Tő­zsér Ár­pád.- Az Iro­dal­mi Szem­le fél év­szá­za­da – ne­vé­nek tük­ré­ben

Az Iro­dal­mi Szem­le és a Nyu­gat bár­mi né­ven ne­ve­zen­dő fel­té­te­le­zett kap­cso­la­ta ab­szurd, hisz 1958-ban, az Iro­dal­mi Szem­le in­du­lá­sa ide­jén a Nyu­gat már réges-rég iro­da­lom­tör­té­net (rá­adá­sul olyan iro­da­lom­tör­té­net, ame­lyet ak­ko­ri­ban nem­igen volt il­do­mos em­le­get­ni: de­ka­den­ciasza­ga volt), most, 2008-ban az em­lé­ke­ze­tünk még­is egy ka­lap­ba dob­ja a két fo­lyó­ira­tot: egyik­nek száz, má­sik­nak fél­száz éves ju­bi­le­u­má­ra em­lé­ke­zünk.

A két in­du­lás vi­szont a vé­let­len egy­be­esé­se­ken túl is kí­nál pár­hu­za­mot, igaz, csak ne­ga­tí­vat.
A 1908-ban a Nyu­gat be­kö­szön­tő írá­sá­nak a cí­me: Ke­let né­pe. A cikk­ben Ig­no­tus, a lap fő­szer­kesz­tő­je fel­te­szi a kis né­pek örök lel­ki­is­me­re­ti kér­dé­sét: mi­ért csügg egy ma­rok­nyi nép az éle­ten, mért nem ol­vad be­le a na­gyobb, sze­ren­csé­sebb nem­ze­tek­be? Esze­rint az in­du­ló lap prog­ram­ja a ma­gyar­ság tel­jes ha­so­nu­lá­sa lett vol­na a „na­gyobb, sze­ren­csé­sebb nem­ze­tek­hez”, fő­leg a kul­tú­rá­juk­hoz, s ezt a tö­rek­vést volt hi­vat­va ki­fe­jez­ni az új fo­lyó­irat ne­ve, a Nyu­gat. (A ké­sőb­bi szer­kesz­tők más irány­ba te­ker­ték a lap kor­mány­rúd­ját, hál’istennek, de ez már más kér­dés, nem tar­to­zik a té­mánk­hoz.)
1958-ban a ne­he­zen in­du­ló Iro­dal­mi Szem­le „prog­ram­ja” ép­pen el­len­té­tes. A be­ve­ze­tő dol­go­za­tot Fábry Zol­tán ír­ta, de már a cí­me is árul­ko­dó: „Ide­je már bi­zony”. Az­az Ady End­re eg­zisz­ten­ci­a­liz­mu­sa mint prog­ram: in­du­lás az in­du­lá­sért, „az élet él és él­ni akar”.

Az iro­da­lom ma­ga (a jó iro­da­lom) min­dig eg­zisz­ten­cia­lis­ta, egy fo­lyó­irat so­ha­sem le­het pusz­tán az, mert ak­kor nem le­het meg­kü­lön­böz­tet­ni a má­sik fo­lyó­irat­tól. A fo­lyó­irat: kü­lön­bö­zés, s a kü­lön­bö­zés el­sőd­le­ges ki­fe­je­zé­se a prog­ram. Az Iro­dal­mi Szem­le prog­ram­ja nem mu­ta­tott túl a pusz­ta lé­te­zés prog­ram­ján. Még­hoz­zá egy olyan iro­da­lom­nak a lé­tét kel­lett vol­na fel­mu­tat­nia, amely­nek kez­det­től fog­va prob­le­ma­ti­kus volt a lé­te: a „szlovákai ma­gyar iro­da­lo­mét”.

Az „Iro­dal­mi Szem­le” név még en­nél a lé­te­zésprog­ram­nál is ke­ve­seb­bet sej­tet. Azt su­gall­ja: ez a fo­lyó­irat nem ma­ga az iro­da­lom, csak „szem­lé­je” az iro­da­lom­nak.

Tu­dom (hisz már cse­lek­vő ré­sze­se vol­tam az in­du­lás-ko­ri idők­nek), van a név­re ment­ség, ma­gya­rá­zat: azok­ban az idők­ben az iro­dal­mi újí­tá­sok­nak vagy volt „szo­ci­a­lis­ta ha­gyo­má­nyuk”, vagy nem en­ged­ték meg­va­ló­sul­ni őket (értsd: az újí­tá­so­kat). A fo­lyó­irat­ne­vek ál­ta­lá­ban szov­jet (eset­leg orosz) min­ták alap­ján szü­let­tek (így lett pél­dá­ul az 1947-ben in­dult bu­da­pes­ti iro­dal­mi fo­lyó­irat ne­ve Csil­lag, de még 1957-ben is, mi­kor e „csil­lag” Kor­társ né­ven új­ra­ala­kult, gon­do­lom, in­kább az orosz Szovremennyikre hi­vat­koz­tak az ala­pí­tók, s nem a ma­gyar előz­mé­nyek­re). Szó­val az 1958-ban in­du­ló Iro­dal­mi Szem­le név­adó­ja a szlo­vák Slovenské poh¾ady volt, azt for­dí­tot­ták le, il­let­ve ma­gya­ro­sí­tot­ták meg a Szem­le-ala­pí­tók.
Egy biz­tos: az „Iro­dal­mi Szem­le” olyan sem­le­ges név, amely­be az „eg­zisz­ten­cia”, pusz­ta lé­te­zésprog­ram­ján túl még akar­va sem le­het be­le­ma­gya­ráz­ni sem­mi­lyen más prog­ra­mot. S Fábry be­ve­ze­tő cik­ke pon­to­san le­ké­pez­te a cím ál­tal su­gall­ta­kat.
Ez volt a kez­det, az­tán jöt­tek a hat­va­nas évek, s mar­kán­san kör­vo­na­la­zód­ni kez­dett az Iro­dal­mi Szem­le sa­já­tos pro­fil­ja: egy­faj­ta kö­zép-eu­ró­pai eu­ró­pa­i­ság mint szem­lé­let és ho­ri­zont, sőt iro­dal­mi is­ko­la, ki­fe­je­zés­for­ma. 1965-től már ma­gam is szer­kesz­tő­je vol­tam a lap­nak, em­lék­szem, men­­nyi­re meg­egye­zett a vé­le­mé­nyünk (Koncsol La­cié, a má­sik szer­kesz­tőé s az enyém) a kö­zép-eu­ró­pai tö­rek­vé­se­ket il­le­tő­en a fő­szer­kesz­tő Do­bos Lász­ló vé­le­mé­nyé­vel, s eb­ből a sze­ren­csés egy­ség­ből for­má­ló­dott a lap egy­sé­ges ar­cu­la­ta. Rend­sze­re­sen kö­zöl­tük az egész ma­gyar nyelv­te­rü­let szer­ző­it (Né­meth Lász­ló­tól és Il­­lyés Gyu­lá­tól Bo­ri Im­ré­ig és Méliusz Jó­zse­fig), s ma­gun­ké­vá for­dí­tot­tuk-ír­tuk a kö­zép-eu­ró­pai (len­gyel, cseh, szerb-hor­vát, szlo­vák, ro­mán) író­kat, köl­tő­ket, ál­lan­dó és köz­vet­len kap­cso­lat­ban vol­tunk (kéz­ira­to­kat cse­rél­tünk) a cseh Plamen, a len­gyel Pogl¹dy, a szlo­vák Slovenské poh¾ady, az er­dé­lyi Ko­runk, a bu­da­pes­ti Kor­társ, az új­vi­dé­ki Híd szer­kesz­tő­sé­gé­vel. Cél­tu­da­to­san és ha­tá­ro­zot­tan kö­zép-eu­ró­pai fó­rum­má kezd­tünk vál­ni.
Most úgy lá­tom, ek­kor kel­lett vol­na ne­vet vál­toz­tat­nunk. A sem­le­ges ve­ge­tá­lás­ból a cí­münk­ben is át­men­ni a tu­da­tos iro­da­lom­szer­ve­zés­be, -alakításba. Má­ig sem ér­tem, mi­ért nem gon­dol­tunk ak­ko­ri­ban er­re. Ta­lán túl­sá­go­san is el vol­tunk fog­lal­va az egyéb el­kép­ze­lé­se­ink meg­va­ló­sí­tá­sá­val, gya­kor­la­ti kér­dé­sek­kel, s ke­ve­seb­bet tö­rőd­tünk a lát­szat­nak tar­tott kül­ső je­gyek­kel. Azo­kat ké­sőbb­re hagy­tuk.

Az­tán ké­sőbb már nem volt „ké­sőbb”. Jött 1970, kez­dő­dött a husáki „normalizáció”,  s las­san a Szem­le is vis­­sza­nor­ma­li­zá­ló­dott a kez­de­ti „sem­le­ges” ál­la­po­tok­ba.
S én má­ig sem tu­dom, hogy mi lett vol­na a leg­adek­vá­tabb, a leg­ki­fe­je­zőbb, a leg­in­kább il­lő név a hat­va­nas évek Iro­dal­mi Szem­lé­jé­hez. Ta­lán va­ló­ban a Ho­mok­óra.

(Azt hi­szem, Kán­tor La­jos­tól szár­ma­zott az öt­let. 1970-ben je­lent meg a Szem­lé­ben A ho­mok­óra nya­ká­ban c. dol­go­za­tom a kö­zép-eu­ró­pai lí­rá­ról, s egy be­szél­ge­té­sünk so­rán La­jos az­zal a kér­dés­sel for­dult hoz­zám, hogy tuladonképpen mi­ért nem ke­resz­tel­jük át mi a Szem­lét Ho­mok­órá­ra. – Saj­nos, az az igaz­ság, hogy ez meg sem for­dult a fe­jünk­ben. 1970 után pe­dig az ilyen iro­dal­mi avantürizmusoknak már vég­leg be­fel­leg­zett.)
Az­tán jött 1989, s a rend­szer­vál­tás az Iro­dal­mi Szem­lé­ben is rend­szer­vál­tást ho­zott. A szer­kesz­tést a fi­a­ta­lok vet­ték át, s a mar­káns szer­kesz­tői vál­tást ki­fe­je­zen­dő mi sem lett vol­na ter­mé­sze­te­sebb, mint a név­vál­toz­ta­tás, de Grendelék (ők vol­tak ak­kor a so­ros „fi­a­ta­lok”, Grendel La­jos egyéb­ként 1990–1992-ben volt fő­szer­kesz­tő­je a lap­nak) a név­vál­toz­ta­tás­nál jó­val ra­di­ká­li­sabb meg­ol­dás­sal ruk­kol­tak elő: új la­pot ala­pí­tot­tak. így szü­le­tett meg a Kalligram. Az Iro­dal­mi Szem­le pe­dig ma­radt, ami volt.
1992-ben én vet­tem át az Iro­dal­mi Szem­le fő­szer­kesz­té­sét. A szer­kesz­tő­ség a Mihály-kapu ut­cá­ból le­köl­tö­zött a Lőrinc-kapu ut­cá­ba, a Slovenský spisovate¾ üveg­pa­lo­tá­já­ba. Szlo­vák kör­nye­zet­ben szer­kesz­tet­tem (én is csu­pa fi­a­tal szer­kesz­tő­vel) az im­már tisz­tes kor­ba lé­pett fo­lyó­ira­tun­kat. Igye­kez­tünk meg­újul­ni, hogy men­­nyi­re si­ke­rült, nem tár­gya je­len esz­me­fut­ta­tá­som­nak. An­­nyi biz­tos, hogy a szlo­vák kol­lé­gák gyor­san el­ne­vez­ték a Szem­lét Jurodalmi Zsem­lé­nek. (Ami ma­gya­rul a. m.: Juro zsem­lét adott ne­kem.) Lel­kük raj­ta. En­­nyi­ben leg­alább biz­tos, hogy meg­újul­tunk. Bár a szlo­vák ba­rá­ta­ink­tól ab­ban az idő­ben ép­pen hogy egy­re ke­ve­sebb „zsem­lét”, az­az ál­la­mi tá­mo­ga­tást kap­tunk.
De er­ről majd lej­jebb!

Ka­cér­kod­tunk a hi­va­ta­los név­vál­toz­ta­tás­sal is (a Pe­risz­kóp ne­vet for­gat­tuk a fe­jünk­ben, mond­ván, hogy mély­ben já­runk, de ma­gas­ba né­zünk), csak­hogy ak­kor a la­pot gon­do­zó ki­adó, a Ma­dách már hal­la­ni sem akart az új név­ről. A ki­adó ve­ze­tő­sé­gé­nek az volt a vé­le­mé­nye, hogy a Szem­lé­nek idő­köz­ben olyan nagy múlt­ja, ha­gyo­má­nya lett, hogy ez a ha­gyo­mány a név meg­tar­tá­sá­ra kö­te­lez ben­nün­ket.

Az­tán 1996-ban új­ból meg­pör­dült a koc­ka az Iro­dal­mi Szem­le ur­ná­já­ban. A lap ál­la­mi tá­mo­ga­tá­sa tel­je­sen meg­szűnt, s úgy lát­szott, meg­szű­nik ma­ga a lap is. Né­hány hó­na­pig vál­sá­gos volt a hely­ze­te, szü­ne­telt a meg­je­le­né­se is, köz­ben tár­gya­lá­sok foly­tak, hogy a Szlo­vá­ki­ai Ma­gyar Írók Tár­sa­sá­ga ve­szi át a ki­adá­sát. A más ki­adó­val új­ra­in­du­ló lap­nak Tra­péz lett vol­na a ne­ve. Az­tán a Ma­dách úgy dön­tött, hogy meg­tart­ja lap­ját, s a to­váb­bi­ak­ban nem­csak gon­doz­ni, ha­nem fi­nan­szí­roz­ni is fog­ja. 1996. no­vem­ber 1-jén új fő­szer­kesz­tő­vel, de a ré­gi ne­vé­vel új­ra­in­dult a so­kat meg­élt fo­lyó­irat.
S itt tar­tunk ma: az Iro­dal­mi Szem­le a szlo­vá­ki­ai ma­gyar iro­da­lom (be­le­ért­ve a két há­bo­rú kö­zöt­ti pe­ri­ó­dust is) leg­ko­ro­sabb fo­lyó­ira­ta. Ala­pí­tá­sá­nak az éve: 1958. 1996. no­vem­ber 1-jétől Fónod Zol­tán szer­kesz­ti.

S 2008 szep­tem­be­ré­ben fél­száz éves.

So­kan, sok­szor meg­kí­sé­rel­ték (meg­kí­sé­rel­tük) név­vál­toz­ta­tás­sal meg­sza­kí­ta­ni a kon­ti­nu­i­tá­sát. Sen­ki­nek sem si­ke­rült. A „Szem­le”, ahogy má­ig hív­juk, ma­ka­csul ki­tar­tott a ne­ve és „eg­zisz­ten­ci­á­lis” lé­te­zé­se mel­lett.
Ta­lán azért si­ke­rült ilyen hos­­szú ide­ig fenn­ma­rad­nia.
A ne­vét több­ször is ve­szé­lyez­te­tő egy­ko­ri szer­kesz­tő­je­ként, s a mai na­pig hű szer­ző­je­ként, kí­vá­nok ne­ki még újabb fél­szá­zad­nyi za­var­ta­lan lé­tet.