Tatár Sándor: ’old. ’az ég. ’vizében.

EP-nek, odaátra

Most mindenki az egekbe meneszt.
Pedig Te itt voltál otthon, a földön.
Hogy életed hosszáról gaz Hasnyálka döntsön?!
Őrület. – Mentél, bár buksi szívünk nem ereszt.
Nem bírtad ki, hogy nehéz lett a toll.
Bár súlyosan volt könnyed mindig is.
Komolyan voltál fejcsóva, fityisz;
hozzád képest majd’ mindőnk maszatol.

Miként madár sem, oly szabad a mondat,
„bár” hitelét kell adja a derűnek;
de jaj! tán csak rokon-fülekbe donghat,
hisz meg sem értik „szittyák”, vérágas szeműek,
’ki fullánkkal, iróniával szolgál.
– Csupa kék vér az ég. Pedig Te
.                                humanista,* demokrata voltál.

(2016. 07. 22.)

* fociztál és  [Nem mintha humanista nem lett volna. De kit nem „humanistázunk le”, ha méltatni akarjuk? (T.S.)]

Tatár Sándor (1962, Budapest)

Az ELTÉ-n szerzett magyar–német szakos tanári diplomát, majd 2000-ben PhD-fokozatot. Különböző tanintézményekben (egyebek közt az ELTE Németnyelvű Irodalmak Tanszékén) tanított, volt szabadfoglalkozású; 2001 óta az MTA Könyvtárának munkatársa. Elsősorban verseket és (németből) műfordításokat publikál; eddig hat verseskötete (egyikük kétnyelvű: magyar–német, egy másik pedig bolgár fordításban tartalmazza a verseit) jelent meg, fordításai részben gyűjteményes, részben önálló kötetekben láttak napvilágot. Nevezetesebb díjai: József Attila-díj (2010), Salvatore Quasimodo-emlékdíj (2012).