Duba Gyula – Harmincasok nemzedéke

Az ezerkilencszázharmincban születettek jubilálnak. Szívós nemzedék, néhányan még vannak. Életútjukra, sorsukra a huszadik század nyomta bélyegét. Morális tartásukra, lelkületükre is.

Mintha a század abban lelte volna kedvét, hogy szeszélyes tulajdonságait, tragikus jellégét életútjukon demonstrálja, a harmincas év táján születetteken. Mintegy kisajátította a nemzedékeket. Hogy jegyeit stigmaként viseljék és hasonuljanak tündökléséhez és nyomorúságához. A harmincasok nemzedéke már hírből sem ismerhette az egykori „boldog békeidőket”. Gyerekkora az első csehszlovák köztársaság második évtizedére esik. A háborús „magyar időkben” nemzeti eszméktől lelkesedett, az „embertelenség” éveiben kamaszként menekült. Zaklatott diákélete volt, vagy semmilyen! A szocializmus „építésének” a kezdete ifjúként érte, felívelését, hanyatlását, majd elkerülhetetlen bukását férfiként élte meg. A század- és ezredfordulón, a rendszerváltást követően nyugdíjas lett. Eseményteli élete csupa változás.

Irodalmunk újrakezdésében meghatározó, már-már döntő szerepe lett. Számosan jelentkeztek az ötvenes évek legelején, akkor húsz év körüliek, mintha a történelem nekik adott volna lehetőséget, hogy szabadon egy nagyot lélegezzenek. Pozsonyban, kassai iparistaként részt vettem egy ifjúsági tanfolyamon, amit Dobos László vezetett. A tanfolyamok kora volt az az idő. Már akkor megéreztem azon tulajdonságát, amit azóta gyakran tapasztaltam és jószerével ma tudok hitelesen megnevezni: közösségszervező képességét! Sajátos világ volt, újra kellett szervezni, ami korábban széthullott, elenyészett. Teremteni a keményen diktált gondolati fegyelem és a hittel teli szabadságérzet ellentmondásos keverékében! Szükségszerű azonosulás és alkotó kíváncsiság lendületében útkereső fiatalság, magakereső ma-gyarság voltunk. Hitünk, mely naiv tettvággyal párosult. Amikor Pozsonyban nyelvi kultúrközpont és magyar szellemi góc alakult, mintha önmagát szedte volna össze a nemzedék. Gömörből Veres János küld verseket, Fábry Zoltán közelségét érezni rajtuk, együtt gyógyulnak a Tátrában. Szeberényi Zoltán és Török Elemér tanulni jönnek, Fónod Zoltán csurgói érettségivel érkezik, hogy a fővárosban értelmiségivé nőjenek. Dobos mögött sárospataki szellemiség munkál. Alkatuk sze-rint osztja rájuk a kor, hogy mintegy alapozók, kortársaikkal helyzetteremtők le-gyenek. Veres a vidéki szellemiség, Szeberényi a pedagógusnevelő, Török az újságíró-költő, Fónod a szerkesztő-kritikus szerepkörében. Valóban teremtő kor-szak olyan értelemben, hogy kisebbségi írásbeliség születik, magyar szellemi élet alapozódik. A közösségi életösztön utakat keres, hogy kifejezze és megmutassa magát!

A teremtő nyugtalanságnak és öntudatosodásnak a minőségét, amely a nemzedéket és általában a magyarságot jellemezte, Dobos László munkájában érhetjük tetten. A szellem kitört a palackból s már nem lehet visszagyömöszölni! A háttérbe szorított és elnyomott életérzés jogaira döbben s keresi ennek kifejezését. Ilyenkor kellenek egyéniségek, akikben a vágyak tettekben tudatosulnak, hogy meg-fogalmazzák a célokat és utat mutassanak az önerőnek, öntudatra késztessék a kö-zösséget. A Csemadok népművelő munkájára most nem térhetek ki, de említenem kell, mert az irodalom ugyanazt teszi a szellemi kultúrában. Dobos annak egyik mozgatója, az ösztönösségben véleményformáló és programadó, írótanácskozások szervezője és előadója. Önállósuló irodalmi szervezet és folyóirat a cél! Dobos és társai, például Szőke József, helytállnak a politikában is, ilyen ügyek ott intéződhetnek. „Ötvenhat” is közrejátszhatott abban, hogy önálló magyar „szekció” és folyóirata legyen, 1958 szeptemberében indul az Irodalmi Szemle. Az Írószövetség székházának klasszikus faburkolatú szobájában a főszerkesztő Dobos egyénisége, annak a hazai magyar valóságba gyökerező értelme nyilvánul meg. A Szemle megbízásokat ad tényfeltáró riportok, közéleti esszék írására, kapcsolatokat teremt külföldi lapokkal és írószervezetekkel, megszólítja a Kárpát-medencei magyar alkotókat. A „főmunkatárs” Németh László, Spitzer György, Simon István és B. Nagy László, csíráznak a nemzeti összetartozás korai jegyei. A Szemle a nyitottság és reformgondolkozás ihletője, a Csemadok társa, s a kisebbségi kultúra irodalmi létereje. Dobos ekkor írja Messze voltak a csillagok és Földönfutók című regényeit. Jellegzetes Dobos-művek, történelmileg meghatározott valóságlátás és felfedező, ténykimondó szövegformáció egységei, melyeken a modern stílusjegyek is megjelennek. Sajátos magyar életérzés, korai középe-urópaiság és közösségi filozófia munkál bennük. Olyan igazságkereső és jogalkotó erő alapozása, melynek politikai hozadéka a hatvannyolcas kisebbségjogi törvénytervezet lesz.

A korabeli „zajlásban” valahogy egymás felé tartanak és összeérnek az élet-utak. Fónod Zoltán vidéki tanítói-iskolaigazgatói pályája 1955-ben Pozsonyban folytatódik, a Szabad Földműves, majd az Új Szó szerkesztője – rovatvezetője. Az író óhatatlanul közéleti munkás. S a nemzedék élete és sorsa történelem, időnként felelősek, máskor áldozatok! A kisebbségi kultúra és nyelvvédelem eleve politikum, az államhatalom szigorú figyelmének tárgya, gyakran nemzetközi méretű, közép-európai természetű tett. Hatvannyolc után különösen! Dobos a Csemadok országos elnöke, a szlovák kormány államminisztere, az önállósuló Madách Kiadó igazgatója, a kassai Thália Színház pártfogója. A Szemle a Madách lapja lesz. Mintha a közösségszervezés mint önvédelmi ösztön tetőzne. A konszolidáció állítja meg, Fónod a kiadó új igazgatója, Dobost a műszaki osztály vezetőjeként tartja meg. Száraz tények, életes háttérrel, tragikus színezettel. S az irodalom halad a maga útján, új nemzedékeket bocsát útra, az „egyszeműeket” majd az Íródiát. A kiadó és folyóirata közös irodalmi gondokkal teli gyűjtőedény. Korszakos mű kezd benne szerveződni, A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona. A szócikkírás új műfaj, a munkának Fónod a mozgatója.

A kisebbségi kultúra folyamatos teremtés, hogy fenntartsa magát. A nemzedékek élete abban merül ki és nyer értelmet, hogy életerejüket bizonyítják! S az irodalom védekező reflexeivel biztosítja értelmét. A kisebbség sorsa, hogy állandóan önerejét bizonyítja, amikor kitartottá válik, léte veszélybe kerül. Dobos László Egy szál ingben címmel regényt ír erről, majd a Sodrásban címen nemzedéke városi életének kezdeteiről, a hazai magyar értelmiség születéséről. A Hóle-pedő tanítónő főhőse egy értékes női lélek sorsa a kisebbségi szélfúvásban. Engedelmével című novelláskönyvének darabjai drámai sorsok sajátos nyelvezettel elmondva. Egy-egy Dobos-mű sajátos anyag, finom szövetként háttér, vagy éppen sza-badon jár-kel benne a politika fenyegető lidérce, süvítve szikkasztja a történelem szélfúvása. Ám – sajátos módon – mindig van benne valamiféle korszerű, modern formai törekvés. Mintha életünk és sorsunk ihletéseként lenne feladatuk a közösségszervezés. Ez a nemzedék nem szabadulhat a csapdájából, a történelemtől, markában tartja őket! Ellátja élményekkel, erkölcsi szemléletet kényszerít rá, sajátos esztétikai eszményt sugall számára, közösségi ihletésűt.

Később Fónod Zoltánnak is meg kell válnia az igazgatói széktől, a politikai zajlás és hatalmi húzások elmozdítják. Nehéz munka árán tér vissza a pedagógusi hivatáshoz, a Komensky Egyetem Magyar Tanszékének tanára, majd vezetője lesz. Az abarai iskola igazgatói posztjáról Török Elemér jön ismét a fővárosba szerkesztőnek az Új Szóba, Szeberényi Zoltán pedig tanszékvezetőként küldi Nyitráról munkáit, kéziratait. Évtizedek teltek el közben: a harmincasok nemzedéke, mint a kezdeteknél, ismét összeverődött Pozsonyban! Mintha valamiféle sajátos rohamra készülődne!

A rendszerváltáskor kész életművek állnak mögöttük, bár nem befejezettek. Közösségi idők után az individualizmus korába jutottak. Értékrendjük némileg anak-ronisztikus, másrészt konzervatív, hagyományőrző, tehát az új csapdahelyzetben is érvényes. Hűek önmagukhoz, nincs számukra feloldozás. De nem is kérnek, a huszadik század nem ismert ilyet! Fónod máig szerkeszti az Irodalmi Szemlét és kiteljesíti irodalomtörténeti munkásságát. Dobost közösségszervező munkája a Magyarok Világszövetsége élére vitte, fenntartja a Madách Kiadót és biztosítja könyvkiadásunk fél évszázados szellemiségét. A Kossuth-díj, a Posonium-életműdíj és a Helytállásért díj bizonyítják, hogy mindez a magyar nemzeti önerő fenn-tartásáért történt. Eláll a lélegzetünk, amikor az elmúlt nyolc évtizedre gondolunk. Mennyit éltünk, s mi mindent megéltünk…!

Jubileumuk alkalmából most Dobos Lászlónak és Fónod Zoltánnak kívánunk erőt, nyugalmat és jó egészséget!