Polgár Anikó: Orpheuszról dől a víz; Eurüdiké várja Orpheuszt; Orpheusz galériája III. (versek)

Orpheuszról dől a víz

A napfény nélküli, sötétben forrongó
kánikula megizzasztotta Orpheuszt.
Az alsó, föld alatti égbolt tüzel,
de nem világít: ott van a mélyben,
az árnyak lába alatt, olyan messze,
mint a földtől az égnek nevezett,
többrétegű, megfoghatatlan fönti láthatár.
Nem lépnek rá, hiszen nem is lépnek ők:
lebegnek. Mit kezdhet itt az,
kinek súlyos lépte van?
Csak a zenét küldheti maga helyett.
Orpheuszról dőlt a víz, már az előszobában is.
Szeme kidagadt, csapzottan lógott
lángpiros mellkasán a szőr,
lábába belevájtak a saru szíjai.
Tunika helyett csak egy átnedvesedett,
bőrhöz tapadó ágyékkötőt viselt.
Kissé meghízott mostanában:
Eurüdikére vágyakozva gyorséttermi
kaján, félkész ételeken élt. A homályban
felvillantak az egymáshoz cuppanó,
vaskosodó combok vöröslő foltjai.
Nedves ujjakkal pengette a lantot,
kissé maga elé tolva, s kábultan lépett
egyet a vöröslő sötétbe,
a soha nem fázó, soha nem izzadó
itteni istenek felé.

Eurüdiké várja Orpheuszt

Biztosan fáradt lesz és izzadt,
mire átvergődik mindenen.
A lángfolyó, bár nincs olyan közel,
izzását mindenütt érezteti.
A látványtól felfordul majd a gyomra is,
napokig émelyeg majd,
s nem enged magához közel.
Bár volna újra nyelvem, ajkam is,
s a hús s a bőr a csontokon!
Hangszert keresnék a testén,
sípot, szürinxet, furulyát,
aztán a hangszere lennék én magam.
De kimerült lesz és elhúzódik majd, tudom,
s nem lesz erőm őt visszafordítani.

Orpheusz galériája III.
(A fuvolakészítő Olümposz)

Olümposz a fuvolázás után
elnyúlt a virágok között.
Derűsen alszik, föl-alá jár a mellkasa.
Körégyűlt egy csapat felhevült
és vigyorgó szatír. Az egyiknek a nyelve lóg,
míg izzadt tenyérrel tapogatja a fiú combjait.
Egy másik mellétérdelt és csiklandozza
a lábujjait. A nyaka mellett is állnak,
egymást löködve: borzolják a haját,
s egy szemtelen már-már a vállába harap.
Nézd ezeket a fekete pöttyöket a hasán,
aztán hajolj közelebb! Bámulatos, hogy a festő
ezt a masírozó hangyasort
milyen aprólékos gonddal dolgozta ki.
Figyeld meg a szatírok szőrszálait!
Csupa szőr mindenük, még az arcuk is,
s eszükbe sem jut rejtegetni
állati nagyságú szerszámaik.
Olümposz nem sejt semmit,
farka lelottyadt, két karja a feje alatt,
arcán még borosta sincs,
csak a hónalján sötétlik néhány apró pihe.
Körülötte munkaeszközök,
félig kész fuvolák, lyuggatott fadarabok.
A legtürelmetlenebb szatír,
míg a többiek kinevetik, már dugja is
szájába az egyiket, s fújja, felpuffadt
arccal, belepirulva, mintha érezné benne
Olümposz nyelvének és bőrének nyomát.