Kadlót Nikolett: Beszélgetés Nádasdy Ádámmal (interjú)

Emlékszik, hogy mikor jutott először eszébe az Isteni színjáték lefordításának gondolata?

Régebben is gondoltam rá egyszeregyszer, de konkrétan kb. tíz éve határoztam el. Addigra már fordítottam egy Goldoni-darabot meg több Shakes- peare-t, úgy éreztem, megvan hozzá a felkészültségem.

Miért vállalkozott erre a nagy munkára?

Szeretek klasszikusokat fordítani, megmutatni egy nagy, jól ismert műről, hogy mást is lehet látni benne, mint amit az addigi fordítások mutatnak. Meg persze a becsvágy is dolgozott bennem: lássák, hogy én is meg tudom csinálni a magam módján. Mint egy templomépítő, aki – nem lebecsülve az elődei építményeit – a maga korának, a maga ízlésének megfelelő templomot épít.

Eredetileg prózának indult az új fordítás, végül Ön menet közben meggondolta magát azzal az indokkal, hogy a mű megkövetel bizonyos mér
tékű kötöttséget. Az eredeti olasz változatban rímes megoldást találunk, itt a rímelés viszont elmarad, s csak a hármas tagolás marad meg. Hogyan sikerült kiválasztania a célnak megfelelő végleges formát?

Magyar elődeim közül így fordította le a Pokolt Angyal János, Zigány Árpád, Radó Antal. Emellett angol és német hasonló szellemű fordításokat is beszereztem, és láttam, hogy a rím- telen drámai jambus (amilyen pl. Az ember tragédiája) alkalmas a hosszú, komoly, epikus művek tolmácsolására. A prózával az a baj, hogy nem szab határt, hogy milyen hosszan fordítsak egy-egy gondolatot, mondatot, képet. Be akartam tartani Dante ökonómiáját.

A kötet rendkívül gondosan szerkesztett, erről árulkodik többek között a Bevezetés szisztematikus felépítése is, amelyből gyakorlatilag a nyolc év fordítói munka mögött rejtőző küldetéstudat és a szakmai elhivatottság is kiolvasható. Minden felmerülő kérdésünkre találunk ben ne magyarázatot, az értelmezést segítő ábrát vagy bibliográfiai adatot, de még a korszak pontosabb ismeretében is segít elmélyülni a kötet. Miért tartotta fontosnak, hogy mielőtt az olvasó találkozik az új, friss szövegváltozattal: felvértezze őt a fent említett tudásanyaggal?

Dante képzelete, irodalmi értékei mellett a lexikális anyagot (ki kicsoda, mi hol van, mi mikor történt, ki volt Enymion vagy Matilda) és főleg a kereszténységgel kapcsolatos ismereteket szerettem volna kicsit visszahozni a mai magyar köztudatba – hiszen ez a mű tartalmazza az egész katekizmust!

Több interjúban is hangsúlyozta az eredeti mű enciklopédikus, az adott korra jellemző látlelet-jellegét. Miért tartotta szükségesnek egy olyan változat létrehozását, amely a mai kor emberének könnyedén befogadható, értelmezhető? Vajon ennyire szükségünk lenne az Isteni színjáték újbóli megismerésére?

„Könnyedén?…” Azt azért nem hinném. Nehéz könyv ez, és hosszú (bár lehet belőle válogatni, részleteket olvasni, kicsit, mint a Bibliából, nem muszáj elejétől végéig menni). Nem tudom, szükségünk van-e rá. Talán nincs. Enélkül is lehet élni, sok más szép könyvet lehet olvasni. De számos ember van – diákok, kutatók, történészek, művészet- és vallástörténészek, akiknek használniuk kell, akár esetenkénti forrásmunkaként: nekik, azt hiszem, hasznos munkaeszköz lesz. És persze vannak olvasók, akik szeretik a nehéz olvasmányokat.

Az új fordítás már befejeztét megelőzően elkezdte saját életét élni: 2011- ben a Maladype Színház jóvoltából megelevenedett a Pokol, ahol Babits mellett az Ön szövegváltozatai is kipróbálhatták magukat a közönség előtt. Milyen fogadtatása volt a darabnak és az Ön tolmácsolásában a közérthető Dantének?

Szép volt az előadás képvilága, hangulata, némelyik jelenetet bravúrosan oldották meg. Ettől még nehezen érthető maradt, hiszen – bár Színjáték a címe – ez a mű alapvetően nem színpadra való. A Maladype is természetesen válogatott a Pokol epizódjaiból.

Bizonyára minden olvasónak feltűnik a kötet olvasásakor, hogy egy sor ismerősen cseng – „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel”. Miért döntött úgy, hogy átveszi Angyal János 1878- as fordításának megoldását? Egyfajta tiszteletadást is felfedezhetünk a gesztus mögött? Többször előfordult a fordítás közben egy-egy korábbi, jól sikerült megoldás átvételének ötlete?

Ez a sor olyan egyszerűen, olyan természetesen ül a helyén, hogy ezt nemcsak én, hanem Szász és Babits is átvette – próbáltam mást írni, de ez a sor makacsul ragaszkodott a helyéhez. Egyébként nem használtam az elődeim megoldásait: én én vagyok, azt írom, amit én találok ki.

Szeretné, ha a fiatalok, akik most veszik majd először kézbe a kötelezők közül Dante művét, az Ön szövegén keresztül ismerkedjenek meg ezzel a klasszikus történettel? Vajon a modern nyelvezet segítheti őket a mű megértésében, vagy ehhez fontosnak tartja a korábbi fordítások ismeretét is?

Őszintén szólva, nem tartom fontosnak a Színjáték megértéséhez, megismeréséhez, hogy valaki párhuzamosan olvassa Szász Károly, Babits Mihály vagy (a legújabbak közül) Baranyi Ferenc fordítását. Egyet olvasson, ezt, vagy azt, amelyik ínyére van. De az is igaz, hogy minden szöveget jobban meg lehet érteni, ha több fordítást nézünk – mint egy színdarabot többféle előadásból.

Az Ön által fordított Dante-kötet újszerűséget sugároz: letisztult, elegáns megjelenésű, korszerű és könnyen érthető nyelvezettel. Az illusztrációk és a szedés miatt sűrű, a szöveget kör- beölelő, segítő jegyzetek révén pedig interaktív könyvvé állt össze – modern enciklopédia lett. Ön is úgy érzi, hogy sikerült a kezdetben kitűzött célt megvalósítania? Elégedett a végeredménnyel?

Nagyon! Ebben számosan segítettek, akiknek hálával tartozom, ideértve a Magvető munkatársait meg a nyomdát is.

Az kétségtelen, hogy sokaknak okozott meglepetést és örömöt a kötet megjelenése. De kíváncsi lennék, hogy Ön mit kapott ettől a vállalkozástól. Úgy feltételezem, a hosszú ideig tartó fordítás nemcsak szakmai vagy formai kihívásokat tartogatott, hanem a szöveg ily módon történő újrafelfedezése komoly önismereti folyamatot jelentett.

Ez igaz. Hagyományos katolikus neveltetést kaptam, ministráltam is gyerekkoromban: nagyon sok emléket – szépet, keserűt – idézett föl ez a munka. Szembesített a vallással, sőt, mondjuk ki: az Istennel való viszonyom problematikus voltával. Meg nem oldott semmit, de a szembenézés már félig megoldás, nem?

Hogyan lehet elengedni egy ilyen művet, amelynek készítése hosszú évek óta hétköznapjainak szerves része lett?

Nehezen. Amikor nyomdába adtam, rá se néztem pár hétig. Aztán elővettem, találtam egy csomó ki- sebb-nagyobb hibát (ez egy 700 oldalas könyvben természetes). Esténként most Baranyi Ferenc Pokol-fordítását olvasgatom, nagyon érdekes, hogy mennyire eltér felfogásában az enyémtől.

Ön szerint mely klasszikusoknak tenne jót egy hasonló fordítás?

Mindegyiknek. (Persze a Faustnak most nem aktuális, nemrég jelent meg Márton László kiváló új fordítása.) Homérosz, Vergilius, mindenki.

Min dolgozik éppen?

Shakespeare IV. Henrik 1. és 2. részét fordítom a budapesti Örkény Színház számára, ahol 2017 őszén fognak színre kerülni.