Lanczkor Gábor: A dédapám cimbalma

Óraátállítás. Ha szóba került nyaranta, mennyi az idő, köcski nagyapám következetesen hozzátette, hogy nap szerint mennyi. Élete végéig nem bírta megemészteni a tavaszi óraátállítás tényét.

Kora reggel, fél hét után ültem be az autóba. Dudáltam, amikor a nyolcvannégyes főúton észak felé tartva átléptem a vasi megyehatárt. A köcski falutáblát magam mögött hagyva a régi udvarház felé kanyarodtam le, ahol a nagyanyám él, tizennyolc éve halott apám anyja, nyolc éve halott nagyapám özvegye. Zárva volt a zöld vaskapu, és amikor a második csöngetésre is csak a kutya felelt éles csaholással, bezörgettem a leeresztett faredőnyön. Fél órával később odaautóztam a temető sarkához. Nem láttam senkit a megbeszélt helyen. Ráhajtottam az Egyházashetyére vezető murvás téeszútra. Pár száz méterrel följebb olajzöld dzsip állt az út mellett, gondoltam, a földmérőké; és még egy kocsi.

Apai nagyanyám Pesten, a Wekerle-telepen nevelkedett a második világháború idején. Édesanyja egy módos köcski kisnemes pártában maradt sógornője volt, apja maga az uraság, ezért kellett nevelőszülőkhöz mennie. A mama akcentus nélkül beszéli a magyart. A beszédje ritmusában, mondatvégi nyújtásaiban, és a lebegő szünetek ritmusában markánsan fölismerhető a vasi tájnyelv, ám mindez pusztán árnyék, intonáció és forma, hiszen a nagyanyám élőbeszédjének tisztán köznyelvi fonetikájában (és jelentős részt a szókincsében is) azt az ódivatú, a középnél épp csak egy csöppet melankolikusabb visszafogottságot érzem, amely a háború előtti és a háború alatti fővárosi kishivatalnoki réteg hanghordozása, gondolom én. Talán fellengzősen hangzik, de vállalom: számomra a nagyanyám az, aki akcentus nélkül beszéli a történeti, huszadik századi magyar nyelvet.

Három hektár, ennyi az örökségem; nagyapám a rendszerváltás után kárpótlásként kapta vissza. Egészen eddig osztatlan közös tulajdonként művelte a területet a téesz, most azonban az új földtörvény értelmében ki kellett méretniük. Kapok a geodétáktól egy térképet, aminek segítségével némi gyaloglás után meg is találom a terület két keleti sarkát jelölő, számozott karót. Keskeny, hosszú földszalag; majdnem egészen a borgátai bekötőútig kifut. A zsíros fűvel benőtt, fás-bokros árokparton rókalyukak. A járat befut a földem alá is; a learatott kukoricatábla szélétől másfél méterre meredek falú nyílás tátong.

Nagyapám bazaltból épített egy borospincét a Kissomlyó hegyen (a balatoni tanúhegylánc északi végpontja), dédapám pedig egy rendes udvarházat lenn a faluban, Köcskön. Hogy ugyanitt a nagy pajtát ki vagy kik falazták föl, dédapám vagy ükapám, esetleg korábban valaki, nem tudni. Nagyanyám legalábbis nem tudja, nagyapám pedig tíz éve halott. Második generációs városlakóként falura visszaköltözni amnéziás állapot.

Köcskön legnagyobbrészt egyedülálló idős asszonyok élnek. Tucatnyi a lakatlan ház. A meggyfás-szilvafás nadrágszíjtelken, ahol kölyökkori nyaraimat töltöttem, mellbevágó transzparenciával mutatja magát a gazdálkodó magyar vidék végzetszerű, makacs romlása: a szemem láttára beomlott baromfi- és disznóólak, tyúkhúrtól fölvert udvar, fölhagyott konyhakert, a kukoricagóré hűlt helye, az összedűlőben lévő pajta.

Dédapám, Lanczkor Ferenc épített magának annak idején egy cimbalmot. A hangszer ma is megvan a ház padlásán; fedlapja megvetemedett és fölhólyagosodott, és mindösszesen négy húr maradt meg rajta épen. Legalább fél évszázada nem volt használatban. Sem nagyanyám, sem a nagynéném nem emlékszik, miket és miként játszott rajta az öregúr, vagy hogy milyen minta alapján építette a hangszert. Autodidakta volt. A cimbalom lábai nincsenek meg. Legutóbb fölmentem Köcskön a padlásra, és amit pár perc alatt ki tudtam hozni a hangszerből, fölvettem. Aztán itthon alaposan megdolgoztam a felvételt. Összevágtam belőle egy alig több, mint kétperces zenei alapot. Ráénekeltem egy egyszerű szöveget (On my great-grandfather’s cimbalom / I’m playing his funeral blues / I’m playing his funeral blues / I’m playing his funeral blues / I’m playing his funeral blues // I’m singing this in English / That he wouldn’t understand / I’m singing this in English / That he wouldn’t understand / My great-grandfather’s cimbalom / Az élőknek mit üzen). Ebből lett a My Great-grandfather’s Cimbalom című dal.