Fellinger Károly versei

Gubancok /Iródiás barátaimnak/
Kiskertben jártam

        1
        Azt gágogja a lúdfû,
        – Lúd kell nekem, Jóska,
        jó kövéret, ha lehet,
        küldhetne a pósta.

        Gólyaorr meg kelepel,
        zsebkendõje nincsen,
        – náthás vagyok, gólya úr,
        nem kívánnám ingyen.

        – Elsóznám a levesem,
        juhsóska így béget,
        nem látott még juhokat,
        s elszaladt az élet.

        Bégetget szerelmesen,
        mígnem rászól Jóska:
        – Nem hallod meg, hogy nyerít
        a fodros lósóska!

              2
        Szomorú a bujdosómák
        õsi nemes virág szíve,
        ez a galád, bolond világ,
        csak a piros pipacs kéve.

        Irigykedik, szégyenkezik,
        mint a kóbor szegénylegény,
        de mégiscsak virítana
        ott a pipacs dicsõ helyén.
        Így szól rá a búzavirág,
        kékszemével pislogatva,
        hisz téged e bolond világ,
        pipacsnak néz, te kis balga.

        3
        Nem vagyok én akármilyen,
        hiába az intrikák,
        becsületes az én nevem,
        közönséges gombvirág.

        Poloskafû hallgatózik,
        megbámul egy verebet,
        meghallgatja, mit susognak
        egymásnak a levelek.

        Ez a pirók ujjasmuhar
        a széllel is lekezel,
        ujjlenyomatot vesz róla,
        még mielõtt elszelel.

        Sherlock Holmes õk, vagy csak téglák,
        beépített nyomozók?
        Rebesgeti a tisztesfû,
        tisztességes széltolók.

        4
        Galaj, galaj ez a lapos,
        ragadós vagy csak haragos?
        Koldustetõ hitvány ragancs,
        tele vele nadrág, bakancs.

        Közönséges gyomnövény õ,
        árpa, búza, rozs szakértõ.
        Azt kérded, hogy hol a helye?
        Megtelne az égbolt vele.

        5
        Veronika, Veronika,
        borostyánlevelû,
        miért vagy te, miért vagy te
        oly nagyon keserû?
        Tíz hete már, tíz hete már
        nem esett az esõ,
        eltûnik a fényes gyepföld,
        kiszárad a mezõ.

        Harmatos a Veronika,
        megrázza a szellõ,
        törülközni nem tud, hiszen
        nincs nála a kendõ.

        Veronika zöldell, ragyog.
        Minek is a kendõ?
        Jó esõben legyen gazdag
        ez az új esztendõ.

Verslúdtalpbetét

        A szó eleji alliteráció a rothadás elsõ jele.
        Verslúdtalpbetétként kerül a koporsóba a költõ.
        Elföldelése a cinkostársak elõtti
        bizonyíték nem túl látványos eltüntetése,
        elhamvasztása.
        A rímek, mint a függõk, nyakláncok,
        jegygyûrûk, karperecek és pirszingek bármikor
        kivehetõk, örökölhetõk.

        Az aranykorona, a beoperált platina
        rudak és csavarok, már véresebb cafat,
        egyedi lábszárcsont.
        A szó eleji alliteráció vírushordozó.
        Gyökérnyaktõrothadásos, elhagyatott
        sírján a költõnek a madárlátta
        repce és hópenészes az árpatõ.
        Az elhagyatott sír
        önmagával történik.

Öreg diófák

        Az öreg diófák viszonozzák
        a föld kegyelmét.
        Avarrá szelídült leveleik bizalmasan
            meggyónják a hétköznapok bûneit.
            Feloldozza õket az elmúlás.

            Az, ami nincsen, nem szûnik meg,
            csak átalakul.
            Mire ideér a csillag fénye,
            a csillag már egy feketelyuk,
            aszpirinje, lázcsillapítója.

Érzéstelenítés

Kapaszkodópont vagyok.
Birkózónyelven sok a fogás rajtam.
A csoda azáltal csoda,
hogy fülöncsípi a
szerencsét.

        Az ígérés pillanata

            Az újévi petárdák
            elûzik a gonoszt.

            Álmodban, ha szeretteid kérnek valamire,
            szaladj el elõlük. Ha teljesíted a
            kérést, élõ halottként bolyonghatsz
            akár a halott csillag fénye vagy az óra mutatója.
            Ha világgá szaladsz, megspórolod
            az elemet, a felhúzásodról nem is beszélve.

            Az újévi tűzijáték
            távol tartja az ártó szellemeket.
            Pezsgõdurranás, disznóröfögés, böfögés.
            Mint amikor a lánynak, aki alattad
            nyögdécsel, a szerelmed nevét skandálod,
            utána meg levelet írsz a nejednek.

            A lehetõ legnagyobb odaadással
            és természetességgel.