Z. Németh István versei

Palim Pál

A barátom,
Palim Pál,
kézzel-lábbal
kalimpál,
nem tudom, hogy
mi lelte,
meg nem maradsz
mellette.

Úgy tudom,
egy kompon él,
ahol zenét
komponál,
ha egy hajó
arra jár,
ez zongoráz,
az dudál.

Ott kalimpál
egész nyáron,
koncertezik
pár uszályon.
Ne csodálkozz
Palim Pálon,
megnyugszik majd
– alig várom!

Emese a csúszdán

A csúszda egy
lesiklásra tervezett
szerkezet.
Van hozzá létra,
mely azért jött létre,
hogy fokról fokra lépve
érj a tetejére.
És onnan „sutty!”,
mint a pinty.
Ha „zutty!”,
netán „reccs!”,
esetleg „placcs!”,
akkor baj van.

Először nem éppen,
később már fenéken,
aztán hanyatt hátrafelé,
kezed tartva magad elé,
körbe-körbe mogorván,
lazán, aztán megunván
oldalvást és vigyorral,
bátor szemmel és orral,
hónaljon és hajfonaton,
legvégül meg nagyon-nagyon
szélsebesen – gyorsvonaton.

Mimmancs éneke

Hajam szőke, szemem kék,
de én barnát szeretnék,
vagyis inkább feketét,
hogy a sötétben elbújjak,
s megijesszem Emesét.

No nem nagyon, csak épp picit,
ahogy most az apucit.
Megvan ennek is a bája,
hogy a szívét nem találja,
s égnek áll a bajsza szála.

    Művers

        Már csupa műhaj a fodrászműhely,
        műszemeken szép műszempilla,
        műtehenekből csurran a műtej,
        műzene múzik, műhangvilla.

        És hoz a műtél hűhót, műhót,
        fákon a műrügy pirul zavartan,
        műnyaranta a műnap hőzik,
        műszél kotorász az avarban.

        Műeszükkel a műművészek
        műremekelnek a műtárlaton,
        műszerükben a művészet.

        Műadu, műász, műzöld forog:
        emelnek egyet a műtétjükön
        műtőjükben a műdoktorok.