Németh Zoltán: A szlovákiai magyar irodalomtudomány önreprezentációs lehetőségei

Gondolatok a hatvanéves Alabán Ferenc köszöntése kapcsán

Szinte alig vizsgált kérdése a szlovákiai magyar irodalomnak, hogy a szlovákiai magyar irodalomtudósok számára milyen pozíciók állnak rendelkezésre, melyek azok a szerepek, amelyeket kijelöl, lehetővé tesz, illetve kikényszerít az a kontextus, amelynek szükségképpen részesévé válik az irodalomtudós. Nemcsak szociológiai kérdésről van szó, hanem az irodalmiság anyagi, materiális feltételeiről épp-úgy, mint az identitás lehetőségeiről. Valószínűleg felettébb izgalmas vállalkozás lehetne azoknak az önreprezentációs lehetőségeknek a vizsgálata, amelyekben úgy, mint egy mátrixban, a kisebbségi irodalomtudós alakja egyáltalán megjelenhet.  
Ha jelzésértékűen utalni kívánunk a szereplehetőségek bizonyos jellegzetességeire, akkor meg kell említenünk az ún. belső emigráns pozícióját – jellegzetes alakjai ennek a „stószi remete”, Fábry Zoltán (még ha irodalomtudósnak nem is nevezhetjük, irodalomkritikusként döntő hatást gyakorolt a szlovákiai magyar irodalom folyamataira) vagy a Prágában élő Rákos Péter, aki kiváló tanulmányai ellenére mindig is külső embernek számított a szlovákiai magyar irodalom kontextusában. Egy másik ismert szereplehetőség a szlovákiai magyar irodalomtudósi szereppel való leszámolás, pontosabban a kivonulás stratégiája. Ide sorolhatjuk az irodalomkritikusként vitát is kezdeményező Balla Kálmánt, aki teljesen kivonult a szlovákiai magyar irodalom kontextusából, amelyben évek, évtizedek óta nincs jelen sem tanulmányaival, sem személyesen. És itt említhető Zsilka Tibor, aki pályakezdése magyar nyelvű tanulmányai és kötetei1 után fokozatosan a szlovák irodalomtudomány részévé vált Tibor Žilka néven, s ezáltal többé-kevésbé ki is került a szlovákiai magyar irodalomtudomány kontextusából.
A szlovákiai magyar irodalomtudósok számára az 1989 előtti szereplehetőségek, önreprezentációs stratégiák legfontosabbika az ún. turczeli modell volt, vagyis annak a szlovákiai magyar irodalomtudósnak az alakja és stratégiája, aki szinte kizárólag a szlovákiai magyar irodalommal foglalkozott, vagy ha ez így némely esetben talán túlzásnak tűnik, kutatásainak középpontjában mindenképpen a szlovákiai magyar irodalom állt. Turczel Lajos,2 Csanda Sándor,3 Fónod Zoltán,4 Koncsol László, Szeberényi Zoltán,5 Tőzsér Árpád, Zalabai Zsigmond, Tóth László6 munkássága többé-kevésbé ebben a modellben helyezhető el, bár a legtöbb életműben többféle kísérlet történik a stratégia kereteinek bővítésére, kiszélesítésére. Gondoljunk csak Koncsol László verstanára,7 Tőzsér Árpád közép-európai lírát és régi magyar irodalmat is érintő tanulmányaira8 vagy Zalabai Zsigmond metaforaelméleti monográfiájára.9 A fiatal generációból a sajnálatosan korán elhallgató, „kivonuló” Kocur Lászlónál, a többek között Mécs Lászlóval is foglalkozó Bárczi Zsófiánál,10 valamint a Próbaút-nemzedékről monográfiát író Ardamica Zoránnál11 figyelhetünk fel a turczeli modell jelenlétére, modernizálására, újraértelmezésére.
A szlovákiai magyar irodalomban 2000 táján megjelenő irodalomtudománynyal foglalkozó új nemzedék ebből a szempontból döntő áttörést hozott. Az 1989 előtti generációkból szinte csak a stílus- és fordításelmélettel foglalkozó Zeman László,12 a 2000 előtti nemzedékből a Cholnoky Viktor-, Mészöly Miklós-, Ottlik Géza-, Bodor Ádám-tanulmányt író N. Tóth Anikó13 emelhető ki. A 2000 táján jelentkező nemzedék számára az irodalomtudomány tágas játéktér, amelynek a szlovákiai magyar irodalom témája csak egyetlen – bár sok esetben rendkívül fontos – szelete. Csehy Zoltán antikvitással és a humanizmus irodalmával foglalkozó kötetei,14 Benyovszky Krisztián krimi- és Móricz-tanulmányai,15 Polgár Anikó fordítás-elméleti írásai, H. Nagy Péter populáris alkotásokat tárgyaló kötetei,16 Sánta Szilárd sci-fi-, Keserű József,17 Beke Zsolt18 és Vida Gergely19 20. századi magyar irodalmat tárgyaló tanulmányai említhetők példaként.
Az idén hatvanéves Alabán Ferencet munkássága azoknak a szlovákiai magyar irodalomtudósoknak a csoportjába sorolja, akik szinte egész irodalmi tevékeny-ségüket a szlovákiai magyar irodalom vizsgálatának szentelték. Már a nyolcvanas években egymás után jelentek meg kritikái Koncsol László, Bábi Tibor, Vajkai Miklós, Duba Gyula köteteiről, a Folytatás és változás (1984), valamint az Irodalomközelben (1992) című könyvei után pedig Két költő nyomában (1995) cím alatt jelentette meg Tőzsér Árpád és Cselényi László költészetét tárgyaló kötetét.
Bár Alabán Ferenc munkásságában is találunk olyan elemeket, amelyek a szlovákiai magyar irodalom témája mellett fontos tényezők – például a komparatisztika, a műfordítás vagy a régi magyar irodalom területén –, számára a szlovákiai magyar irodalom vizsgálata központi téma, döntő jelentőségű kutatási terület. Interpretáció és integráció (2002) című kötetében például a Ďurišin-féle modellt alkalmazza, annak grafikai sémájában összesíti a kisebbségi irodalmak jelentésének kontextusait.20 Az identitás és az irodalmi érték kontextusai (2009) címet viselő kötetben pedig a „kettős kötődés”, az egyetemes és regionális tájékozódás elméleti belátásait tágítja általános modellé az identitás függvényében.21  
Alabán Ferenc munkásságában kulcsszerepet kap a kontextus és az identitás szerepe, mint a kisebbségi irodalmak vizsgálatának kiindulópontja. E két kulcsszó22 mentén indulva tanulmányaiban a kisebbségi irodalmak, esetünkben a szlovákiai magyar irodalom sajátosságainak értelmezésére vállalkozik, pontosabban a nemzetiségi irodalmak szövegeit an bloc kultúraközi viszonyok mentén elemzi, és egy széles pers-pektívában elhelyezve a sajátos vonásokat, jellegzetességeket vizsgálja. Bár magam is a kontextus és az identitáskérdések kiemelt szerepe felől közeledem irodalmi alkotásokhoz, nem állíthatom, hogy a kisebbségi irodalmak szövegeire hasonlóképpen alkalmaznám az említett kategóriákat, mint ahogy azt Alabán Ferenc teszi tanulmányaiban – és ezzel szerencsére rögtön a termékeny vita pozíciójában találhatom magam.
Talán egy ilyen írás műfaji keretei között ezen a ponton megengedhető egy személyes vallomás is. 2004-től Alabán Ferenccel közös munkahelyen dolgozom, s közben volt alkalmunk késő éjszakába nyúló beszélgetéseket, vitákat folytatni. Ezekből a beszélgetésekből a szlovákiai magyar irodalomnak egy rendkívül pragmatikus felfogása rajzolódott ki, amely az irodalmi alkotásokra irányuló figyelem felől közeledett tárgyához. E szerint a felfogás szerint Alabán Ferenc koncepciójába nem férnek bele az ún. szűkítő tendenciák, amelyek nyomán kevesebb irodalmi mű kerül az értelmezés pozíciójába. Vagyis – vontam le a következtetést –, ha a szlovákiai magyar irodalom terminus technicusa lehetővé teszi, hogy értékes irodalmi alkotásokra irányítsuk a figyelmet, akkor a fogalom használata jogosult, sőt üdvözölhető.
És itt szükséges kitérni Alabán Ferenc pedagógiai tevékenységére is. 1974-ben végzett az ELTE magyar–szlovák szakán, s egészen 1997-ig a nyitrai Pedagógiai Főiskola Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén dolgozott. 1997-ben a besztercebányai Bél Mátyás Egyetem Filológiai Karán megalapította a ma is létező Hungarisztika Tanszéket, amelynek kezdettől fogva tanszékvezetője, 2006-tól profeszszora. Jelentős irodalomszervezői és szerkesztői tevékenysége is, amelynek eredményeképpen szinte minden évben nemzetközi tudományos konferenciára kerül sor az egyetem Hungarisztika Tanszékén, melynek anyagai konferenciakötetekben látnak napvilágot – legutóbb például Az interkulturális kommunikáció Mikszáth Kálmán műveiben (2010) című kötet, szintén Alabán Ferenc szerkesztésében.   
Ha az idén hatvanéves Alabán Ferenc pályáját a bevezetőben említettek felől nézzük, a szlovákiai magyar irodalomtudós jellegzetes sikertörténeteként értelmezhetjük. Egymás után sorjázó kötetei, tanulmányai, szerkesztői, pedagógiai tevékeny-sége utalnak erre. Személyében azt a szlovákiai magyar irodalomtudóst – talán az egyetlent, aki napjainkban irodalomtudományi professzori címmel rendelkezik – köszönthetjük, akinek írásai és tevékenysége jelentős mértékben járulnak hozzá a szlovákiai magyar irodalom kontextusának vizsgálatához.

    JEGYZETEK

  1 Zsilka Tibor: A stílus hírértéke. Madách Könyvkiadó, Bratislava, 1973; Zsilka Tibor: Stilisztika és statisztika. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974; Zsilka Tibor: Poétikai szótár. Slovenské pedagogické nakladateľstvo, Bratislava, 1977.
  2 Turczel Lajos: Két kor mezsgyéjén. Tatran Könyvkiadó, Bratislava, 1967; Turczel Lajos: Visszatekintések a szlovákiai magyar kisebbségi lét első szakaszára. Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 1995.
  3 Csanda Sándor: Első nemzedék. A csehszlovákiai magyar irodalom keletkezése és fejlődése. Madách Könyvkiadó, Pozsony, 1968.
  4 Fónod Zoltán: Megmozdult világban. Fábry Zoltán élete és munkássága. Madách Könyvkiadó, Bratislava, 1987; Fónod Zoltán: Üzenet. A csehszlovákiai magyar irodalom 1918–1945. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993.
  5 Szeberényi Zoltán: Duba Gyula. NAP Kiadó, Dunaszerdahely, 1997; Szeberényi Zoltán: Magyar irodalom Szlovákiában 1945–1999. Portréesszék I–II. AB-ART, Pozsony, 2000–2001; Szeberényi Zoltán: Ozsvald Árpád. NAP Kiadó, Dunaszerdahely, 2000; Szeberényi Zoltán: Turczel Lajos. NAP Kiadó, Dunaszerdahely, 2002.
  6 Bodnár Gyula – Tóth László: Nyomkereső. A második világháború utáni (cseh)szlovákiai magyar irodalom kistükre. Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 1994; Filep Tamás Gusztáv – Tóth László: Próbafelvételek. A (cseh)szlovákiai magyar irodalomról 1918–1995. Kalligram, Pozsony, 1995.
  7 Koncsol László: Ütemező. Kis könyv arról, hogy milyen lábakon jár, szalad, forog vagy ugrabugrál a vers. Madách, Pozsony, 1990.
  8 Tőzsér Árpád: A homokóra nyakában. NAP Kiadó, Dunaszerdahely, 1997; Tőzsér Árpád: Csuang-ce és a pillangó. NAP Kiadó, Dunaszerdahely, 1998.
  9 Zalabai Zsigmond: Tűnődés a trópusokon. Szépirodalmi Kiadó, Budapest, 1986.
10 Bárczi Zsófia: Szellemidézés. Mécs László-tanulmányok. Madách-Posonium, Pozsony, 2008.
11 Ardamica Zorán: Perspektívaváltás a szlovákiai magyar irodalomban. AB-ART, Pozsony, 2008.  
12 Zeman László: Stílus és fordítás. Madách, Pozsony, 1993.
13 N. Tóth Anikó: Kísérlet megszólalásra és elnémulásra. Kalligram, Pozsony, 1999.
14 Csehy Zoltán: A szöveg hermaphrodituszi teste. Tanulmányok a humanizmus, az antikvitás és az erotográfia köréből. Kalligram, Pozsony, 2002; Csehy Zoltán: Parnassus biceps. Kötetkompozíciós eljárások és olvasási stratégiák a humanista, neolatin és a régi magyar költészetben. Kalligram, Pozsony, 2007.
15 Benyovszky Krisztián: A jelek szerint. A detektívtörténet és közép-európai emléknyomai. Kalligram, Pozsony, 2003; Benyovszky Krisztián: Fosztogatás. Móricz-elemzések. Kalligram, Pozsony, 2010.
16 H. Nagy Péter: Féregjáratok. NAP Kiadó, Dunaszerdahely, 2005; H. Nagy Péter: Hibridek. NAP Kiadó, Dunaszerdahely, 2007; H. Nagy Péter: Extrák. NAP Kiadó, Dunaszerdahely, 2008; H. Nagy Péter: Protézisek. NAP Kiadó, Dunaszerdahely, 2010.
17 Keserű József: Mindez így. NAP Kiadó, Dunaszerdahely, 2009.
18 Beke Zsolt: Jelen-lét. A vizuális költészet írásmódjáról. Kalligram, Pozsony, 2004.; Beke Zsolt: Az irónia hurka. NAP Kiadó, Dunaszerdahely, 2007.  
19 Vida Gergely: Babits-olvasatok. Játék, konvenció és trópus a fiatal Babitsnál. Kalligram, Pozsony, 2009.
20 Alabán Ferenc: Interpretáció és integráció. Madách-Posonium, Pozsony, 2002, 88.
21 Alabán Ferenc: Az identitás és az irodalmi érték kontextusai. FHV UMB, Besztercebánya, 2009, 28., 78.
22 Több kötete címében is utal ez irányú érdeklődésére. Nemrég megjelent, eddigi utolsó kötetének címe is megjeleníti ezt az érdeklődési kört: Alabán Ferenc: Az emancipált kontextus

Kulcsár Ferenc