Kántor Zsolt: Mindjárt virrad; Hanggá lett ige (versek)

Mindjárt virrad

Pattog a csendről a zománc.
Mindjárt virrad.
A szobában, akár egy délibáb.
Szürreálisan múlik a szünnap.

Éjjel is lágy és illatos a szombat.
Érzem a figyelmét az Úrnak.
Áttöri az enyhülés a hártyát.
Az angyalok a fájdalmat vérbe mártják.

Hanggá lett ige

Meg akartam fogni a hangokat.
Tudni szerettem volna, milyen a textúrájuk?
Valaki kicsempézte őket az előszobába.
Bár én napok óta járok rajtuk.
És óvatosan lépkedem,
nehogy kimozduljon a helyéről egyetlen
hangköz sem.
Mégis meg kellett bontanom a mintázatot,
amikor elkezdtem a beszéddel feltörni a titkot.
Persze, mondhatjuk azt is, hogy ín.
Inak, csontok, idegek és nyirok.
De önmagukban is, egyenként tudnak valamit
az egészről, amit elhallgatnak.
Ez a teremtés legbelsőbb szobája.
Szabálya. Ín-spirál. A hang csontjában.
Inspirál, mert nálamnál tovább van.