Vankó Attila versei
esti mulatság
Békés estének indult, szokott egyhangú filmnek,
Bezárt ajtónak, emelet közt csikorgó liftben
Rám találó magánynak, ágyban, párnák közt végzett
Protekciós járványnak, magánzárdának a sitten,
Bírtam hát az életem, könyvekben az olvasás
Bájt varázsolt lelkemre, lelt rám pozitív hatás,
Boldogan terítettem magamra kedvet, köntöst,
Aki visszaráncigált, az pont maga volt az ördög,
Betértem hozzá, a függönyön kiterítve lógott,
Áldozatra várt-e vagy csak hagyni akart foltot,
Festményemen rakott Dali koponyába csontot,
Épült belőle lépcső, égig érő templom,
Megpihent és más téma, kulcsát nem kérő lakat,
Bennem rejtély, szorongás, ütőmön a húr szakadt,
Fejemben a kerekek, zakatolás vert tanyát,
Játszott szüntelen alig kibírt vad zenebonát.
Pőre gyertyákra mázolgattam kanócot meg lángot,
Porba taposott pondrók rendezték a bálom,
Őröm kalotaszegi legényeseket táncolt,
Szűz leányok szemében volt vérvörös az álom,
Múltak bennem viharok, lapátra a világot hánytam,
Így tébláboltam vakon egy nem ismert hazában.
kocsonya
letakartam
hozzá se nyúltam
jöjjön a halottkém
vizsgálja rendesen át
van-e rajta elegendő bőrke
majd tegye a hűtőházba
hadd remegjen még egy utolsót
míg éhségem szét nem marcangolja
totál fel nem zabálja
hát
nem is olyan rossz
sőt meglepően tűrhető
még talán fel is olvasható
annyira nem eseménytelen
mint a holnapi álomba
nyelvét nyakam köré
tekerő valóság
közhelyellenes vers
ami bennem lakozik ugye hát semmi érdekes mint más egyéb létezek elképzeléseim vannak gyilkoltam bennük örömmel én is magamhoz nyúltam újratöltöttem a fegyvert közelieknek stampedlikben úsztattam a házit titkaidban fürödtem fonnyadt szoknyán virágaid szagoltam csajom kezébe raktam sorsomat az isten talán megérti hogy is kell ezt megélni pohár vízbe hullott szúnyog szívószálon szundikál a vérem nagymosásban beleim a távolban reflektorokra fogadott a durcás megvilágosodás áram nélküli lakás rezsijét megint fizetni azt kéne de nincs miből kiből varázsolni képletesen nyuszis lányok nyálazására sem jut előkészítem magam gyertya faggyúja melegíti mellem csődbe jutott testem röhögi szét e földtökét elnézést kérek földtekét már őszintének sem módi lenni kell fejjel cammogni a falnak marcangolnak valahányadszorra összejön kitörés a rothadó frázisokból emelkedő tűzön pirulók máglyarakásra hordják égetik maradi szellemét egy életre halálig el kisanyám az égig értünk csak bírjuk még ki csupán vágjam már be