Géczi Zsoan versei

Mit nem tud a tengerimalac?

A tengerimalac buta egy állat,
csak eszik és alszik a ketrecben bent.

Nem csinál mást, csak felberreg néha,
és úgy néz rád, akár egy szent.

A tengerimalac nem olvaszt vasat,
de megrágja a parkettszegélyt.
Előtte persze oda is pisil,
de sosem ír versesregényt.

A tengerimalac nem lesz csillagász,
bányász vagy orvos vagy mérnök.
Nem lesz sem elnök, sem tengeri halász,
Sem operapáholyban bérnök.

A tengerimalac ráadásul piszkos,
főleg, ha rátapos apa,
ha szőnyegen futkos, és marad belőle
pusztán egy nagy véres paca.

Ha odaállsz reggel a ketrecük elé,
és azt mondod nekik, hogy buták,
többnyire meg sem sértődnek belé,
szóval ők eléggé furák.

A tengerimalac nem tart beszédet,
és soha sem talál fel semmit.
Csak ostobán néznek. A bajszuk áll égnek.
És szőrösek. Azt hiszem, ennyi.

A kannibál tengerimalacok
(ad notam: Családi kör)

A kannibál malacok szeretik a kolbászt,
a virslit, a rétest, de sajtból csak a sonkást.
Palacsintát, húsost, ha sütök, és érzik,
a szívük sosem a fajtársért vérzik.

A rácsot, ha rágják, és lángot vet szemük,
jobb, ha kéznél tartod a literárna revuet,
ha kiszabadulnak, jó nagyot csapj rájuk,
pontosan ha célzol, eltörik a lábuk.

A kannibál malac olyan, mint a többi
– neki sem tetszik a tv-ben a rögbi –
főleg eszik s alszik, elaltatja gyanúd,
ártatlanul röfög, néha bizony van úgy.

De éjjel felriad benne a vadállat,
átharapja egyből a rácson a zárat,
ezért jó, a ketrecet  magasan ha tartod,
mert most még nem repül – bár tudom, hogy majd fog.

Feketén bólintgat a malac az éjben,
berreg és füttyög, mint eperfa a szélben,
vadászni ha indul, a fél város elfut,
ez az, amit szegény Arany János nem tud.

Malachét

Ha én volnék a malacod,
nem lenne rám panaszod.
Keddenként, ha szeretnéd,
megrágnám a kalapod.

Szerdán, reggeli alatt,
vakarnád a hátamat.
Feltéve, hogy a kezed
beférne a rács alatt.

Csütörtökön délelőtt
nézném, ahogy tépelődsz.
Rádröfögnék mindig én,
ha ott ülsz a gép előtt.

Pénteken és szombaton
pihennék a válladon.
Lenyírhatnád a karmom
ilyenkor a lábamon.

Ha te lennél az emberem,
szeretnélek végtelen.
Hozzád szólna vasárnap
néma hálaénekem.

Hétfőnként az édenem
az, hogy te vagy énnekem.
A karodban szeretném
leélni az életem.

Nyulak a nagyvilágban

A Nyúl kozmopolita egy állat.
Nyulambátorban hetvenkedik és Nyúljorkban jorkozik.
A nyulambátori nyulak persze nem értik a jorkozást.
Egyszerűen nem képesek felfogni.
Nem tehetnek róla.
Túl nagy a kulturális távolság.
Egy nyulambátori nyúl amúgy sem bátorkodna soha jorkozni.
Még ha tudna, sem.
Ettől visszatartja a természetes szemérem, meg hogy a nyúljorkiak azonnal szitává lőnék.

Persze a nyúlorleánszi nyulak ezért nyilván megorrolnának kissé. Azonnal letennék a trombitát.
S bár nem simítanák el a vitát, de azért Nyulambátor még soká ünnepelné őket.
A hős orleánszi nyulakat, akik le sem fütyülték a kötekedőket.

Kedvenc nyúl

Ez a nyúl itten nagyon kedves.
Az orra időnként egész nedves.
A bundája bársonyos puha,
tejföllel finom a husa.

Identitása kevert,
De ettől sohasem levert.
Úgy ugrál, mint egy hülye kutya.
Másnak nem volt még ilyen nyula.

Szobatisztasága erősen kétes,
nem tudok mellette felhozni érvet,
s bár nem fogott rajta a pallér,
jól mutat úgy is, mint gallér.