Aniruddha Bahal és a 13-as bunker

Aniruddha Bahal indiai újságíró, a cobrapost.com nevű honlap főszerkesztője. A honlap az indiai történésekkel foglalkozó internetes weboldal. A később betiltott tehelka.com nevű honlap megalapítója. Az ő leleplező riportjának és felvételeinek köszönhetően lett bizonyíték arra az egyébként köztudott gyanúra, hogy magas rangú kormánytagok csúszópénzeket fogadtak el fegyverkereskedőktől. A botrány hatására a védelmi miniszter lemondott.
A 13-as bunker szándékosan amerikai hangnemben íródott. A történet leginkább az utolsó évek amerikai akciófilmjeinek történetéhez hasonlítható, kibírhatatlan mennyiségű szexszel és kábítószerekkel hollywoodiasítva. Az India és Pakisztán közti kasmíri konfliktus adja az alaphelyzetet, de ez hamarosan kiszélesedik globális méretű korrupcióvá. A regényben mindenki korrupt, önző, még a főhős is, aki ejtőernyős kiképzése során hamarosan rájön, az ember egy idő után már nem is érez, amikor öl.
A főhőssel hasonló történik, mint magával a szerzővel a valóságban, ráébred, milyen korrupt az indiai hadsereg, s hogy a katonák és tisztek csak kábítószerek és orgiák segítségével bírják elviselni saját kegyetlenségüket. A regény hangneme, történések intenzitása, a kulturális referenciák mind az amerikai valóságot idézik, a személy- és helységnevek jelentik csupán az indiai felszínt.
A párbeszédek szintén az amerikai utca nyelvén íródtak, az erkölcsi normák pedig valamiféle kifordított erkölcsi kódex normái, késztetve az olvasót, hogy elfogadja őket. Jack Kerouac és William S Burroughs, valamint Joseph Heller a 22-es csapdájának keveréke.
A regény, zsáneréhez híven, meglepetéssel zárul, ami többé-kevésbé megmagyarázza a főhős erkölcsi normarendszerének logikáját. A 13-as bunker történéseiben hallatlanul meglepő és fordulatos, legfőbb érdeme viszont a humor és a zsáner törvényeinek megfelelően egy összetett, s az olykor meglehetősen visszataszító cselekedetei ellenére is izgalmas főhős kialakítása.
A regény 2003-ban jelent meg először Indiában, majd Angliában

A 13-as bunker
(részletek)

Katonai bakancsot rágsz, csak hogy a nyelved épségben maradjon. Sandy őrnagy (Doktor Sandy) felvág a lábadon egy hólyagot húsz kilóval megpakolt terepfutásod felénél. A többiek már maguk mögött hagytak. Sandy is otthagy, amint elvégezte a műtétet. Egyedül vagy és egyedül kell magadra erőszakolnod a bakancsaidat, érzed a fájdalmat, ahogy gyömöszölöd a lábujjakat a csizmába, és lassan rájuk nehezedsz. Egyre növekszik benned a felismerés, hogy nem feltétlenül kellett volna belejuttatnod magad ebbe a szarba. Húsz kilométeres terepfutás hátadat égető húszkilós hátizsákkal. Ámde ha egy 130-as intelligenciahányadossal rendelkező homo sapiens szeretne kibaszni saját magával, akkor egyik lehetősége, hogy a hadsereg sajtófőnö-kének küldött levelében a következőket írja:

Tisztelt Uram,
Hivatkozva pár nappal ezelőtt lefolytatott telefonbeszélgetésünkre, ezúton küldöm Önnek írásos kérelmemet. Napilapunk, a The Post szívesen állítana össze egy cikket az ejtőernyősök kiképzéséről, éppen ezért szeretnénk, ha egyik munkatársunk részt vehetne a kiképzésen, hogy meggyőződhessünk róla, képes-e egy civil megbirkózni a feladattal. A média mai kompetitív világában rendkívül fontosnak tartjuk a lehető legnagyobb figyelmet szentelni minden írásunknak, éppen ezért fordulunk Önhöz e bizonyára furcsának tűnő kéréssel. Ugyanakkor hisszük, hogy cikkünk pozitívan befolyásolja majd a hadseregről kialakított képet, és segítséget nyújt majd a tehetséges utánpótlás beszervezésében is.
Tisztelettel,
MM

Az engedélyt 1999 februárjában adták meg, miután jól megkented a hadsereg sajtófőnökét, aki maga is régi ejtőernyős volt, s aki vezérkari jelentések specialistája lett. A pasas rendkívül furán bámult rád mindhárom alkalommal, amikor nála jártál, és többször megkérdezte: „Biztos Ön ebben?” Magától értetődően az voltál. Akkor, igen. Persze ha elmondta volna neked néhány élénkebb példával illusztrálva, hogy mibe rángatod bele magad, talán kissé kevésbé lettél volna biztos.
Most, hogy a sajnálatos kis segged benne van a dologban, eltökélted, hogy ki is tartasz a végsőkig. Ugrálsz, ha kell, akár kilónyi hólyagokkal mindkét lábadon. Te tudod, mit miért teszel.
Islamuddin törzsőrmester láthatóan élvezi kikényszeríteni belőled a maximumot. A hozzád hasonló fickókat puhányoknak tartja, akiket meg akar fegyelmezni, csak hogy bemutassa, ő milyen kemény legény. Imádja ezt. Most éppen jön feléd a futóknak hátat fordítva, hogy lássa, mi van veled. Negyedrangú katonának képzel.
„Na, mi van? Elfogyott a benzin? Vissza akarsz menni egy hetet? Kezdeni újra az egész kurva kiképzést az újoncokkal?
Islamuddin törzsőrmesternek érdeke, hogy rugdossa jól a seggedet a fitness tanfolyam alatt, még mielőtt a hadsereg megengedné, hogy ejtőernyőt vehess a kezedbe. Ezzel talán biztosítani akar a karrierjének egy pár lépést előre. Azt rebesgetik, hogy csakis az új fickókat szereti az alapkiképzésben. Ki nem állhatja, ha visszacsúszó maradékok világosítják fel az újoncokat arról, ő mekkora szemét. Szereti, ha mindenki magától jön rá.
Nem a reguláris kilences ernyősök kiképzésén veszel részt, hanem azon, amelyiket más ezredek tisztjei számára szerveznek. Ez valami új politika, hogy előre nem látható események miatt legyen tartalék. Szerencsére így megmenekülsz a kilences haladók számára fenntartott hókuszpókusztól, ami két nap alatt simán hazavágna elfekvő betegnek. De még így is, hogy a nagy szopatásnak csak a higított verzióját éled át, ez is remekül elcseszi a bioritmusodat, és rohamosan lelassítja a motorod fordulatszámát.
Amit igazából senki sem óhajt, az újabb lehetőséget adni a törzsőrnek, hogy tesztelje rajta a fitness programját, cseszegesse a bioritmusát, s hogy egy életre átprogramozza azt hajnali ötös tréningekkel.
Feltápászkodsz, és botorkálsz a rendelkezésedre álló másfél lábadon, aztán azt mondod magadnak: „A szentségit, a picsába azzal a lábujjal.” Gyorsítasz, és hamarosan még inkább rákapcsolsz, mert érzed, valamelyest tényleg enyhült a fájdalom. Sandy őrmester (doktor) valami varázslatot művelt.
Ugyanakkor igaz az is, hogy az egész hólyagszar nem történt volna, ha Islamuddin törzsőr nem pakoltatja el a szekrényedbe a Nike surranóidat mindjárt a megérkezésed első napján. A hadsereg kizárólag a bőrbakancsos csávókat kedveli. Szereti stresszelni őket kicsit az első két héten a menetelés és terepfutás alatt. A fiúk a csoportodban már évek óta viselik a bakancsot. Te persze nem.
„Vigyázz, nehogy tendinitiszt kapj. Az rosszabb, mint az idegösszeroppanás,” figyelmeztet az egyik haver a kilences ezredből.
„Az meg mi?”, kérdezed te. „Úgy hangzik, mint valami marhakór.”
Sajnálattal néz rád. „Az izmok a bokád mögött begyulladnak a megerőltetéstől. Nagyon vigyázz. Nekem az akadémián mindkét lábammal ez történt. Egy hétig nem tudtam járni.”
Fogalmad sincs, hogy kellene óvatosan futnod, hogy ne kapj tendinitiszt, de azért állandóan ez jár az eszedben. Fura lépésformákat próbálgatsz, hátha ezzel elhárítod a veszélyét. Helyette viszont tutira megjelennek a hólyagok. Mindenesetre azok még mindig jobbak, mint amikor a terepfutás végén, a szálláshelyen, ebben az L alakú szobában lakó négy ember egyszerre veti le a bakancsát. A kutyáknak állítólag az embereknél ezerszer érzékenyebb a szaglásuk. Szerinted, ha egy kutya ilyenkor bejönne a szobába, biztos, hogy megdöglene.
A múlt héten elméleti és gyakorlati órák voltak. Kétnapos repüléstörténeti dózis előzte meg a technikai felvilágosítást. Megismerkedsz az Ejtőernyős Testvériséggel, a Nemzetközi Szabványbizottság ezres mércéjével, ami a vörös sapka.
Az eligazító a jegyzeteiből olvas:
„Az első ejtőernyős alakulatot az olaszok hozták létre 1928-ban. 1930-ban a Szovjetunió is létrehozta a magáét. Mindamellett azonban a németek voltak azok, akik megtanították a világgal, mennyire hasznosak lehetnek az ejtőernyősök. Alakulatukat, a Fallschirmjaegert, Norvégiában vetették be először, aztán pár hónappal később Hollandiában, felettébb látványos sikerrel.
A Szövetséges Hatalmak, különösen Nagy-Britannia, gyorsan észrevették a hasonló alakulatokban lévő lehetőségeket.1940-ben meg is alapították az első ejtőernyőskiképző iskolát Manchesterben, miután Winston Churchill egy ötezer katonát számláló alakulat azonnali létrehozására szólította fel a hadsereget. Egy éven belül egy indiai csapat megformálására is engedélyt adtak, amit más brit nemzetközösségbeli tagállamok is követtek. Aztán Kanada folytatta 1942-ben. Bár ezen országok hadseregei mind egymástól függetlenül képezték ki a katonákat, a közös embléma, a Nemzetközösségen belül legalábbis, a vörös sapka lett. Ez természetesen a külsőségekben megnyilvánuló szimbóluma lett annak az összetartozásnak, amely a második világháború alatt közösen lebonyolított hadműveleteknek köszönhetően alakult ki. Ezek közül a két legfontosabb az 1944. június 6-i partraszállás és a pár hónappal későbbi Market Garden hadművelet voltak.”
Itt Bhaumik eligazító leveszi olvasószemüvegét, és visszaemlékezik. Elmeséli nekünk az Arnhemben lezajló utcai harcokat, ahol a brit egyes ejtőernyős divízió feladata volt elfoglalni, és 48 órán keresztül megtartani az Alsó-Rajna egyik hídját. A britek először is ott basszák el, hogy az ernyősöknek csak a felét dobják le az első napon, aztán a többit meg akkor, amikor már túl késő. Amikor a második csapat földet ér, rájönnek, hogy a hírszerzés még jobban elcseszte, mivelhogy egy olyan hadsereg védekezését kellett volna megtörniük, amely történetesen a németek egy speciális SS páncélos hadtestét is felvonultatta. Ámde a sok SS-katonával a seggükben, az alig több mint hétszáz ember elér a hídig, aztán három napon és éjszakán keresztül ellenáll a német tankoknak és gyalogságnak. Végül az SS úgy dönt, hogy ami elég, az elég, tűrhetetlen, hogy ilyen kevés katona ilyen hosszú ideig zargassa őket. Így aztán felgyújtják a házakat, ahová a britek bedúcolnak. Azok meg ahelyett, hogy megadnák magukat, felszívódnak. Végül kilenc nap harc után az egyes ejtőernyős ezred visszavonul a Rajnán keresztül. A 10 095 katonából 2163 marad életben.
A továbbiakban arról is tudomást szerzel, hogy a brit paraezred katonáit az 1942-es észak-afrikai offenzíva során Marokkóban és Algériában nyújtott teljesítményük miatt csak Vörös Ördögökként kezdték emlegetni, akiket ledobtak az említett területekre, hogy kifutópályákat és úthálózatokat foglaljanak el, amelyeket aztán a később érkező csapatok vehettek igénybe, és így hozhattak segítséget. Ez, mint megtudod, a legfontosabb ejtőernyős iniciatíva.
Egy alkalommal azért megesett, hogy a szárazföldi csapatok elfelejtettek csatlakozni a kettes ernyősökkel, s a szerencsétlenek nyolcvan kilométerrel Rommel területén belül találták magukat. Két napig meneteltek, hogy csatlakozzanak a saját csapataikhoz, de csak a negyedének sikerült.
Aztán elég hamar kiderült az is a britekről, hogy elszámítják a ledobásokat. Szicíliában például, 1943-ban, egy bevetés alkalmával a több mint 1800 katona közül csak háromszáz pottyant az érkezési zónán belülre. Ennek köszönhetően a háromszáz katona hőst csinálhatott magából, mert egy egész napon át meg kellett védelmeznie a Primosole hidat. Bhaumik instruktor történelmi visszatekintése nem terjedt ki arra, vajon miért volt az a híd olyan fontos, hogy egy napon át meg kellett védelmezni. Talán a híd körül nem találtak elég kurvát a tisztek számára, hogy visszavonulás előtt kicsit elhetyegjenek velük.

(…)
Mindezekkel összehasonlítva, az indiai ejtőernyős hadtest meglehetősen szerény, kilenc századból álló hadtest összesen 5 500 férfival. Ezek közül az egyes, kilences és tízes ejtőernyős kommandó, amelyeket legtöbbször Sri Lankán és a Maldív-szigeteken vetettek be. Az ötvenedik indiai ejtőernyős brigádot még 1941-ben alapították. Burmában és északkeleten hasznosították őket. A Gurkhák voltak az első ernyős csapat, amelyik az ejtőernyős szárnyakat kezdte viselni. Míg az ejtőernyőzés még csak gyerekcipőben járt, a britek az indiaiak nyakába varrták a veszélyes ugrásokat.
A 152-es és 153-as Gurkha Század nagyon sikeres volt a japánok ellen Szangsaknál, útban Imphal felé. Míg a 14-es hadtest visszavonulóban volt, kibírták a minden oldalról támadó golyózáport, s a századoknak sikerült időt nyerni és megerősíteni az imphali erőd védelmét.
Később a brigád segített a briteknek visszafoglalni Rangoont a japánoktól. Az ejtőernyősök Rangoontól délre, Tawhainál ugrottak le, hogy megtisztítsák a Rangoon folyót a japán védelemtől, és ezzel utat csináljanak a 26. Indiai Divíziónak, amelyik úton volt a folyón felfelé, hogy teljesítsék feladataikat a Drakula fedőnevű földi-vízi operációban.
Miután végeztél a teóriával (és ezen a területen behozhatatlan előnyökre óhajtasz szert tenni Rodriguez őrnaggyal szemben, akivel fogadást kötöttetek arról, ki végez elsőként a tanfolyamon), kezdődik a landolástechnikai gyakorlat. Egy tucatnyi különféle módon megtanulsz földet érni. Ezek közül a szabványos érkezés – testhez szorított könyökök, lábfejek és térdek összezárva, lábak rugózásra készen – mindenféle eséstől hivatott megmenteni a szerencsétlen halandót. De mivel a katonai ejtőernyők nem kormányozhatóak, kevés a lehetőség arra, hogy tudatosan irányítsad magad, ezért meg kell tanulnod, hogyan landolj a hátadon, a hasadon, az oldaladon, s hogy jobb híján ess arra, amerre a szél vet. Megtanítják veled, hogy tested S alakban a legkevésbé sérülékeny. A hadsereg előre felkészít a várható eshetőségekre a rohadtabbik fajtából. Például, milyen a legbiztonságosabb érkezés egy templomtetőre. A sereg nem akarja, hogy megsérülj, még mielőtt elküldene egy jó kis mogyorótörő akcióra. Megtanítja, hogy enyhítsed a becsapódást, és hogy elkerüld a frontális ütközéseket szúrós tárgyakkal. Azt is beléd nevelik, hogy jobb összetörni a bordáidat, mint szétverni a pofád a betonon.
Két órán keresztül az ejtőernyős kiképzőtiszt (EKT) körülbelül negyven ejtőernyős bukfencet csináltat veled a neki tetsző különféle szögekből. A melletted álló Rodriguez őrnagy odaszól neked: „Hé, MM, és egy kis érkezés a tökeidre? Azt is megtanítják? Vajon mi történne egy Islamuddinhez hasonló fickóval egy tökeire való kényszerleszállás után?”
Ez valóban megfontolást igénylő kérdés. Islamuddin nemi szerve egy húszkilós súlyzóhoz hasonlatos, mint ahogy erre fény derült egy közös zuhanyozás alkalmával, amelyet maga a törzsőr szervezett a tízfős csapat tagjai számára, elősegítendő a bajtársias érzelmek kialakulását.
Rodriguez kérdésére nem válaszolsz, mert attól tartasz, magadra vonod az EKT figyelmét. Ismered az őrnagy tisztességtelen taktikáit. Rodrigueznek csak kétféle ember létezik: a játékos és a kibaszott okostojás. Rodriguez magát játékosnak tartja. Amíg nem próbálod elvenni tőle ezt a státusát vagy kétségbevonni képességeit, addig nagy lehetőséget alakítasz ki magadnak, hogy bekerülj a kibaszott kategóriába, főleg, ha a versenyben alulmaradsz. Jól megfigyelted az őrnagyot, amikor együtt voltatok 1998 decemberében Siachenben. Bármit megtenne, hogy ő legyen a győztes. Hagyod, hadd főjön a levében az utolsó pillanatig. Az egyetlen lehetőséged, hogy kikényszeríts belőle valami hibát azzal, hogy folyton az útjában vagy és elkerülöd a trükkjeit.

(…..)
1999 április vége van, megérkeztél a stáb felével, egy Siddy nevű hangmérnökkel. Vár rád egy kis papírmunka a tizenötödik hadtestnél Srinagarban, amelyik része az udhampuri északi parancsnokságnak. Ők adnak felvilágosítást és útravalókat.
Siddy apja amúgy az 1971-es észak-pakisztáni háború nagy múltú veteránja. Most éppen a Mahalingham vezérőrnagy irodájából ellopott útmutatót szorongatja. Alapvető Hadműveleti Eljárások Alacsony Intenzitású Konfliktuszónákban, első kötet.
„Már az elején elbasztuk”, mondja.
„Mit basztunk el?”, kérdezed ijedten. Életed során már sok mindent elbasztál, általában fájdalmas következményekkel, és szereted elvarrni a kezed ügyében levő elvarratlan szálakat. Miután Siddy átnyújtja neked az AHELALIK kézikönyvet, meg kell állapítsad, kasmíri ténykedéseteket úgy indítottátok, mint a tipikus amatőrök.
Az AHELALIK első szabálya, hogy sose érkezz katonai járművön az alacsony intenzitású konfliktuszónákba. Ez ugyanis azt a látszatot kelti, hogy a speciális hadsereghez tartozol. Te és Siddy egy katonai dzsippen jöttetek. Siddy vörös dzsekije bizonyára több kilométeres körzetben látható volt. Azt is olvasod, hogy az ALIK-zónákban a reptereken keresnek a moszik érkezési tippeket. Az AHELALIK második szabálya arra figyelmeztet, sose szállj meg földszinti hotelszobákban, mert ezekbe a legkönnyebb bedobni valamit az utcáról. Ebben a pillanatban a segged éppen a 101-es szobában, a földszinten fagyoskodik, könnyű célpontot kínálva ezzel valami őrült moszinak. Előrelátóan visszautasítottad a katonai vendégszobát. Némi luxusra vágysz és bár a hotelszoba a Dal-tó partján nem éppen ötcsillagos, mégis jobb annál az öszszetákolt településnél, amelyen a nyugati parancsnokság szobát adott volna. Hamarosan tudomást szerzel a könnyű és nehéz célpontokról. A könnyű célpontok nem ugrásra készek, fogalmuk sincs, mi folyik körülöttük, kiszámíthatóak, nem olvadnak bele a környezetbe, feltűnő balekok és rosszul informáltak. Ezzel szemben a nehéz célpontok megközelíthetetlenek, kiszámíthatatlanok, éberek, nem feltűnőek, és kutyájuk van.
Ez hasznos tudás. Hogy nehéz célpont legyél, csupán ennek megfelelően kell viselkedned, venned egy tacskót, és tartanod magad a védelmi rendszabályzathoz. Ezeknek megfelelően tehát ne nyiss ajtót idegeneknek, és szerelj be egy ötcentis csavart az ajtó és az ajtófélfa közé. Így aztán megbízod Siddyt, hogy szerezzen csavart, és biztosítsa vele az ajtót. Hozatsz vele egy csavart, ő meg ahelyett beékeli az ajtót a fekete cipőkrémed bádogdobozának a tetejével. Na, ez Siddy. Semmit nem tud megcsinálni rendesen.
Az AHELALIK további oldalai szerint, ha késleltetni tudod a terrorista behatolását, akkor időt nyersz, hogy alternatív kijáratokat keress, vagy bezárd magad a fürdőszobába, elbújj a kádban és kezdj el lőni, ahogy tudsz. Persze csakis akkor, ha a kád nem porcelán vagy hasonlók, mert ez esetben nem nyújt túl nagy védelmet a golyók ellen. A 101-esben egyáltalában nincs kád.
Azt is tanácsolja az útmutató, hogy tanulj meg a helyi nyelven olyan mondatokat, mint a „Segítség!”, „Orvosra van szükségem” és „Merre van a rendőrség?”. A legjobb módszer: elkerülni, hogy célpont legyél, hogy ne mondj semmit, ne csinálj semmit, ne viselj semmit, ne mutass semmit és ne vezess semmi olyan járművet, amelyből a terroristák megállapíthatják, hogy nem vagy kasmíri. Az egyenruhából azonnal tudják, hogy indiai vagy, tehát ha a munkád előírja az egyenruha viselését, akkor civilben menj a munkába, s öltözz át ott, ha megérkezel.
Mindamellett ha elvegyülsz is a helyi lakossággal, a helyi szokások követése nélkül rekordidő alatt lebuksz.
Most már hangosan olvasod a szabályzatot, Siddy pedig, miközben Panavision videókamerája lencséjét tisztogatja, egyre jobban begázol. Aggodalmának egyrészt persze az oka az, hogy a dolgokat túl meggyőzően adod elő neki. A fő tényező viszont az, hogy előző este túl sokat szedett be a tibeti nyugigolyókból. Ezeket a hasisból gyúrt golyókat rendszeresen kapja Dharmshalából, de most egy kissé ideges, mert elfogyott az anyag.
Ha ezer kilométerre vagy az otthonodtól, bezárva egy hotelszobába egy Siddy-féle ürgével, az AHELALIK-hoz hasonló szépirodalommal szórakoztathatod magad.
Ugyanakkor időközben kipróbálhatod a kevésbé bizarr ötleteket is, ha már kéznél van a szituáció. Ha például jön a pincér, hogy elvigye a reggelid maradékait, az ajtón keresztül odaszólsz neki, hogy jöjjön vissza később. Ezalatt Siddyvel kiszedeted a cipőtisztító tetejét az ajtó alól, ami tízszer annyi ideig tart neki, mint azt a hülye vacakot az ajtó alá rakni. Az eljárás miatt a cipőtisztító teteje cipőtisztító-tetőként soha többé nem hasznosítható.
Odakint a hallban, miközben Siddyvel ücsörögsz egy darabig, találkozol Sally Jenningsszel, a londoni The Times riporterével. Sallyt rendkívül érdekli, mi a fenét keresel Siddyvel Kasmírban. A négy elrablott külföldi után nyomoz, akikről senki nem tudja, életben vannak-e még vagy sem. Te tudod, mi lett a végzetük, azt is, hogy kinek a parancsára érték el azt, de ezek nem olyan idők, hogy ingyen terjesszük a felvilágosítást. Amikor azt mondod neki, hogy egy filmet forgattok itt, Sally még kíváncsibb lesz. Először kicsit furán hangzik, amikor Sally azt mondja, hallott már rólad, de rég megtanultad, hogy az újságírók azért beszélgetnek egymással, hogy ötleteket szerezzenek. Kasmír áprilisban meglehetősen csendes, és a kis londoni Sally úgy tűnik, nagyon kétségbeesett.
Hát elhintesz neki valamit. Miután hetedik napja futkos a hadsereg és rendőrség bürokratái között, megemlítesz neki egy felmérést, amit később majd meg is akarsz neki mutatni. Aztán ott van még az az eddig publikálatlan szexfelmérés, amellyel a The Post megbízott. Már több mint egy hónapja a táskádban hurcolászod. Egy londoni lapban megjelenő rövid beharangozó cikk kellő reklámot adhatna az írásnak, s ezzel Digs, a szerkesztőd, rákényszerülne arra, hogy lehozza a cikkedet és a bevezető esszédet. Időről időre szereted látni a nevedet nyomtatásban. Ennek nem tudsz ellenállni.
Srinagar, ha be vagy lőve anyaggal és AHELALIK-kal, nem nagy buli. Főleg, ha eszedbe jutnak az AHELALIK azon passzusai, amelyek a kocsid ellenőrzését írják elő. Még a taxit is meg kell vizsgálni, előfordulhat, hogy bombára utaló nyilvánvaló nyomot találsz. Miközben megközelíted a kocsit, nézz be alája, kerüld meg óvatosan, vizsgáld meg a motorháztetőt, a csomagtartó tetejét, az ajtókat, nincsenek-e rajtuk furcsa foltok, ujjlenyomatok. Egy figyelmetlen moszi esetleg elhullajtott valamit a kocsi körül, huzaldarabkát, törött áramkört vagy detonátort. Kilógó drótokat is találhatsz olyan helyeken, ahol korábban nem voltak.
Üldözési mániád gyorsan tágulóban van. A sav fura dolgokat művel veled. Megpróbálsz némi utazáshoz szükséges útmutatást keresni az AHELALIK-ban. Állítólag kellene, hogy legyen elsősegélydoboz és tűzoltókészülék a kocsiban. Mindezekből semmi. A benzintank ne legyen tele, hogy minimalizálható legyen a robbanás erőssége. A tank állapota ismeretlen. Legyen két jó oldalsó tükör a kocsi két oldalán, belül viszszapillantó. A furgonon, amiben utaztok, már amennyire a pszichedelikus ködben meg tudod állapítani, nincsenek tükrök, a belső visszapillantó pedig törött.

(……)
Az őrnaggyal lenni iskola. Persze, biznisz is. Te is azon fajtából vagy, akinek a halál közelsége nem jelent különösebb gondot. Warrier halála nem vette el a kedved a ma esti tervek megvalósításától. Nem mintha nem tudnád, mi a félelem. De olyan hatással van rád, mint egy belövés a vénába. Kibaszott amylnitrát. Az izgalom és félelem, szerinted, együtt jár.
Éjszaka Rodriguez őrnagy a kasmíri felkelésről beszél. Még sose láttad, hogy ennyit edzette volna a nyelvét. Nagyon halkan kezdi.
„Amikor 1989-ben az egész elkezdődött, átlagosan ötszáz órát kellett szolgálatban tölteni ahhoz, hogy az ember találkozzon ezekkel a seggfejekkel. A normál ezred egységeinek ez lement háromszázra. A Kumaon Ötösnek hetvenöt óra. Ha hetvenöt órán belül nem kaptál egy kis ízelítőt a golyózáporból, kisebbségi komplexusod lesz.”
„És az első emberölés?”
„Az is kb. hetvenöt óra. De mi voltunk az elsők, akik nem vártunk arra, hogy jöjjenek. Elmentünk megkeresni őket. Az újdonság volt a számukra. Megszerveztük a járőrözést, és ezzel levittük a támadáskezdeményezést átlag százötven órára. Minél rendszertelenebbek voltak a támadásaink, minél kevésbé számítottak a második, harmadik hullámú támadásokra, annál több mosziba botlottunk, és meg is pirítottuk őket. Aztán a parancsnokságtól kaptunk egy földi megfigyelőradart, hogy leteszteljük. Ezt a kis LMT RB12A-s tranzisztoros adóvevőt berakhatod a hátizsákodba, aztán mehetsz tovább. Távirányítóval is használható, és két kilométeres körzetben érzékeli a mozgó célpontot. Jelzi neked a mozgásirányt, a lőtávolság elérését, még egy optimális támadási stratégiát is kidolgoz, ha akarod. Öt darab nagyon kevés a határra, mégis remek eredményeink kezdtek lenni. A veszteségeink is csökkentek. Érthető módon nem véleményeztük pozitívan a radart. Azt mondtuk, több időre van szükség, hogy tovább teszteljük. Nem akartuk, hogy a többi alakulat lekörözzön minket. Összecseszhették volna az állandó utánpótlásunkat, pedig kezdtünk már sok mindent felhalmozni. Ezért aztán később azt jelentettük, hogy egy bombatámadásban teljesen tönkrementek.”
„Na és a stressz, a helyi lakosság? A minimális katonai erőt alkalmazó politika?”, kérdezed.
„Azzal törődjenek a nagyokosok az udhampuri katonai iskolában meg a hülye tankönyveikben. A mi dolgunk, hogy megtaláljuk a puskagolyókat, mielőtt azok találnak meg bennünket. A probléma az első pár hét után kezdődik az újoncokkal. Mindegyik fel van pörgetve, hogy majd terroristákra vadászhat, aztán azon találja magát, hogy civileket lövöldöz. A helyieknek mi megszállók vagyunk. Nem lehet tudni, ki az ellenség. Alapszabály, hogy minden civil potenciális szarkeverő. Némelyik megpróbál a bizalmadba férkőzni. De ma a barátaid, holnap meg hozzád vágnak egy kézigránátot. A kölyök, aki krikettezik veled reggel, este talán a sírodat ássa meg egy jól irányított golyósorozattal. Néha egész spéci lövedékeket használnak, amelyek ökölnyi lyukakat vágnak a testbe. De még ilyen körülmények között is olykor megkérdőjelezed a saját tetteid jogosságát.”
„És akkor mi történik?”, kérdezed. „Amikor megkérdőjelezed őket?”
„Hallottál a patkányokkal végzett tűréshatártesztről?, kérdezi Rodriguez, miközben előszedi a kését és elkezdi a körmeit piszkálni.
„Nem.”
„A patkányok alá egy fémlapba áramot vezetnek, azok megpróbálnak átfutni a másik fémlapra, de abba is áramot vezetnek. Futnak a következőre, de az sem biztonságos. Amint rájönnek, hogy hiába futnak, a következő fémlapon is ugyanaz várja őket, akkor beletörődnek a helyzetükbe. Megtanulnak élni az elektrosokkal. Ahogy az ember erkölcsi mércéje megkapja a megfelelő tréninget, az értékrendje is flexibilis lesz. Parancsnoki szinten is. Az elfogadhatatlan viselkedésmóddal szemben elnézőbb és megértőbb leszel”, magyarázza Rodriguez.
„Persze. Vadállat leszel.”
„Az egy kicsit durva. Egyszerűen csak arról van szó, hogy igyekszel alkalmazni bármilyen módszert, ami dehumanizálja az ellenséget és tompítja benned a felelősség érzését. Te magad is kegyetlen leszel. Ez a hatalom érzésével együtt jár. A civilhez képest hatalmasnak érzed magad. A legkisebb ürüggyel pusztítani kezded a magántulajdont. Mivel sose lehet tudni, hogy a moszik melyik irányból jönnek, tartsd a hüvelykujjadat folyton a ravaszon. Villámgyors válaszokat kell adnod, ami persze növeli az ártatlan áldozatok számát. És amint ártatlanokat gyilkolsz, már benne is vagy a csapdában. Még több ellenség vadászik rád.”