Pomogáts Béla – Számvetés és számadás
(Emlékbeszéd Fábry Zoltán első köztéri mellszobrának megkoszorúzása alkalmából)
Hosszú esztendők óta zarándokolok, beszélek, koszorúzok itt: Fábry Zoltán emléktáblájánál, mindig a tél beálltával, és mindig eltűnődöm azon, vajon a mögöttünk álló esztendő mit hozott nekünk és mit vett el tőlünk. Miként engedett utat Fábry Zoltán igazságainak, vagy miként akadályozta ezek érvényesülését.
Fábry Zoltánra emlékezve a számvetés és a számadás önkéntes kötelezettség, hiszen nem állhatunk meg ez előtt az emlékmű előtt, ha elmulasztjuk felállítani tapasztalataink mérlegét. Szembe kell néznünk azzal a helyzettel, amelybe kerültünk – csak így nézhetünk szembe Fábryval.
Van bennem nem kevés keserűség amiatt, hogy ez a számvetés évről évre kiábrándítóbb. Egy évtizede, amikor ugyanitt gyülekeztünk, a nyugtalanító tapasztalatok ellenére is igyekeztünk bízni abban, hogy Fábry Zoltán igazságai lassan teret fognak nyerni, és a szlovák politikai vezetőség is felfigyel rájuk, hiszen ezek az igazságok a szlovák nép javát is szolgálhatják, már ha megfontolja őket valaki. Egy esztendeje megfogyatkoztak reményeink, hiszen akkor már tudni lehetett, hogy a Pozsonyban berendezkedett kormányzat aligha kíván figyelni Fábry Zoltán igazságaira. Most pedig úgy kell gyülekeznünk ezen a helyen: az emlékmű előtt, hogy be kell számolnunk Fábry Zoltánnak a szlovákiai nyelvtörvényről, ennek máris tapasztalható és még várható következményeiről.
Még nem tartunk ott, és bizonyos vagyok abban, nem is fogunk ott tartani, hogy átéljük azokat a csalódásokat és kétségeket, amelyek Fábry Zoltánt kínozták meg oly kíméletlenül a második világháború után – ezekről tett drámai tanúvallomást A vádlott megszólal megrendítő helyzetjelentésében és perbeszédében, amely perbeszéd nemcsak mellettünk: magyarok mellett foglalt állást, hanem az igazság és a jog uralma mellett, tehát a demokratikus értékrend legfontosabb posztulátumainak védelmében. „A legyőzöttek csoportjába tartozom újra – kiáltotta stószi magányában a nagyvilág arcába Fábry: – magyar vagyok. A legmélyebb megalázottság fokáról, nyelvfosztottan, szóbénítottan kiáltok hozzátok, szabad emberek, írók és írástudók, kiknek némasága már feloldódott. A mélyből – de profundis – a legmagasabb fórumhoz apellálok: a szellem szabad embereihez. Egyetlenegy ember egy gettózott kisebbség, egy elnémított nyelv nevében, minden törvényes vagy különleges megbízatás nélkül, szobám négy falából kiindulva a magam bőrére és felelősségére és mégis az összességet képviselőn, mert aki itt szót kér: író, szlovenszkói magyar író.”
Ma nem vagyunk kiszolgáltatottak – annak ellenére, hogy Magyarország nem az, aminek lennie kellene, hiszen a teljesen értelmetlen és a nemzet hagyományait, történelmét, kultúráját szüntelenül megalázó pártcsaták tévutakra terelik a gondolatot és a cselekvést, és utat engednek – nemcsak Szlovákiában, hanem Kárpátalján és időnként Erdélyben is – azoknak a nacionalista erőknek, amelyek ki akarják és ki tudják használni a magyarság gyengeségeit. Mégsem vagyunk kiszolgáltatottak: van egy, ma talán bénult, de cselekvő erejét nemegyszer bizonyító magyar értelmiség, és teljes jogú tagjai vagyunk az európai népek közösségének. Igaz, az uniónak mindenképpen nagyobb figyelmet és elszántságot kellene mutatnia akkor, amidőn a közösség keleti részében sérülnek magának az uniónak az alapelvei.
De még ha magunkra maradunk, akkor sem szabad feladni a helytállás, a szembeszegülés és a közös cselekvés erkölcsiségét: valamennyien felelősek vagyunk azokért a magyarokért, akiket most a demokrácia, a humanitás és Európa hagyományos szellemiségével teljesen ellenkező állami stratégiák a maguk áldozatának szemeltek ki. A demokráciának, a humanitásnak és az európai szellemnek mindenképpen fontos szerepet kell kapnia a magyar–szlovák konfliktusok rendezésében. Fábry Zoltán idézi, ugyancsak A vádlott megszólal érvelése során az államalapító Masaryk elnök szavait: „A demokrácia nem uralmat jelent, hanem az igazság biztosításának munkáját. Mert az igazság a humanitás matematikája…Csak humanitás által tarthatjuk fenn magunkat.” Szeretnék bízni abban, hogy ezeket a szavakat előbb vagy utóbb azok is meghallják, akik most minden belátás nélkül, teljesen egyoldalúan akarnak intézkedni több mint félmillió szlovákiai magyar sorsáról. Aki egyetért Masaryk imént idézett szavaival, az a szövetségesünk.
—————
(Elhangzott a 40. Fábry Zoltán Emléknapok szepsi ünnepségén, ahol az író mellszobrát koszorúzták meg.)