Stanislav Kostka Neumann – Ha a Nap isten volna …

        Ha forró, égő napkorongunk
        Héliosz volna még, a régi
        isten, kihez a naptól elbűvölt
        ember imája száll, az égi,

        ha isten volna, égető és forró,
        ki diccsel lépked fenn és babérággal,
        bizton meghallgatna, ha szépen megkérném,
        forró, tiszta, pogány imádsággal,

        hogy legalább még egy csipetnyi fényt,
        mely másokat oly tékozlón éget,
        lelkedbe oltson, te édes nő, kinek
        bolond szeretőt jelölt ki a végzet.

        Költőt, bolondot, bohóc családapát,
        kit a szép után hajt perzselő vágya,
        költőt, Nap-szeretőt oly korban, amely
        mit sem ad a költő s a Nap szavára.

        De korántsem azért, hogy jobban szeresd
        roncsát, mely horgonyt soha nem vetett,
        de úgy hiszem, jobban megértenéd,
        ha egy csepp fénye lakná lelkedet.

                        Pereszlényi Sándor fordítása