Sinikka Nopola – Tiina Nopola: Risto, kész a sonkamártás!

Elvi hátul a konyhában szétnyitotta a keskeny kempingágyat.
– Itt fogok lakni – mondta Ristónak, és ráterítette az ágyra a kékkockás alsólepedőt.

Risto az ajtónyílásból leste, ahogy Elvi sürög-forog.
– Ez kempingágy – mondta Elvi. – Mindig készen van nálam becsomagolva. Népes a családunk, és gyakran van szükség segítségre.
– Miről beszéltek? – kiabálta Rauha a nappaliból.
– Te csak pihenj! – felelte Elvi, és odament Rauhához. – Én megyek vacsorát főzni.

Rauha szeme felcsillant.
– Palacsintát sütsz?
– Szóval ti ilyeneket csemegéztek? Skorbut vár a palacsintaevőkre!
Elvi visszament a konyhába és bejelentette Ristónak:
– Sonkamártást készítek.
Risto nagyot nyelt.
– Mi Rauha nénivel sosem eszünk ilyesmiket.
– A te nénikéd sose tudott sonkamártást főzni – felelte Elvi.
– Miről beszéltek megint? – kiabálta Rauha a nappaliból.
Risto odasomfordált Rauhához.
– Rauha néni, muszáj nekem megennem valami sonkamártást?

Rauha Risto fülébe súgta:
– Megkóstolhatnád. Udvariasságból.
– Én nem akarom, hogy Elvi néni nálunk lakjon – mondta Risto. – A dobomat is eltüntette.
– Nem marad sokáig, csak egy hétig. Utána visszaszerezzük a dobot. Nézz csak ide, mit találtam!
Rauha elrejtett a vánkos alá egy doboz cukorkát.
– Ez a zsebemben volt. Eldugtam Elvi elől. Nem szereti, ha édességeket eszünk.
Risto bevett a szájába két cukorkát.
– Risto, menj a konyhába és figyeld, miben mesterkedik Elvi – súgta Rauha.
Risto kedvetlenül elindult, és megállt a konyhaajtóban.

Elvi épp az asztalra rakodott ki az útitáskájából. A táskából kiröpült egy fekete csuklya. Ez meg mi lehet? – csodálkozott Risto. Elvi elkapta a csuklyát, és a táska aljára gyömöszölte. Titkon rápillantott Ristóra, aki megdöbbenten bámulta a táskát.
Elvi kinyitott egy cipősdobozt, amelyen a következő felirat állt: „Rokonoknál használandó tárgyak”. Aztán kivett a dobozból egy fekete, sűrűfogú fésűt.
– Ez tetűfésű – mondta Elvi, és elkezdte a fésűvel Risto fejét vakarni. Risto megijedt.
– Én nem vagyok tetves!
– Én nem lennék ebben olyan biztos! A por legalábbis száll a hajadból! – Elvi fellelkesült, és a fésűvel a kezében kergette Ristót egészen a nappaliig.
– Mi történt megint? – kérdezte a kanapén fekvő Rauha.
– Elvi néni tetveket keres! – mondta Risto.
– Tetűszagot érzek! – rikkantotta el magát Elvi. – Minél porosabb a fej, annál több a tetű. Risto fejét elborította a por!
Rauha felült.
– E-Elvi, Risto tiszta fiú! – próbálta Elvit csitítani.
De Elvi meg sem hallotta: kihúzta magát, elkezdett menetelni körbe-körbe a szobában, harsány énekszóval:

Harcolunk a tetvek ellen,
kell a kard, a szablya, pajzs,
seregükre csapást mérünk,
rajta, rajta, jöjj velünk!

Elvi a tetűfésűt magasba emelve megint Risto felé indult, újabb rohamra készen. De Risto addigra előkerítette a vízipisztolyát a fürdőszobából. Megcélozta vele Elvit.
– Risto, Elvi, hagyjátok már abba! – siránkozott Rauha. – Hát így kímélitek a beteget? Nem bírom a tetűvadászatot és az egyéb zajokat sem!
Elvi megragadta a vízipisztolyt.
– Elkobozva!
Aztán levette a szemüvegét az orráról, mindkét lencsét megcélozta, majd rálőtt egy-egy vízsugarat. Miután a szemüveget megszárította, kimasírozott az előszobába, ráfröcskölt egy kis vizet a tükörre, és ronggyal letörölgette.
– Mi ez a folt itt rajtad? – kérdezte Elvi, s megcélozta Risto ingjét is.
– Micsoda? – értetlenkedett Risto, miközben Elvi elkezdte kézzel dörzsölni az ing szegélyét.

Risto Rauhához ment megmutatni a vizes foltot. Rauha megcirógatta Ristót és odasúgta neki:
– Ne törődj vele, Risto. Elvi mindig élen járt a takarításban. A tetvek pedig különösen közel állnak hozzá. Iskoláskorában összesen 25 tetvet találtak a hajában. Már akkor megfogant benne az egész életre szóló tetűellenes harc gondolata. Ő a „Halál a fejtetvekre!” egylet egyik alapító tagja.
– Rauha, te most beteg vagy – jelent meg Elvi az újabb ötletével. – Nekem kell felelősséget vállalnom mindenért. Elintézem helyetted a telefonos eladást. Mit is árulsz mostanában?
– Úti tojástartót – felelte Rauha.
– Még mindig ugyanazt? – ámuldozott Elvi. – Nem kellene már váltani valami értelmesebbre?
– Elvi drága, én szeretnék kitartani a tojástartók mellett. Még nagyon sok a nyakamon maradt belőlük. Nézz be a dívány és a székek alá.

Elvi lehajolt, és egy rakás házilag készített úti tojástartót látott. Rauha egyenként kivagdosta a tojástartókból a csészéket, fedelükkel együtt.
– Honnan szedtél össze ennyi tojástartót? – álmélkodott Elvi.
– Megkértük a ház összes lakóját, hogy hordja ide őket az ajtó elé – mondta Rauha. – Mennyi is jött össze belőlük, Risto?
– Kétszáznegyvenhét – mondta Risto kapásból.
– Risto megszámolta a csészéket is – mondta Rauha.
– Ezernégyszáznyolcvankettő – mondta Risto.
– És mennyit adtatok el? – kérdezte kíváncsian Elvi.
– Tizennyolcat – felelt Rauha.
– Tehát maradt még ezernégyszázhatvannégy úti tojástartótok – számolta ki Elvi.
– Jaj, ez még mindig rengeteg! – ámuldozott Rauha.
– Drága unokatestvérkém – mondta Elvi. – Nem lenne hasznosabb akkor, ha inkább mondjuk… tetűfésűket árulnánk?

Elvi papíron elvégzett néhány számítást.
– Ennek az országnak ötmillió lakosa van. Ha minden második fejben van legalább két tetű, akkor az egész országban ötmillió tetű van. És ha minden család háromtagú, a tetűfésűkből több mint kétmillió darabot eladhatunk.

Rauha felült.
– Ez iszonyatos mennyiség – mondta.
– Gondolj csak bele, micsoda üzlet! – lelkesült fel Elvi. – Azt is kitaláltam, hogyan szabadulhatnánk meg az úti tojástartóktól.
– Hogyan? – kérdezte csodálkozva Rauha.
– Minden tetűfésű-vásárló kap a vásárolt termék mellé ráadásként egy úti tojástartót.
– Ráadásként? De nekem az úti tojástartó a főtermékem – mondta Rauha sértődötten.
– Akkor mért nem akarja senki megvenni? – kérdezte Elvi.

Rauha elgondolkodott egy kicsit.
– Talán csökkent a kirándulókedv – mondta.
– De a tetvek száma nem! – kiáltott fel Elvi.
Nyomban el is kezdte a tetűfésűk telefonos árusítását. Ristót elküldte a közeli boltba, hogy vegyen tizenöt sűrűfogú fésűt családi kiszerelésben.
– Ezzel indítunk – mondta Elvi.

Elkérte Rauhától az ügyféllistát és máris nekilátott.
– Itt Elvi Räppääjä, jó estét. Volna egy kis ideje? Rendben. Nincs a fejével kapcsolatban valami problémája? Vagy úgy, nem érti. Nincs-e valami felesleges az ön fején? Nem, nem kalapra gondolok. Úgy értem, érez-e a fején valamilyen mozgást? Hogy a szeme mozog? Nem arra gondoltam. Úgy értem, mozog-e az ön fején valamilyen felesleges lény? Hogy milyen lény? Hát tetű, természetesen! Haló! Haló, haló, haló…

Elvi öt helyre telefonált. Valahányszor a tetű szóhoz ért, letették a kagylót.
– Egyáltalán nem tudom eladni – panaszkodott Rauhának. Udvariatlanok az ügyfeleid. Nem éri meg nekik semmit eladni, míg nem változtatnak a módszereiken.

Elvi kivett a táskájából egy rakás kis műanyag zacskót.
– Most zacskózunk – mondta, és sorra berakott minden fésűt egy-egy zacskóba.
– Le is akarod fagyasztani őket? – kérdezte Rauha.
– Nem. Úgy gondolom, maga a csomagolás elég ahhoz, hogy tiszták és hatékonyak maradjanak. Rauha, te kapsz belőlük néhányat személyes karácsonyi ajándéknak a rokonok számára. Elég, ha kötsz majd rájuk egy látványos selyemszalagot.
– Köszönöm, Elvi, ez csodálatos – jó, ha az ember időben gondoskodik a karácsonyi ajándékokról.

Közben a paplan alól kiesett a cukorkásdoboz. Rauha elpirult.
– Nocsak – mondta Rauha. – Ezt meg ki rejtette el ide?

Elvi elkapta a dobozt és betette a köténye zsebébe.
– Drága Rauha, unokatestvérkém – mondta Elvi. – A betegnek nem szabad cukorkát ennie. Ebben a háztartásban egyébként még sok más megreformálni való is van. Nem értem például, mért van a falra szögezve egy tök.
– Risto mindenféléket kiszögez a falra – védte a fiút Rauha.
– Ti nem tudjátok, hogy a falra csak műtárgyakat szoktak kifüggeszteni? – kérdezte Elvi.
– Ez műtárgy! – mondta Risto.
– Egy tök a falon az pazarlás – förmedt rá Elvi, és szétzúzta a tököt.
– Ne, ezt nem teheted! – kiabálta Risto.
– De igenis megtehetem – mondta Elvi. – Egy hét nem lesz elég. Kénytelen leszek hosszabb ideig nálatok maradni.
– Nyugodj meg, Elvi – mondta Rauha. – Egy hét múlva már lábra állok.
– De a ti háztartásotok teljesen el van hanyagolva. Nem szellőztettek, nem főztök be, nem fagyasztotok. A konyharuhák nincsenek kimosva, az ajtósarkak nincsenek kitakarítva, a székek alja pedig tele van úti tojástartókkal. Napközben ellátom majd a háztartást, esténként más elfoglaltságom van.
– Megkérdezhetem, mit csinálsz esténként? – kérdezte Rauha.
– Ez az én dolgom – felelte Elvi. – Holnap reggeltől új irányelveket vezetek be ebben a házban. A fiú lehet a segédem.

Elvi elvonult a konyhába. Zörgés és edénycsörömpölés hallatszott.
– Én nem akarok Elvi néni segédje lenni. Elvette a dobomat és a tökömet – panaszkodott Risto.
– Elvi néninek sok előnyös tulajdonsága van, nagyon találékony ember. Pár hétig biztosan elviseljük őt – súgta Rauha Ristónak.
– Risto, kész a sonkamártás! – hallatszott a konyhából.

Polgár Anikó fordítása

Sinikka Nopola (1953, Helsinki) és Tiina Nopola (1955, Helsinki): finn meseírónők. Az itt közölt részlet a Risto Räppääjä ja pakastaja-Elvi című művük egyik fejezete, melynek alapján musical is készült.