Veronika Šikulová: Gustáv Husák a disznótorban (Mészáros Tünde fordítása)
Cécile Hanat felvétele
1. Épített egyszer Čmarda egy hóembert, aztán szaladt a főtérre, kiabál, kapacitál mindenkit, hogy jöjjön, nézzen be az udvarukba, van ott egy bazinagy hóember. Kimegyünk anyámmal egy bagóra, megnézni a Čmarda hóemberét, és tényleg, ott áll az udvaron, egyik kezében valami dorong, a másikban sörösüveg, persze, hogy benne van a sör is, há csak nem fogok vele kibaszni. Čmarda kitette az udvarra a hangfalat, és megkötötte a kutyát, akit mindig úgy hívnak, ahogy az épp aktuális vendéget, és mivel mi igen becses vendégek vagyunk, kicipel a házigazda a fészerből egy rozzant fotelt, foglaljanak helyet, pezsgőt is hozok, a fiamtól loptam, mert asziszi, igen nagy úr, ha egy ládával vesz egyszerre a teszkóban, de aztán egy üvegtől úgyis berugik, és nem veszi észre, hogy én kettőt ellopok, egyet eladok a szomszédnak, egyet meg elcserélek három liter borra…
2. Aztán meg becsöngetett, hogy jött hóembert építeni, én hívtam, látta a szememen, hogy kéne nekem is egy olyan. A kezében macséta, mellette Ana, a terebélyes feleség, ő a modell, őutána formázom meg! Küldjön ki a gazda egy üveg bort, és seccpecc kész lesz az a hóember. Görgetjük a hóban Čmardával az alsó gömböt, rendes alap nélkül nem megy, Ana, ne bámujj, gyere segíteni, én meg zavarban vagyok, hozhatok egy kávét?… Ana nejlonszatyrában cigi, de hoztak szenet is, megőrült a Čmarda tisztára, azzal a macsétával akarja megfaragni a szobrot… Közben Vincko is csinál Jarkával egy kis hóembert, seprűvel, meg még egyet, annak sapkát csapunk a fejébe, Čmarda pedig görgeti az ő hatalmas golyóbisát, ki se látszik mögüle, Ana morog, hogy hideg van, meg részeg disznó, de a végén felmászik a Čmarda a nagy gömbre, kezébe a macséta, nevet, én vagyok a legszebb hóember!, lengeti a karját. Farigcsáljuk a hóembert, vagyis a nagy golyót, mindjárt ránk sötétedik, a fején kovbojkalap lesz, szénfekete szeme szénből, egyik kezében a macséta, a másikban borosüveg… Summa summárum, négy hóember van a kertünkben, Čmarda meg én berúgtunk, Ana reklamál, hogy elfagyott a lába és haza akar menni, szégyenkezik a részeg disznaja miatt, tessék egy üveg bor az útra, Čmarda búcsúzik, magát kellett volna elvennem, fiatalasszony, hány és hány hóembert gyurkálhattunk volna össze mi ketten!
3. Kérdem Čmardát, nem tud-e valakiről, akinek vannak eladó oltványai, tavasszal készre ültetném a sort, de csak csemege kell, bort mi nem csinálunk… Persze, hogy tud, hogyne tudna, annak biztos lesz, amilyet csak akarok, de van egy bibi, fiatalasszony, azoknál kutya is van!
4. És mikor átutazott Modrán a Brezsnyev elvtárs, fogták Čmardát a rendőrök, és őrizték, nehogy kimenjen az utcára a városképet rontani, de mikor a pápát vártuk, akkor csak azt mondták, eridj, bújj el, nehogy meglásson. Állunk a főtéren, mindenki látni akarja a Szentatyát, a kigördülni készülő könnyek itt-ott nagyobbak, mint a szentolvasó szemei, aztán egyszer csak jön a papamobil, Čmarda meg a főtéri háza tetején pipiskedik, integet egy mocskos suhogóval, és harsogja, hogy Arrrrrrrrivedercsi, Róma!!! Aztán megszületik a kislánykám, Čmarda fát vág nálunk, mutatom neki a pólyás babuskát az ablakon át, egyszerre szalutál és veti a keresztet, hogy fiatalasszony, vigye a francba azt a gyermeket, hiszen már attól is baja lehet, ha az ablakon keresztül rászusszantok. A pápa is megijedt, mikor meglátott.
5. Ribizlibort készítek, csapok hozzá egy kis szedret is, édes, undorító trutymó, meg is buggyan, teliszállják a muslincák, ott rohad a tornácon egy vödörben, nincs, aki kiöntse. Jön a Čmarda, hogy fiatalasszony, nem kell ettől félni, nem kell vele sokat baszakodni se, csak tudni kell meginni. Elviszem én, ha annyira akarja, majd csukott szemmel fogom inni, és kész!
6. Vettem ásót meg vasvillát, átjön a Čmarda ásni, rendben kell tartani a portát. Itt az innivaló, itt a kenyér, az előleggel majd elszámolunk, én most elmegyek az üzletbe meg ide meg oda meg amoda, ancvaj visszaleszek, de persze mindig ottfelejtem magam valahol. Végigvizitelem, végigpletykálom a napot, esteledik, mire hazaindulok, erre jön szembe Čmarda az új vasvillámmal. Jó estét, Peter bácsi, kész is van?, kérdezem, és nevetek, hogy nem az én villám ez véletlenül? Nem sokra rá csöngetnek, Čmarda jön, hogy fiatalasszony, tisztára összezavart azzal, hogy nem baszódott fel, visszahoztam inkább azt a villát.
7. Megint a kertben fuserkodunk. Čmarda meg én. Ő kapál, én a rózsákat metszem, és hallgatjuk közben a rádiót, születésnapos szívküldi. Ájjon má le egy kicsit, fiatalasszony, szomjas vagyok, de maga csak megy, mint a gép. Leülünk, eszünk, etetjük a kutyát, elbeszélgetünk a télről, hogy mindig vesz egy zsák krumplit, azt apránként megfőzögeti, a fokhagymás főzővizet meg is issza, háborús filmeket néz, és alszik, szívesen játszana valakivel egy parti sakkot, és az Ana nem sütött neki buktát a születésnapjára, ezért ő keres magának szeretőt, vagyishogy már talált is, úgy hívják, hogy Marok Verča… Aztán nálunk felejti a zöld szvetterét, rohanok utána az udvaron, lobogtatom, hogy a szvettere, Peter bácsi! De csak legyint, adja majd rá télen a kutyára, hadd melegítse. Jó a részegeknek.
8. Patkány költözött a pincébe, vettem két csapdát, de jön a Čmarda, hogy patkány ellen patkány kell, majd ő kifüstöli onnan. Neki a háza meg az udvara is tele van patkánnyal, ha dob a tyúkoknak, akkor egy tányérból esznek velük, ahogy azt mondani szokás, olyan hülyék azok a tyúkok, hogy nem félnek a patkányoktól, a patkány meg paff az egésztől, össze van tisztára zavarodva, nézze, így kapkodja a fejét evés közben, hogy mi a tököm ez… A kínaiak azok állatok tisztára, megsütik és megzabálják a patkányt, láttam a tévében, mondom, tudom, erre ő, hogy de a legnagyobb állatok a franciák, mert azok még a csigát is megeszik, és fel se fordul a gyomruk tőle. Ő is evett egyszer, de csak azokból a házatlanokból fogdosott párat össze, ne kelljen piszkálgatni a házából, nyálkás kis szarok voltak, csak úgy rádobta őket a serpenyőre, de nem volt jó – mint valami elbaszott töpörtyű, olyan volt…
9. Kávézgatunk Anánál, megjön a Čmarda, bort tukmál. Tegnap este kiment becsukni a tyúkokat és hugyozni egyet a kertvégibe, mikor egyszer csak dik, egy kígyó, de akkora, mint a faszom, szaladt a vasvilláért, odabaszott neki egyet, oszt annyi volt a kígyónak. Anyám meg hogy persze, kígyó, beszélsz itt össze hülyeségeket! Nem akarja hallani a kígyót, inkább megpróbál Ana lelkére beszélni, hogy ne csavarogjon a kutyájuk mindig kint a főtéren, hogy etessék rendesen, ne csak puszta csonttal, Ana meg nevet, hogy van most zabálnivalója a kutyának fél évre, felmetélték a kígyót, megfőzik majd neki apródonként kint a kertben egy kannában. Másnap hangszóróznak, hogy figyelem, figyelem, a kisállat-kereskedésből megszökött egy kígyó, egy óriási anakonda, kerüljük a pánikot, aki látja, hívja eztéseztaszámot, a nyomravezetőnek jutalom.
10. Amikor elmegy Čmarda a vejéékhez palackozni, sose öntenek neki előre, nehogy berúgjon. Felmászott hát Čmarda a nagy acélkád szélére, hogy hörpöl egyet legalább így, ha már úgy nem adnak neki, de beleesett a borba, és bele is fulladt volna, ha a veje ki nem húzza. Ana meg hogy biztos direkt csinálta a marhája, hogy aztán dicsekedhessen, hogy ő borban fürdött…
11. Anyám mindenszentekre kidíszítette szépen a sírokat. Čmarda a temetői konténerben turkál, anyám nézi, mit akarhat ott. Művirág koszorút kotort ki a szemétből, letörölgette, lemosta a csap alatt, ugyan má, fiatalasszony, ez egy igen jó koszorú, igen jó… tudom is már, kié lesz ez a csúnyaság… De hiszen én ismerem magát, mondja az anyám, Verona eljár magukhoz. Jézusmáriaszentjózsef, neharagudjon, fiatalasszony, meg ne mondja neki! Ott van maguknak az a gyönyörűszép sírkő, nálam meg éppen nincsen semmi… nem akar egyet durrantani? Találtam a zsebemben egy petárdát!
12. Meg volt, hogy átjött este a Čmarda, hogy fiatalasszony, megmondom úgy, ahogy van: szomjas vagyok és cigarettám sincs, nem adna egy százast? Kimegyek, adom neki a százast, nevetünk, ő, hogy fiatalasszony, maga nagyon originál, azért bírom ennyire, azt a kutyaólat is, amit eladtam magának háromszázér, azt is elloptam, és maga arra se szólt semmit, háromszor loptam már vissza, és egyszer se kaptak el, ha akarja, megint elhozom magának. Nem kell, mondom, úgyis kicsi volt, meg különben is adott a kutyának egy szvettert, és megint nevetünk… Čmarda elmegy, aztán visszajön, úgy érzi, valamit még mondania kellene. Igen szeretem én magát, fiatalasszony, mer az igaz, hogy itt maguknál lestrapálja magát az ember rendesen, de maga mindig marha sok ennivalót ad, meg pia is van, én olyan jól érzem magam itt maguknál, még ha dolgozok is, mint Gustáv Husák a disznótorban…
(Modrában, mindenszentekkor, vasvillával összehányva Peter bácsinak, mert ő a nagyon originál, és én érzem magam mindig úgy, mint Gustáv Husák a disznótorban, ha eljön, hogy segítsen a kertben.)
(Veronika Šikulová magyar nyelvű novelláskötete 2017 áprilisában jelenik meg a L’Har-mattan kiadó gondozásában.)
Megjelent az Irodalmi Szemle 2017/4-es számában.
Veronika Šikulová (1967, Modor)
Író.
Mészáros Tünde(1970, Pozsony)
Műfordító.