Juhász Katalin versei

Elméletem a csigákról
Bundakesztyű hivatott egyhíteni
hidegségét a kézfogásnak.
Egyszerű, faltól falig történet,

Előre tudható véggel.
Telik ez a nap is lassan.
Kétszer rendeztem át, mégsem
biztos, hogy jó így.
De addig bizonygatom, míg
elhiszem magamnak,
hogy fontos lépést tettem,
hogy elméletem a csigákról
megcáfolhatatlan,
hogy én szabom meg a tempót
e fáradt délután a korzón.
De a legapróbb intő jelre
csápjaim visszahúzom,
és megroppant, ki rám tapos.

Rövidfilm

Vitt a mozgólépcső,
nem rohanhattam ellenkező irányba,
magam sem tudom, hogy váltunk el.
Egy hosszú mondat közepén egyszerűen
elragadott tőlem a futó szerkezet.
Előtte sírtam is.
Kéttenyérnyit meríthettél volna könnyeimből.
Dallamtalan vartyogás bárzene helyett,
dühösen vetném magam a vurlitzerre,
de nem léphetek ki ebből a történetből,
melyben te már a múlthoz tartozol.
Este akar lenni, hosszú, meleg árnyékok,
torkomban riadt vakond kotorász.
Pedig minden sejtem ötször kicserélődött már.
Nem értem, a hő miért önt el.
Két vödör aranyhal se tudná teljesíteni,
amit most kívánnék.