Markó Béla: Nyírfa a parkolóban; Kráter (versek)

Nyírfa a parkolóban

Áll a zöld hajú kurva
fehér neccharisnyában
az üres útszéli parkolóban,
egy nyírfa gyér lombja a fényben,
mindig szerettem megsimogatni
a nyírfák papírként hámló kérgét,
fel-alá csúsztatni a tenyeremet
az izmos, gömbölyű idomokon,
megtorlódott a gépkocsisor előttünk,
régóta lépésben haladunk,
van időm tetőtől talpig végigmérni,
miközben már-már elegánsan
rám villantja a nyelve hegyét,
akár egy piros madárcsőr az ágak között,
aztán a bal kezével lazán
megigazítja a fenekén a bugyit,
mert a jobb kezében cigarettát tart,
szív belőle egy hatalmas slukkot,
és jóízűen kifújja a füstöt,
lehet, hogy szünetel éppen,
talán ebédidő van ilyenkor,
hirtelen feltűnik a tépett,
vagy azt is mondhatnám Berzsenyi után,
hogy tarlott bokrok közül
egy másik kurva, színtelenebb a zöld hajúnál,
beszélgetnek, sőt nevetnek is valamin,
istenem, ezek még képesek nevetni,
nem vagyunk olyan közel, hogy
ne látnám kívánatosnak őket egy pillanatra,
eldobja a nyírfácska a cigarettát,
megfogják egymás kezét, és néhányszor
körbefordulnak, mintha táncolnának,
ahogy József Attilánál a nyolcesztendős lányok,
akik messze vannak, mint a vidám csillagok,
nem lesz már ezekből anyuka,
nem lesz még feleség sem,
ezek csak olcsó kurvák,
nem volt dolgom olcsó kurvákkal,
és nem volt dolgom drága kurvákkal sem,
most pedig késő mindenképpen,
hiszen szerelmes is vagyok,
ráadásul egyre jobban öregszem,
de ha nem volnék szerelmes,
és nagyon-nagyon fiatal lennék,
akkor is messziről elkerülném a kurvákat,
legfeljebb csak a nyírfák fehér derekát
simítanám végig séta közben,
alig-alig érintve, könnyű kézzel,
ha éppen olyan helyen járnék,
ki tudja, miről beszélnek,
esetleg a mesterség fortélyairól,
arról, hogy orális meg ilyesmik,
szégyellem felsorolni is,
és arról, hogy megdrágult minden,
de ezeknek a munkáknak
nem változott a tarifájuk,
az az igazság, hogy most csak találgatok,
nem tudom, mit mondhat egymásnak két kurva,
fogalmam sincs, mi a különbség
például egy Marie Curie
és egy útszéli kurva agysejtjei között,
valószínűleg az égvilágon semmi,
ugyanúgy ki kell várni, hogy megjelennek-e
az ezüstnitráttal borított lemezen
vagy valami hasonlón a röntgensugarak,
ugyanúgy kívülről kell figyelni, amint a tested
együtt mozog a megrendelő testével,
és nyolcesztendősnek kell maradni mindhalálig
a zöld haj meg a fehér neccharisnya
biztonságos fedezékében.

Kráter

Madarász ismerősöm meséli,
hogy a kakukk végül is
a maga módján hűséges madár,
hiszen való igaz, mások fészkébe
rakja súlyos, kifürkészhetetlen tojását,
vörösbegy, nádirigó, barátposzáta,
sőt, még a picinyke ökörszem is
gyanútlanul kotlik az időzített bombán,
és amikor kikel a kakukkfióka,
fáradhatatlanul táplálják
rovarokkal, kukacokkal, ezzel-azzal
saját fiókáik gyorsan fejlődő gyilkosát,
aki aztán sorra kilökdösi a többieket,
hiszen akkorára nő, hogy állítólag
a végén az ökörszem már
a türelmetlenül tátogó,
hatalmas kakukkfióka nyakára röppenve
hullatja a rózsaszín kráterbe a zsákmányt,
viszont nagyon is elgondolkoztató,
hogy az ily módon nevelkedett kakukk,
amikor maga is tojó lesz,
ha teheti, mindig olyan madár
fészkébe csempészi egyenként a tojásait,
amilyen madár őt annak idején felnevelte,
ha vörösbegy, akkor vörösbegy,
ha nádirigó, akkor nádirigó,
ha barátposzáta, akkor barátposzáta,
ha ökörszem, akkor ökörszem, és így tovább,
persze, amennyiben ez lehetséges,
hogyha nem, beéri azzal, ami van,
de mindenképpen érdemes
odafigyelni ezekre a történetekre,
mármint ha kedvünk van elgyönyörködni
a természet különös logikájában,
mert egyébként semmi értelme az egésznek,
ugyan bizony mi is lehetne?