Kutszegi Csaba: Bármit meg mernek tenni (a Vígszínház Danton halála című előadásáról)

Akkor jó a színház, ha az életemről szól. Európában a görögök az ókorban azért találták ki, hogy általa a közösséghez szóljanak, aktuális, napi problémákról (is). A mai Magyarországon nem lehet napi gondokról beszélni anélkül, hogy az ember ne utaljon a politikai  megosztottságra, hiszen a kifli sem ugyanúgy görbül, a csók is máshogy csattan a jobb- vagy a baloldalon. Legalábbis a politikusok ezt szeretnék elhitetni az emberekkel, és ebben figyelemre méltó sikereket érnek el. Az ember azért szeret (bármiben) hinni, mert ha hisz, kevesebbet kell gondolkodni. Alföldi Róbert színháza gondolkodtat, már ezért sem lehet kedvence semmilyen politikai pártnak.

A Danton halála eleve hatalomról, politikáról szól, színrevitelével Alföldi a mai magyar társadalmi-politikai viszonyokat ábrázolja. Ezt azért kell külön kihangsúlyozni, mert például a mai magyar színházkritikában – mindkét oldalon! – egyre inkább terjedőben van az alkalmi  süketség és vakság (nemrég például minimum két neves kritikus sem vette észre a Zsótér Sándor rendezte Meggyeskertben az aktuális „társadalompolitikai üzenetet”, csak hogy elkerülje a szembenézést bizonyos kényelmetlen igazságokkal; de ez egy másik cikk témája lehetne).

Alföldi elől viszont nem lehet ügyeskedve kitérni. Legfeljebb azon lehet elvitatkozgatni, hogy Robespierre (László Zsolt játssza kitűnően) politizálása, elvei és nézetei tényleg nagyon hasonlítanak-e az aktuális magyar vezéréihez (vagy csak az látja így, aki így akarja látni), illetve Dantonról (a szintén nagyszerű Stohl András alakítja) valóban  mindenkinek a szabad- és szabados elvű mai magyar ellenzék juthat-e jogosan az eszébe, mely ellenzék tétlenkedik, pipogya, rosszul teszi a dolgát, és az utolsó pillanatig vallja (ahogy Stohl-Danton az előadáson többször ordítja): „Nem merik megtenni!” Egy tény viszont arcba vágóan egyértelműnek tetszik: amíg Robespierre-t Danton legyőzése és kivégeztetése köti le, addig csöndben megerősödik Saint-Just. Az előadáson Hevér Gábor Saint-Justként az első felvonás végén hosszú, sipító hangon előadott, egyszerre tragikus és nevetséges monológban jelzi, hogy kész a diktátor szerepére, bármikor átveheti a hatalmat. Hevér-Saint-Just mindenkinél undorítóbb, ahogy zsarnoki módon követeli, hogy „a zsarnokság elleni harcban mindenki osztozzon”.

A kétségtelen politikai üzenetek és áthallások mellett a vígszínházi Danton halála színháztechnikailag és esztétikailag is figyelemre méltó alkotás. Nem először látunk ilyet, de ezúttal minden szempontból indokoltnak, motiváltnak tetszik, hogy a színészek a színpad mellett bejátsszák az egész nézőteret, az emeleti páholyokban is megjelennek, onnan is vitatkoznak, kiabálnak, ilyenkor kigyullad a teljes nézőtéri világítás. Mi, nézők ekkor „a néppé” válunk, érzésben részesei leszünk a történetnek, átéljük, hogy a politikusok civódásának levét mi isszuk meg. Ennél aktuálisabb figyelmeztetést nem is kaphatnánk.

Alföldi színpadán (ezúttal beleértve a nézőteret is) semmi sem történik véletlenül. A nézőktől távoli, hátsó színpadi sarkokban szerveződő csoportosulás ugyanúgy funkcióval bír, mint a nézőtéri sorok között arcunkba beszélő színész. Magas, lépcsőkkel variálható vastraverzek mozgatásával alakítanak ki újabb és újabb tereket és szinteket – ezzel hangulatot teremtenek, és jelzik a helyszínváltozásokat. Minden és mindenki mozog, alakul, mondhatni: forradalmi pörgésben van. Egy súlyos tárgy azonban elejétől a végéig helyén marad, csak néha emelkedik lassan föl és alá: a színpad teljes szélességét betöltő, irreálisan óriási, szimbolikus guillotine. Legtöbbször Danton „akad meg” benne: többször úgy áll meg (vagy úgy eresztik rá a monstrumot), hogy csak fejtől lefelé látható. A végén pedig valamennyi kivégzendőnek a nyaktiló leeresztett ferde éle alatt kell átbújnia, és miközben áthaladnak, vércsíkkal festik meg a fémet.

Igazi, látványos újítás, hogy Alföldi Kosztolányi Dezső kitűnő, patinás fordítását újra cserélte, ráadásul három egyetemi hallgatót bízott meg a munkával. Bíró Bence, Ivanyos Ambrus és Thury Gábor mai magyarra fordította Georg Büchner majd’ kétszáz éves nyelvét, jól jöhetett hozzá a fiatalos látásmód, hiszen maga Büchner huszonkét évesen írta a drámát (miközben anatómiavizsgára készült, és a politikai rendőrség elől menekült). A játék- és beszédstílus, a jelmezek (korabeli ruhadarabok keverednek mai pólókkal, farmerekkel, tornacipőkkel) és az új fordítás eredményeként valódi mai fiatalok elevenednek meg a színpadon. A kivégzésük előtti órák félelemmel teli, kényszeres marháskodása, egymás bátorító röhögtetése különösen torokszorító. Ebből tudjuk meg félreérthetetlenül, hogy a mában járunk (ugyanis a rendező nem jelenít meg direkt, szájbarágós párhuzamokat).

Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója egyre inkább mának szóló erős, közéleti színházat csinál. A Danton halála utáni napon Sütő András Az álomkommandóját mutatták be a Pesti Színházban, Szász János rendezésében. Alföldi Róbert „befogadása” a Vígszínházban (november 8-án mutatják be a Vígben Alföldi Nemzeti Színház-beli Mephistójának felújítását)ű nemcsak kollegális, hanem jelentéses tett is: Eszenyit nem a saját reputációja, hanem a jó színház érdekli. Pedig az ő mandátuma is az idén lejár, és az első (érvénytelenített) pályáztatás közben a hatalom már jelezte: helyére a Szolnokon szórakoztató színházra szakosodott Balázs Pétert szemelték ki.

Nem merik megtenni?

(Georg Büchner: Danton halála. Fordítók: Bíró Bence e. h., Ivanyos Ambrus e. h., Thury Gábor e. h. Díszlet: Menczel Róbert. Jelmez: Nagy Fruzsina. Zene: Bella Máté. Mozgás: Király Attila. Dramaturg: Vörös Róbert. Irodalmi konzultáns: Forgách András. A rendező munkatársa: Várnai Ildikó. Rendező: Alföldi Róbert. Játsszák: Stohl András, Varju Kálmán, Csőre Gábor, Józan László, Kerekes József, László Zsolt, Hevér Gábor, Király Attila, Mészáros Máté, Géczi Zoltán, Borbiczki Ferenc, Járó Zsuzsa, Bata Éva, Réti Adrienn, Hegyi Barbara, Karácsonyi Zoltán, Rajhona Ádám, Dengyel Iván. Lázár Balázs, Papp Dániel, Inotay Ákos, Fábián Szabolcs e. h., Gonda Kata e. h., Kopek Janka e. h., Mózes András e. h. Zongorán közreműködik: Furák Péter)

1* Az előadás bemutatóját 2013. október 25-én tartották a Vígszínházban. – A szerk.