Németh Zoltán – Koncentráció, nyitottság, képzelőerő
(Posonium Irodalmi és Művészeti Díj 2008)
Benyovszky Krisztián Bevezetés a krimi olvasásába című monográfiájáról
A kortárs irodalomelmélet egyik alapvető problémája a nyelv kérdése, pontosabban az, hogy a szigorúan szaktudományos szöveg hogyan képes megszólítani olvasóját.
Benyovszky Krisztián Bevezetés a krimi olvasásába című kismonográfiája témájánál és nyelvénél fogva is a szélesebb olvasóközönséget célozza meg. A krimi műfaja az ún. populáris irodalom körébe sorolható, de – mint azt a szerző előszavában nagyon helyesen megjegyzi – „Az ún. »magas« vagy »elit« irodalom és az »alacsony« vagy »populáris« irodalom szembeállítása nem azonosítható az irodalmilag értékes – értéktelen fogalompárjával, sőt, többen azon a véleményen vannak, hogy az olyan oppozíciók, mint magas – alacsony, elit – tömeg, komoly – szórakoztató nem tarthatók fenn tovább probléma nélkül.” Benyovszky Krisztián könyve populáris monográfia egy populáris műfajról, mindez azonban semmit sem von le a szaktudományos igényességből, a logikus és jól alátámasztott érvrendszerből.
A krimi előzményeiként a szerző olyan műfajokat tárgyal, mint a pitaval (híres bűnesetek irodalmi igényű összefoglalása), a fantasztikus elbeszélés és a titokregény. Majd egyetértően idézi Jorge Luis Borges kijelentését, miszerint „A krimiről beszélni annyit tesz, mint Edgar Allan Poe-ról beszélni, mert ő találta ki a műfajt.” Benyovszky három Poe-művet sorol a műfaj eredetének „kemény mag”-jához, A Morgue utcai kettős gyilkosság, a Marie Roget titokzatos eltűnése és Az ellopott levél című novellákat, amelyekben megjelenik a világirodalom első „Nagy Detektív”-je, Arthur Dupin. ő válik minden fontos nyomozó, jelolvasó prototípusává, Sherlock Holmes, Hercule Poirot, Charlie Chen, Miss Marple, Maigret és Colombo ősévé.
Az Edgar Allan Poe-i krimit Benyovszky a klasszikus detektívtörténet alműfajába sorolja (ezt rejtély- vagy rejtvényközpontú, illetve analitikus detektívtörténetnek is nevezik), mellette megkülönbözteti a Dashiell Hammett nevéhez köthető ún. kemény krimit, amelynek alvilági figurái, nyers ökölharcai, vagány nyomozói, realisztikus, pergő akciói egy sajátos alműfaj jelenlétére figyelmeztetnek. De – mint azt Benyovszky Krisztián megjegyzi – „A klasszikus és a kemény krimi mellett a bűnügyi irodalom palettájának van még egy harmadik, sötétebb vonulata is.” Ide a roman noir, a thriller, a bűnregény, a bűnügyi regény vagy a lélektani krimi terminusaival leírt szövegek tartoznak, amelyekben vagy a potenciális áldozatnak, vagy magának a gyilkosnak a nézőpontjából mesélődik el a történet. Sőt: a kötet utolsó fejezetében megismerkedhetünk a történelmi krimi műfajával is.
Mint már említettem, Benyovszky Krisztián könyve olvasóbarát monográfia, amely szinte külön foglalkozik a tapasztalt és a majdani krimiolvasók kasztjával. Nem egy elemzése azzal a figyelmeztetéssel kezdődik, hogy vigyázat, itt most poént fogok elárulni, aki még nem olvasta az illető regényt, az ugorja át a következő bekezdéseket. De nem diszkriminálja a tájékozatlan krimiolvasót sem, hiszen úgy adagolja a különféle történetek fordulatait és poénjait, hogy felkelti a műfaj iránt korábban közömbös olvasók érdeklődését, egyszóval kedvet csinál a krimiolvasáshoz. A kötet elejétől a végéig egy szenvedélyes krimiolvasó szintéziseként olvastatja magát, egy olyan olvasó munkájaként, aki primér olvasmányélményein túl mélyebb ismereteket kíván közvetíteni a krimiolvasók és a műfaj iránt érdeklődők szélesebb tábora felé. Nem kívánja „az olvasót a krimikutatóknak ugyan érdekes, a laikus többség számára azonban unalmas fogalomtörténeti szőrszálhasogatással terhelni”, inkább a műfaj belső szépségeire, értékeire kívánja felhívni a figyelmet, a „nagyfokú koncentrációra, nyitottságra és képzelőerőre”.
Mint az eddigiekből is kiderült, ezek a jellemzők Benyovszky Krisztián könyvére is érvényesek, éppen ezért a kuratórium a Posonium Irodalmi Díj Különdíjában részesíti.