Vankó Attila versei

esti mulatság

        Békés estének indult, szokott egyhangú filmnek,
        Bezárt ajtónak, emelet közt csikorgó liftben
        Rám találó magánynak, ágyban, párnák közt végzett
        Protekciós járványnak, magánzárdának a sitten,

        Bírtam hát az életem, könyvekben az olvasás
        Bájt varázsolt lelkemre, lelt rám pozitív hatás,
        Boldogan terítettem magamra kedvet, köntöst,
        Aki visszaráncigált, az pont maga volt az ördög,
        Betértem hozzá, a függönyön kiterítve lógott,
        Áldozatra várt-e vagy csak hagyni akart foltot,
        Festményemen rakott Dali koponyába csontot,
        Épült belőle lépcső, égig érő templom,
        Megpihent és más téma, kulcsát nem kérő lakat,
        Bennem rejtély, szorongás, ütőmön a húr szakadt,
        Fejemben a kerekek, zakatolás vert tanyát,
        Játszott szüntelen alig kibírt vad zenebonát.
        Pőre gyertyákra mázolgattam kanócot meg lángot,
        Porba taposott pondrók rendezték a bálom,
        Őröm kalotaszegi legényeseket táncolt,
        Szűz leányok szemében volt vérvörös az álom,
        Múltak bennem viharok, lapátra a világot hánytam,
        Így tébláboltam vakon egy nem ismert hazában.

kocsonya

        letakartam
        hozzá se nyúltam
        jöjjön a halottkém
        vizsgálja rendesen át
        van-e rajta elegendő bőrke
        majd tegye a hűtőházba
        hadd remegjen még egy utolsót
        míg éhségem szét nem marcangolja
        totál fel nem zabálja

hát

        nem is olyan rossz
        sőt meglepően tűrhető
        még talán fel is olvasható
        annyira nem eseménytelen
        mint a holnapi álomba
        nyelvét nyakam köré
        tekerő valóság

közhelyellenes vers

ami bennem lakozik ugye hát semmi érdekes mint más egyéb létezek elképzeléseim vannak gyilkoltam bennük örömmel én is magamhoz nyúltam újratöltöttem a fegyvert közelieknek stampedlikben úsztattam a házit titkaidban fürödtem fonnyadt szoknyán virágaid szagoltam csajom kezébe raktam sorsomat az isten talán megérti hogy is kell ezt megélni pohár vízbe hullott szúnyog szívószálon szundikál a vérem nagymosásban beleim a távolban reflektorokra fogadott a durcás megvilágosodás áram nélküli lakás rezsijét megint fizetni azt kéne de nincs miből kiből varázsolni képletesen nyuszis lányok nyálazására sem jut előkészítem magam gyertya faggyúja melegíti mellem csődbe jutott testem röhögi szét e földtökét elnézést kérek földtekét már őszintének sem módi lenni kell fejjel cammogni a falnak marcangolnak valahányadszorra összejön kitörés a rothadó frázisokból emelkedő tűzön pirulók máglyarakásra hordják égetik maradi szellemét egy életre halálig el kisanyám az égig értünk csak bírjuk még ki csupán vágjam már be