Lacza Éva – Kő-ország fia – Beszélgetés Cselényi Lászlóval

„Plešivec – Paríž (Pelsőc – Párizs) máig megvan még talán valahol, kuriózumként őrzöm a hajdani vonatjegyet, amellyel Párizsba indultam. Ma már számomra is képtelenségnek tűnik, de így volt, itt a kézzelfogható
bizonyíték, a vonatjegy, hogy volt idő, s nemcsak a háború előtti boldog békeidők, amikor egyenes vonatjegyet lehetett kapni Párizsba még egy olyan isten háta mögötti vasútállomásról is, amilyen Pelsőc (Pelsőc alig tízkilométerre esik
szülőfalumtól, Gömörpanyittól, s voltaképpen elég jelentős vasúti csomópont, így történt, hogy ott váltottam jegyet Párizsig.)”  Cselényi László: Kő-ország, 2003

* A közelmúltban jelent meg  a Madách-Posonium gondozásában Cselényi Lász-ló Kő-ország című kötete, amely verseket, esszét és útirajzot fog egybe. Mielőtt erről beszélnénk, meg kell említeni, hogy ez a könyv a szerző elképzelése szerint egy sorozat harmadik része. Ezt megelőzően két könyve jelent meg a Riporttól a mítoszig című, valamint az Ezredforduló avagy Az emberélet útjának felén című kötet. A három kötet szerkezete hasonló, azonban a tartalom természetesen más. A Kő-ország című könyvben a szerző emléket állít szülőhazájának, Gömörországnak, a szülfőfalunak, Gömörpanyitnak, a mesebeli tájnak és az ott élt és élő embereknek. Sokan írtak már Gömörről korábban, s azok is, akik az ötvenes, hatvanas években – ki tudja miért – erről a vadregényes tájról érkeztek Pozsonyba, hogy szerkesztőnek szegődjenek, költővé, íróvá nemesedjenek. Mit jelent Cselényinek Gömör?  – tehetnénk fel a szok-ványos kérdést, de kérdezhetnénk akár azt is, miként tükröződik benne ez a vidék, hogyan él benne a táj természeti szépségeivel, embereivel, mítoszaival, legendáival, múltbéli és mai valóságával?
– Kezdjük talán az elején. Mint említetted, ez a kötet egy sorozat része. Az első két kötet a műhelynaplókat tartalmazza. Mivel minden emberi létezésnek kezdete a születés, amelyhez a szülőföld elválaszthatatlanul hozzátartozik, ezzel a kötettel, a Kő-országgal és Gömörrel voltaképpen az egész sorozaton belül egy újabb sorozat kezdődik. Mindenesetre a hiperavantgárd és a szélsőségek után meglehetősen feltűnő, hogy miként jutottam végül ide. Pedig azt hiszem, logikus a dolog, mert minden életnek és minden életműnek van egy fölfelé és van egy visszafelé irányuló íve, s mivel természetes, hogy minden itt, Gömörben kezdődött, talán a logikus az lenne, ha itt is végződne. Az ember megmártózik sok mindenben, összehasonlít, végigjár különböző lépcsőfokokat, s amikor végül megmássza őket, már csak visszafelé vezet-het az út. Ebből a perspektívából pedig egészen más fényben látszik a kezdet is. Végül nyugdíjas korban, hatvanöt év után az ember elérkezik odáig, hogy megírja a memoárjait, emlékezéseit, vallomásait, és ha idáig elérkezik, természetes, hogy a szülőföldjéhez tér vissza, s ezzel kezdi újra. Mint említettem, ezt a könyvet én egy sorozat végének és egy új kezdetének tekintem, pontosabban egy kvázi életrajzi trilógia első kötetének tervezem és képzelem el. Mindjárt az első tehát a Gömörről szóló Kő-ország, a másik Pozsony és tágabb értelemben a Duna-táj, a harmadik kötet témája pedig Párizs és a nagyvilág lesz. Ez persze így, előre eltervezve nagyon egyszerűnek tűnik fel, de tapasztalatból mondom, hogy nagyon bonyolult tud lenni, amikor a megírására kerül sor. Bár volt rá példa, talán mégsem gyakori, hogy egy író egy egész könyvet szenteljen a szülőföldnek, nevezetesen Gömörnek. De úgy hozta a sors, hogy a kötet a 2003-as évre be volt tervezve s én mindenképpen meg akartam írni. Sürgetett a határidő, a kéziratot be kellett fejeznem. S akkor jöttem rá, hogy ez egy lezáratlan valami, hiszen közben egyre-másra születtek az újabb és újabb gondolatok és témák. Biztos vagyok benne, hogy ha elkészül valaha az elképzelt trilógia, annak az első kötete Gömör lesz, de nem ez a mostani könyv, hisz ez annak legfeljebb csak egy része lehet, gondolom, a fele mindannak, ami a Kő-országban benne foglaltatik.

* Sok minden kavarog a Kő-ország című könyvben s egyszersmind benned is. Kavarog a múlt, kavarog a jelen, az epizódok a gyermekkorból, a Cselényi nemzetség nagyon távoli és közeli múltjából. Felvillan Kő-ország történelmének egy-egy mozzanata, legendák és átélt történelmi tapasztalatok sorjáznak a papíron, és irodalmi szövegek, riportok. S mindez látszólagos összevisszaságban, mégis logikai rendben és kristálytisztán tálalva az olvasó elé. Ebben a kötetedben is párhuzamosan haladnak olyan dolgok, amelyek a múltra, a szülőfalura, Gömörpanyitra vonatkoznak, miközben elmélázol azon, vajon honnan indult a Cselényi nemzetség, kik voltak a távoli s a közelebbi ősök, de szóba kerül az is, mi minden jelent meg a szóbanforgó tájegységről, Gömörről. A kötet az előzőekhez hasonlóan grafikailag is tagolt, tehát több síkon olvasható, de az egyes grafikailag elhatárolt szövegek tetszés szerint össze is olvashatóak. Mivel ennyi minden kavargott benned, bizonyára írás közben szigorú rendre kellett fogni gondolataidat, az írás egyfajta logikát és rendet követelt. Nehéz volt ezt megteremteni?
– Bevallom, nem volt könnyű, de a könnyebbik végénél fogtam meg a dolgot. Két részre osztottam a szöveget, s ez a könyvben grafikailag is két elkülönített részt jelent. Az egyik részbe az került, amit eddig – húsz-harminc év alatt – Gömörről írtam. A könyv másik fele meg azt tartalmazza, amit most írtam. Az ilyen dolgoknak a logikus következménye persze az, hogy bizonyos témakörök ismétlődnek, de ez nemcsak negatívum, hanem pozitívum is lehet, ahogy egy zeneműben ismétlődnek és variálódnak a témák. Tehát itt is ezzel próbálkoztam. Hogy sikerült-e, azt én nemigen tudom eldönteni. Így utólag az az érzésem, hogy a kezdetén vagyok az elképzelt dolognak, ezért csak félig kész valaminek tartom a most megjelent Kő-országot. Hiszen az ember írás és gyakorlás közben jön rá sok mindenre. Csakhogy – amint már említettem – sok minden oknál fogva be kellett fejeznem a munkát, és ugye a mai sanyarú kiadói viszonyok azt is megszabják, milyen terjedelmű lehet a könyv. Tehát az út kezdetén vagyunk, hiszen hatvanöt év, mi az nekünk örökifjúknak… Egyébként írás közben valóban nagyon érdekes dolgokra bukkantam, s a könyvemben meg is említem, röstellem, hogy hatvanéves koromban tudtam meg érdekes dolgokat többek között szűkebb pátriámról is. Forgon Mihály Gömör megye nemes családjai cmű munkájában is sok mindenre rábukkantam. Ha most lennék húszéves, akkor komolyabb búvárkodásba kezdenék Gömört illetően. Remélem, hogy a könyvem ösztönözni fog valaki mást, fiatalabbat, hogy megfejtse Gömör mítoszát.

* Téged a verseid nyomán sokszor ért az a vád, hogy költészeted megközelíthe-tetlen, nehezen érthető, amit én nem hiszek, de olvasó és olvasó között nyilván különbség van. A Kő-ország mintha fordulatot jelentene, hiszen a kötet olvasmányos. S azok az emberek, akiknek még ráadásul valamiféle közük is van Gömörhöz, bizonyára érdeklődéssel olvassák, lapozzák, hiszen a könyv, mint mondtam, viszonylag könnyen emészthető. Ez tőled egy kissé szokatlan.
– Ennek jobb híján az a magyarázata, hogy ez is én vagyok, s az is én vagyok. Ha megnézzük azt az ívet, ahonnan elindultam és ahová máig megérkeztem, akkor tulajdonképpen csak rosszindulat a megállapítás, hogy gyökereimtől elszakadtam. Egyértelműen bizonyították, hogy ez nem igaz. Mint ahogy James Joyce Finnegans Wake, Finnegan ébredése című érthetetlen műve is ugyanabban a Dublinban – amely egyébként minden más művének a színhelyéül szolgál – játszódik, mint a sült-realista Dublini emberek című kötete. Bartókot még ma is sokan bonyolultnak tartják, pedig kristálytiszta és mélyen magyar. Egy következő példa a képzőművészet területéről: Piet Mondrian fája, pontosabban három fájának egyike abszolút natura-lista, a második egy kissé elvontabb, a harmadik pedig teljesen absztrakt fa, de az is fa. Én abban reménykedem, hogy a magam szerény módján sikerülni fog – mindig jövő időben mondom – a két végletet valahogy egyesíteni. Ennek előjele a többszólamúság, amit a költészetemben megpróbáltam kidolgozni. A Kő-országban pedig kísérletet tettem arra, hogy kipróbáljam, lehet-e ezt prózában, lehet-e memoárban alkalmazni. Nem hiszem, hogy amit megvalósítottam ebben a témában, az a lehető legszerencsésebb dolog, de legalábbis bizonyos mértékben egy lépés ezen a téren. Ugye a kötetben a többszólamúság abból adódik, hogy egyrészt verset és prózát is köz-lök a könyv lapjain. Tehát ez az egyik. A másik pedig az, hogy teljesen más szöveg fut a könyv lapjainak felső, illetve alsó részén.

* Most, ahogy erről beszélünk, eszembe jutott, hogy évekkel ezelőtt az Aleatória megjelenése idején volt neked egy olyan időszakod, amikor panaszkodtál: nem tudod, merre haladjál a jövőben. Mintha akkor nagyon elbizonytalanodtál volna a saját költészetedet illetően. Most meg azt látom, hogy megtaláltad önmagad egy másik énjét és ezt a más Cselényit ugyanúgy ki tudod bontani.
– Ahogy ezt most felemlegeted, jut eszembe nekem is, hogy valóban, az Aleatória megalkotása után úgy éreztem, most már nincsen út előre, ezt így tovább már nem lehet fejleszteni. Nem lehet ezt a fajta költészetet még jobban absztrahálni. Viszont hogyan tovább? Noha az az érzésem, ebben a költészetben mindig is benne volt, hogy visszafelé is lehet bizonyos értelemben előre haladni. Tőzsér Finnegan halála című kötete kapcsán jutott eszembe és meg is írtam, hogy úgy látszik, bizonyos esetekben – persze ehhez író kell, alkotó művész – a visszafelé út is lehet legalább annyira eredményes, mint az előre haladás vagy törtetés. Lehet, az életkor is hozza magával, meg a mai posztmodern korszak, hogy bizonyos eddigi vonalak, képzetek megváltoznak, és másképp látjuk a világot. Ma is, holnap is avantgárdok közelítenek a hagyományosokhoz, akik ma már talán nem annyira harciasak, mint ahogy eddig voltak az avantgárddal szemben. Ehhez kötődően a Magyar Műhely avantgárd alkotóit is felhozhatnám példaként. Nagy Pál barátom megírta – most már két, vagy talán három kötetben is – önéletírását, és még számomra is megdöbbentő, szinte sültrealista módon. Papp Tibornak pedig éppen ebben az évben jelent meg a Vendégszövegek (n) című könyve, amely fantasztikus, egyedülálló, ám mellette megjelent a gyermekkoráról szóló történet, amely más stílusú, úgyhogy mindaz, amiről korábban beszéltem, mintha csak a levegőben volna.

* Ha minden jól megy, milyen kötetek kerülnek még ki a tollad alól?
– Nem szívesen beszélek a terveimről, mert soha nem lehet tudni, mi történhet. De legalább tíz kötetre való anyag gyűlt össze. Ezeknek az egyik része, vonulata a memoársorozat, az önéletírás-trilógia, de ott vannak még az egyéb munkáim, a montázsaim, a műfordításaim, esszék, tanulmányok. Persze sorozatban szeretném látni őket, mert hiszen mindenkinek ambíciója egyben látni az életművét. Nem említettem még a Lilium Aurumnál megjelent ismeretterjesztő könyveimet, amilyen  A nélkülözhetetlen 100 könyv, a Sokágú síp stb. Talán sokan meglepődve tapasztalják, hogy termékeny vagyok, pedig ez csak a látszat, hiszen ötven év termése, amit megpróbálok most egybegyűjteni és – egyrészt szükségből is, másrészt saját elhatározásomból – más formában és új összefüggésekben megjelentetni. Mindennek az egyik ösztönzője fura módon az, hogy valóban kénytelen vagyok a kiadói nehéz viszo-nyokat látni, tehát az úgymond olvashatatlan meg a nehezen megközelíthető szövege-ket kevésbé „érthetetlen” és inkább kalauzoló szövegekkel párosítani. Ezenkívül pedig ma már az életmű teljességét látva egészen új összefüggések, új tematikák me-rülnek föl. Tehát konkrétan azt akarom most mondani, hogy ebben a sorozatban a jö-vő évre tervezett könyvem egyrészt a montázsaimnak azt a részét tartalmazza majd, amely a Kiegészítések Hérakleitoszhoz című kötetemben jelent meg, és ez egy kötetbe kerül  A nékülözhetetlen 100 könyv című munkámnak azzal a részével, amely tematikailag szintén a 19. század végéig terjed, tehát végül is úgymond érthetetlen montázsok és közérthető, ismertterjesztő portrék kerülnek a kötetbe. A Lilium Aurumnál megjelenő másik könyv szlovákiai magyar alkotók portréit tartalmazná.