Sven Cooremans versei Bozsik Péter fordításában
EGY NAP ÁRAMLÁSA
Verőfényes, száraz nap kezdődik.
Ugyanakkor nem számol a fejemben
áramló idővel.
Az eső minden lépéssel, amellyel követem nyomaid,
akár a nyugtalanság, mind mélyebbre
szivárog a ruhámba:
az én szavaim valójában sohasem
tudnak hatni a te valóságodra.
Az én szavaim halódó tájképek,
hasonlatosak a kád vizéhez,
ami körbenyaldossa a látkép szélét.
Az én szavaim tufából és időből készültek,
kis templomba valók. Ahol a templomudvar
griffmadarai alatt rejtőzünk, amelyek még mindig
a kései középkorról álmodoznak.
Az én szavaim a bánatos tekintetű bányászokért
szólnak valamelyik krepoljini kocsmában.
A szavaim azért a valamiért szólnak, ami néma marad
a kolostorok falai mögött, ahol, ha valaki elsüllyed,
mai napig nem emeli fel tekintetét.
Az eső havas esőre vált.
A Mlava vájta szurdokban, mintha
a sok kanyartól sosem lenne
vége utunknak,
hiányodban legalább
szárnyat bontok.
A Mlava melletti Petrovacon, 2020. február 24.
HOGYAN ALKONYODIK AZ UDVARBAN
A zümmögő lámpa reszkető fényében
kezem hernyóként araszolgat a papíron.
Ha valaki látna, biztosan megállapítaná,
magasabb értelem után kutatok szavaidban.
Ám itt senki sincs rajtam kívül.
Csillagos lesz az ég, mikor föltépem
a cukros zacskót az asztallapon, majd letörlöm
a cukorkristályokat, mintha nem jelképeznének semmit.
Požarevac, 2020. február 25.
KERT A DUNA MENTÉN
A folyókban mindig a tegnapot fogom látni.
A mai kutyákkal a gondolataimban,
és elnyűtt lábfejem pihentetve a széken,
ebben a kertben, amely egészen
a vízig lejt:
nem úgy látom, ahogyan te láttad ezt a vizet
a városban, a hídon asszonyod vár,
az edényből, amelyet tenyereddel formázol,
iszod ki életét, azt, ahogyan gondol rád.
Smederevo, 2020. február 26.
ÖSSZEFOGLALÓ
Karnyújtásnyira lepkék
röpte a nyárban.
A látvány megteszi. Sorsnak. Vagy ilyesmi.
Ám kell hozzá az út menti nejlonzacskók
tánca,
ne legyen nyugtalanító az előadás,
hogy verseid pillangóiban
eltűnjön minden nyom.
Belgrád, 2020. február 27.
MAJD PONT LESZEL
egy szövegben, amely akár a síkság,
elém terült,
a legkisebb mozdulat a tarlón,
amely tényleg nem szó szerint
nem tud a végről.
Akár a távolság,
előbújnak az erdők. A te történeteddel
tűnnek el.
Nincs hová menned.
Látom, hogyan örvénylik minden,
de köztünk az árkot
sehogy sem tudom betemetni.
A zimonyi kilátótoronyban, 2020. február 28.
(Erazmo, 2020 – 2021/13
Jelica Novaković-Lopušina fordítása alapján)
ELINDULNI NEM GYEREKJÁTÉK
kivilágított ház egy nyári éjjelen
Még a falakon
az este, ami nem más, csak este
a messzeség felforgatása és kihallgatása
egy szamárban és a kutyák
kialvatlanságában, a fák szelében,
ami más időt hoz,
a test legősibb zenéiben
a mellbimbók érintésében,
tehát ház, falakkal és fénnyel
és este és az est hangjai
és az én belső tengerem
mormoló ívása.
Ezt most itt mind magamba szívom.
És elhagyom:
Valamilyen házban, a pusztán, augusztus 6.
GONDOLAT
Az autóbusz suhan az alkonyatban,
oda, ahol végül is maradtunk.
Látok lehetőségeket.
Borsószemekként jelentkeznek
a sofőr
halántékán.
Aztán az egyik borsószemben
hirtelen megtörténhet:
hogy egymás karjaiba zuhanunk
és összeölelkezünk.
Ám ennek akkor kell bekövetkeznie,
amikor a városban
utolérjük a sötétséget.
Becsukom a szemem,
és már el is képzelem
a gondolatot.
Belgrád felé az autóbuszon, augusztus 7.
Bozsik Péter fordításai
Sven Cooremans (1970) foglalkozása klinikai pszichológus. 2003-ban debütált költőként, eddig két verseskötete jelent meg. A flamand PEN Klub tagja. 2020-ban kezdett bele egy naplószerű versciklusba, amelynek okán kétszer tartózkodott Szerbiában. Egy különös zarándokútra vállalkozott. Radnóti Miklós (1909–1944) menetoszlopának nyomát követte, télen. Első körben Bortól Belgrádig, második alkalommal, 2021-ben, már nyáron, Belgrádtól Abdáig biciklizett – ezzel a két versciklussal Zomborig kísérhetjük a költőt. Az utazás érdekessége, hogy egy olyan Gazella márkájú kerékpárral tette meg az utat, amelyet Vladimir Novakovićtól (1959–2016) „örökölt” meg. Vladimir Novaković diplomata volt, a holland irodalom fordítója, amatőr fotós, aki ezzel a biciklivel a reménytelenség és bojkott időszakában egész Szerbiát körbebiciklizte. Sven Cooremans azon túl, hogy lefordította Radnóti Razglednicáit, a zarándoklat ideje alatt párbeszédet folytatott a költővel és verseivel, önmagával, de megírja a tájhoz és az emberekhez való viszonyát is.