Csáky Károly versei
Újkori latrok
Ajkunkra fagyasztottátok
a dalt,
de a múlt
el nem múlt
így sem,
csupán megkeményedett,
mint jégcsapokban a víz.
Felelősségre
vontak
kérdéseink miatt,
s már-már az álmokat is
besúgatták,
hogy perbe foghassnak ismét.
Most magyarázkodnak megint,
és írnak új curriculum vitaet;
köpenyük tovább forgatható,
ám sorsot már senki sem vet rá,
mert gazdáik árnyékáért
sem szeretik
a keresztfát.
Fohász kérdéssel
Ó,
Uram,
mondd,
istenverés-e
a szenvedés,
vagy szerete-
ted jele
ez is,
próbatétel
a kereszt tövében,
ahol már csak néznek,
de nem látnak semmit
a kiszáradt, szomorú szemek,
s nem könnyezik könnyet
fájdalomtól a
szemgödör?
Láss meg engem, Atyám,
tekints le
gyarló gyermekedre,
kinek fohászt
mondana
ajka,
ám elszálltak
idő előtt a szavak,
és útban a lélek is.
Vajon meg-
térhet-e
hozzád meg-
köszönni a
meg-
bocsájtást
tékozló?
Újkori parancs
S tele kell írnom
igékkel az eget,
mert vizsgáztatja
tékozló fiát
az Isten.
S tele kell írnom
fohásszal a csillagok közti
űrt,
hogy alászálljon
a mennyei igazság
e földre,
hol testet öltöttek
elvetemült lelkek,
dicsőítve
földi királyok hatalmát,
bűnt termő paradicsomokat
s paradicsomkertben épült
trónokat.
Bűntudat
Felszáll füstötök
áldozat nélkül
a magatoknak is tetsző
máglyáról,
lángja az eget
nyal-
dossa.
Itt meg
a hamu szaga
fojtogat,
mindenünk el-
égett,
csak a bűn maradt.
Megyünk kínjainkkal
által
a pok-
lok-
nak tornácán
szorongni
s várakozni a
feloldozásra.
Sorsvallomás I.
Próbára tesz
naponta az Isten:
táncoltat borotvaélen,
torkomban szorongással.
Billegek,
mint mérleg nyelve
serpenyők közt:
egyikben
vélt örömök,
másikban
valós fájdalmak.
Még
türelemre int
a kereszt,
nem buggyan
vér
a töviskorona alól.
Olykor
már gerincroppanást hallani,
s csak a lélek halhatatlansága
az egyetlen gyógyír:
utolsó vigasz
az
át-
változás
előtt.
Vita helyett
Teremtesz magadnak
Isten-
kéket,
s elbizony-
talanítod
a paradicsomból ki-
űzetett embert.
Én meg csak
az egyetlen Főbblényben bizakodom,
ki megtestesült és megtestesített
az idők kezdetén,
ki lett hitnek erejéből, s
ki által lőn a Mindenség,
ki vala,
van
és lesz mind-
örökké,
hiába szaporítod hát
magadban
a balga uracskákat.
Talány
Formálnánk saját képünkre a világot,
magyaráznánk új kánonok szerint
teremtését e földnek.
Pihennénk hat napon át,
s hoznánk előre a hetediket,
hogy szenteltvizet szórjunk áldozatunkra.
Nekünk már nem kellene égbolt,
se hold- és napsugár,
egymagunk ragyognánk helyettük.
Lennénk kitűzdelt csillagok,
mik átfagytak a télből,
s megálltak a jéghegyek fölött
mú-
ló
kudarcnak.