Száraz Pál: Csamaradzsa virágkisasszonya – Májszori királyság virágkisasszony

Waller a legnagyobb izgalommal figyelt minden szóra, és szorongott a per kimeneteléért.

Nem ő a vádlott, sem az ügyész, sem a károsult, hanem a rendőrtiszt, aki belenyúlt a darázsfészekbe. Most csak az a kérdés, hogy elég mélyen nyúlt-e bele.

Ha nem, akkor vége minden reményének. Indiában nem jut előbbre, és nem veheti feleségül menyasszonyát, aki rá várakozik otthon, Angliában.
Áldott jó ember volt, nem kívánta senki halálát. De ez a gaztett nem maradhatott megtorlás nélkül. Itt az alkalom, és meg lehet mutatni egy ilyen Csamaradzsának, hogy van még különb akarat az övénél – és ez a törvény akarata.

Waller újra végignézte sorra, mint eddig is, mind a tizenkét tárgyaláson, az arcokat, a vádlottakét, a tanúkét. Szinte belevájta szemét az arcukba, hogy leolvassa róla a titkukat.
Ott a Májszori Királyság trónörököse, csillagjósa, a szolgáló, a szakács és a palotatiszt.
De ezek az arcok némák.

Waller újra feltette magában a kérdést, vajon valóban könnyelműen kockáztatta-e a maga és menyasszonya boldogságát? Mert, ha ezeket itt nem mondják ki gyilkosoknak, akkor ő nem maradhat tovább Indiában.
*
Tikkasztó augusztusi éjszaka volt. Lefeküdt egy függőágyra, és próbált aludni. Igen nagy volt a hőség, és a Hold fénye majdnem olyan világos és vakító, mint a Napé. Már éppen elszunyókált, amikor fölkeltette Maharani egyik szent tehene, mely begázolt a kertbe, és leheveredett a kókuszpálmák árnyékába.

Kiverte a verejték, fantasztikus alakokat látott maga körül. Hangokat hallott. Eleinte azt hitte, hogy álmodik. De megint hallotta. Egyre ugyanazokat a szavakat: „Figyelj rám! Figyelj rám, szahib! Gonosztett készül!…”

Végül nem bírta tovább, és felegyenesedett. Egy papot látott maga előtt állni.

Nyírt feje volt, alakja csont és bőr.
(Májszori királyság virágkisass zonya)
– Miért jössz ide éj derekán? – kérdezte meglepődve.
– Mikor jöhetnék úgy, hogy gyanút ne keltsek?
– Mi történt?
– Gyilkosság készül.
– Beszélj!
A vén pap maga alá húzott lábakkal leült a fűbe. Waller látta arcának minden ráncát, testének minden bordáját és olvasójának minden szemét.
– A dolog úgy áll – szólt a pap –, hogy Maharani Vaninak, aki kissé gyöngeelméjű,
Dzsoja az első felesége. Nincsen gyermeke, és ha második feleségének, a virágkisasszonynak sem születik gyermeke, akkor Khasza Csamaradzsa marad a trónörökös. – Majd feltette a kérdést: – Megértettél, ó uram?
Waller bólintott. A pap folytatta:
– A virágkisasszony áldott állapotban van, tehát el kellett tenni láb alól. És ez a gaztett immár három hónapja folyik, lassú méreg által. Az is lehetséges, hogy amíg én ezt elmondom, szegény már meg is halt.

Főnöke távollétében Waller volt a felelős, ezért elgondolkodott azon, hogy mit is kellene tennie. Az utasítás így szólt: „Legyünk óvatosak a palotával szemben!” –, de az érzése azt parancsolta neki, hogy cselekedjék.

A rákövetkező éjjel, ugyanabban az órában a vén pap ismét felbukkant előtte, és jelentette:
– A virágkisasszony meghalt, uram!
Waller megdöbbent. Ezt nem várta. Soká tartott, míg a mérlegelés megnyugtatta, hogy már az előző éjszaka sem lehetett volna a boldogtalant megmenteni. Most tehát azon kell lennie, hogyan tudná ezt a bűntettet megtorolni.

Hosszú hallgatás után felvetette a kérdést:
– Mikor égetik el a halottat?
– Holnap, délután fél ötkor.
– Értem. Elmehetsz.

Ezután Walter kieszelte a tervét. Másnap délután, amikor elszállítják a holttestet az égetésre, a menetet, melyet fegyveresek fognak kísérni, megtámadja. Leveszi a kocsiról a tetemet, megvizsgáltatja, ha meglesz a bizonyíték, vádat fog emelni.
Ez a szándéka vakmerő és igen veszedelmes. Az életét kockáztatja vele. De úgy érezte, hogy nem tehet másképpen.

Másnap délután lóháton várt a lovas rendőrök élén a menetre, mely lassan hömpölygött feléje. Vad zene, virágok, virágok! Tarka kendők és nagy embertömeg. A levegőben károgó hollók. Ezüst vértezetű harcosok és virágfüzéres papok. És fáklyák az élen. Amikor a menet már csak ötven lépésre volt, Waller nekivágtatott az indusoknak, megállította lovát a fáklyák előtt: „állj”-t parancsolt és követelte a tetem kiszolgáltatását, mert gyilkosság gyanúja forog fenn. Nem engedelmeskedtek neki. Erre parancsot adott, hogy vegyék el az indusoktól a kocsit és hajtsák be a kórházba.

Az indusok átkozódtak, toporzékoltak és ordítoztak. Tolongtak és lökdösődtek. Majd kitört a harc. A rendőrök marokra fogták a puskáikat, és hamarosan megszerezték a kocsit. Ő maga, húsz emberével volt a hátvéd. Kövek repültek utánuk. Az egyik rendőrnek be is zúzták a fejét. Végül mégiscsak szerencsésen eljutottak a kórházba.

A vizsgálat megállapította, hogy arzénmérgezés történt. Eddig megnyerte a csatát. De Wallet nem számolt az indusok ravaszságával. A vádlottak és a tanúk mind esküvel állították, hogy a virágkisasszony maga szedte az arzént, hogy szebb legyen. Senki sem tudta rájuk bizonyítani, hogy hazudnak, ámbár mindenki tudta.
*
Waller újra körülnézett a tárgyalóteremben. A per most hirtelen, az elnök ügyessége folytán, fordulópontjára jutott.

Felkérte a komornát, Bettadát, hogy mutassa be a méregüveget, melyet a virágkisasszony vásárolt, és melyből az arzént szedte. Elhozták az üveget, és a komorna eskü alatt állította, hogy ez az az üveg, melyet az úrnője használt. Két másik szolgáló is megesküdött ugyanerre.

Az elnök most átnyújtotta a kis üveget a jelen levő törvényszéki orvosnak, és megkérdezte, hogy miféle arzén ez? Az megvizsgálta, és megállapította, hogy sárga. Waller maga sem értette, hogy miben mesterkedik az elnök, és úgy vélte, hogy már elvesztette az igazát. Az elnök azonban az aktákból elővett egy lapot, és emelt hangon így szólt:

– Miután megállapítottuk, hogy a virágkisasszony sárga arzént vásárolt, közlöm, hogy az asszony gyomrában az orvosi vizsgálat során fehér arzént találtak. Ezzel a per eldőlt, és Waller megnyerte. Hogy az életét mentse, a szakács most már vallott, és elárulta urát és a csillagjóst. A trónörököst száműzték, a csillagjóst pedig halálra ítélték.

Waller azonban másnapra nyomtalanul eltűnt.

A Csamaradzsa krokodilusai talán tudnának arról valamit mondani, hogy vajon hová lett Waller – ha meg tudnának szólalni…