Petrence Sándor: ’Pocsolysági anziksz
Gyütt szembe a bíka, ís asztá valamej szót brekkent, mondok níki, anyád hugy van, nem kívánt rosszat, csak jó reggelt. Szivembe szemít van, oda vittem, lelkemböl este, s utána pottyant nímej nedv, vacsorakor, pont a kölesbe. Alkonyú vidíkem...