Mázsár László – Kozmikussá nőtt

        Megnézném még egyszer,
        ahogy fésülöd hajad.
        Figyelném csak némán
        amint fésûd nyomán
        barázdák rendezik helyére
        éjfekete fürtjeid.
        Beszívnám hajad friss illatát,
        s csak nézném szótlanul,
        ahogy ismerõs
        bájos, nõies
        gyakorlott mozdulatokkal
        két copfba fonod hajtincseid.
        Tudom: ez a tisztaság, a rejtély,
        a kis csodákból táplálkozó
        szerelem-szentély.
        Az érzés paradicsoma,
        a ragaszkodás hite.
        Mert volt ilyen!
        Hatalmas,
        az égre tárulkozó,
        mindenségbe temetkezõ,
        a köznapokat szentté emelõ,
        a pillanatot szerelem pulzusán
        pihentetõ  
        örökkévalósággá bûvölõ
        egyszerû szerelem.
        Értéke – a visszahozhatatlan –
        most nõtt csak kozmikussá.