Datolya
Nagymamámtól minden karácsonykor
kapok egy tálca aszalt datolyát.
Hogy szeretem-e, lényegtelen.
Megköszönöm neki, hátha így hihető,
amit egyikünk sem mond ki hangosan.
Itt épp az látható, amint sürgetem magam
Próbálom aláírni az orrom elé helyezett lapot.
Nem fog a toll, suta kézmozdulatom
barázdákat húz, egyre ingerültebben.
Szerződést kötök. Ezúttal betartom
a játékszabályokat, életemben először
és utoljára.
Mindig mások ötletein töröm
a fejem, próbálom őket
sajátommá formálni. Ugyanabból
az alapanyagból építeni várat.
Nem vagyok hajlandó tudomást venni
az állandóságról. Azonosak a formák,
a papírrostok közé karcolt betűk.
Egészen addig küszködöm,
míg aláírásomban magamra ismerek.
Moraj
A talált tárgyakat magaddal cipeled. Beszélsz
hozzájuk arról, amiről nekem nem. Forró
a nyár, nem fogod meg a kezem.
Az utcában mindenki hasonlít
valakire az előző életemből,
legalábbis így látom, így
nem érzem magam
egyedül.
A lakóház,
ahová viszel, nem magas,
alig néhány emelet. Pereg a
papucsodból a homok, szigetek
és várak. Nem érzékeled, hogy elhagysz
valamit. Arcomban az átizzadt inged, szoros-
an követlek, pedig alig bírom a tempód. Kinyitod
az ajtót, belépek. Lenyűgöz a lakás jellegtelensége.
Amikor megfordulok, nem vagy sehol.
Felveszem hát a komódra
helyezett kagylót.
Megszólal
benne
a ten-
ger.
Urbán Andrea (1998, Szolnok)
A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának doktori hallgatója, főként kritikát és verset ír. Portréját Szirák Sára készítette.