Janáky Marianna: Bolondjaim; Félelmek (kisprózák)

Bolondjaim

Ette a rózsát. Az ujjai olyan színűek voltak, mint az indigó, amivel mesefigurákat másoltunk esténként a húgommal. Ő a Virágevő nő, mondtam. (Én neveztem el annak.)

A virágüzletnél az asszony aznap is egy szál rózsával a kezében állt, megszagolta, arcát hozzásimította, megcsókolta, és mint a pap a fehér ostyát a templomban (nénével mehettünk csak oda), tette szájába a szirmokat, a szárát meg a bolt mellett őrt álló fa tövébe dobta. Én már láttam régebben is, de Kati nem. Tátva maradt a szája, lába ide-oda csúszkált a szandálban. (Majd az ő talpán is lesz egy nagy vízhólyag, gondoltam.) Hirtelen megrántotta a karom. Fussunk, mindjárt bekakilok! Másnap a nyári napköziből szerkeporkázva mentünk haza. Az aszfalton követtük a fénycsíkokat, utána a két tűzoltóbogarat. Összeragadva piriszkáltak. A virágbolt előtt mi átmentünk a túloldalra. Húgom hangosan fújta: Mit já-ccunk lá-nyok, / Azt já-ccuk lá-nyok, / Bricket-brackot, vad barackot, / Csü-csül-jünk le lá-nyok!, és a dal végén leguggolt. Otthon ki kellett mosnunk a szoknyájából a porpaszpolt.

Gyertek vacsorázni!, kiáltott anya, amikor két kézzel kapaszkodtam már a diófa ágába, a bátyám meg fém salátástállal a fején nyomta két tenyérrel felfelé a fenekem, majd kezembe adta a seprűnyélből készült dárdát. (Spárgával volt a bicskája hozzáerősítve.) Pssz, tette a szájára az ujját, folytatjuk a bekerítést! Kati a fátylát arcára húzta. Dulcineánk elfüggönyözte magát a fa alatt. Eléjed máj Mijmújt?, kérdezte Ati, Katit utánozva, de nem volt időm válaszolni. A fekete macskánk leesett (épp anya lába elé), talpa puffant, mint bátyám arcán a pofon. A húgom megfogta Ati kezét: Gyeje, ez mindig csak vej! Erre kapott anyától ő is egyet. Vacsorát egyikünk se. Anya egyedül vacsorázott a konyhában, mi a teraszon egymás cipőit pucoltuk. Bogárszagú nyári este volt. Óvatosan dugtam Ati portérképes tornacipőjébe a kezem. Féltem, gombás lesz. Talpa redőiben száraz falevéldarabok és egy fél darázs. Pfuj! Büdös!, dobtam el. A te szád a büdös!, riposztozott bátyám, és csöpögő rongyával a fenekemre csapott.  Kitört a rongyháború. Hamarosan a konyha előtti gang meszelt falain már száradt a vízfestmény.

Másnap hajnalban húgom átköltözött hozzám. Rám kulcsolta a lábát, meleg teste, akár a macskáé. (A tüsszentése is.) Lélegzéskor le-föl járt a mellkasa. Anyának ma lesz a névnapja. Vettem neki nevünkben egy tábla csokit, simogattam meg arcát. A reggelinél a hajamat feltűzve jelentem meg. Bátyám épp átadta anyának a rózsát, aztán hozzám lépett. Kimonó ma lyuka mi?, mozgatta ide-oda az ujját a halántékánál, és a két filctollat kikapta a kontyomból. Hátra dugott kezemben elszakadt a csoki papírja. Elkaptam a széke háttámláját, megrántottam hátrafele, de megtartottam, nehogy a földre essen. (Jó tanítvány voltam.) Hiányzik egy kereked?, ugrott fel vörösödő képpel, mellkasán az ing megfeszült, anya felemelt keze is. Nem lesz torta!, vágta le a lisztes zacskót a földre. (Tudtam, hogy lesz, láttam, már felverte a nyolc tojást.) Mirmúr elindult kifele, mancsának nyomai a lisztszőnyegen már a konyhaajtóig értek, mi utána! Húgom a fakanalat nyalogatva végül visszafordult. Bátyámmal mi kimentünk az udvarra, a kanálispartra „horgászni”. De amikor a kezébe fogott egy még kapálózó békát, és szagolgatta, szagolgatta, fordítgatta ujjai között ide-oda, aztán apa bicskájával (állítólag ez volt nála a háborúban), nyissz, levágta a fejét, és rátűzte a bicska hegyére, otthagytam. A bőrét megszárítom, jó lesz bicskatartónak, dünnyögte. Vadista szandál, gondoltam és bementem átszámolni (aznap másodjára), hány papírszalvétám van. Adhatnál egyet, nézett be Ati az ajtórésen, jó lesz papír helyett!

Felé vágtam a dobozt. Szálltak a szalvéták (74 volt már: kockás, csíkos, pöttyös, hófehérkés, vakondos, karácsonyfás, tojásos), a doboz végül a kövön csapódott, a WC-ajtó pedig bátyám mögött. Na, akkoj elkíséjsz a napközibe?, nyitotta ki az ajtót Kati. Épp húztam fel a bugyim. Kezében babája a papagáj kalitkájában. (Nemrég takarítottuk bátyámmal, és a papagája véletlen elrepült, állítottuk napokig.) Anya a kapuban kezembe nyomott két forintot, hogy útközben vegyünk a tanító néninek is névnapjára egy csokrot. A Virágevő nőt már a saroknál észrevettük. Hátát a kirakatnak támasztva összeszorított lábbal, lehajtott fejjel ült. Tudod, mit álmodtam éjszaka?, fogta meg Kati kezem. A kislányát itt ütötte el egy motojos. A labdája kigujult az úttestje… És aztán jáült, felemelkedett, jepült felfele. A lófajkából a szél kitekejte a szalagot, de egy galamb elkapta, és a csőjében vitte.

Félelmek

Addig a napig nem féltem. Mosolyogtam, amikor láttam, hogy apa jön az iskolába értem. Szürkeruhás őszi délután volt, az ég még nem nyitotta fel sorompóját a csillagok előtt. Akkoriban már sokat krákogott, hetek óta meghajolva járt, húzta előre a szíve. Hirtelen köpött egyet. Slájmja foltként maradt az aszfalton, mint írásfüzetemben a tintapaca.

Otthon lefeküdt az ágyra, megfogta a kezem, és felsegített a hátára. Fáj. Késként vágott fülembe szava. Ide-oda lépkedtem rajta, ingje összegyűrődött talpam alatt, néha megtámaszkodtam a falban, mégis a babaház járt a fejemben, amit a születésnapomra készített. A kanapé és a fotelek igazi kárpittal bevonva! Még aznap is éreztem az enyvet, ha fejem a nyitható-csukható háztetőn bedugtam. Apán pedig valami ismeretlen sötét szagot.

Másnap a lépcsőn egyenesen állt, és engem nézett. Egy forintért táncolok!, kiáltottam kisdobos nyakkendőm ide-oda lengetve. Ő nevetett, a lovak prüszköltek. A gyógyszertár előtti sarkon (anyával ott dolgoztak) fiákeresek ültek. A bakon a napsugár beléjük karolt. (Szegények páholya, mondta egyszer anya.) Imre bácsi összenézett apával, és megfogta derekam: Gyere, Nikő, lovagolj egy kicsit Istenen! De nem mertem két kézzel megfogni a ló hátát, mert markomban már három egyforintost szorongattam. Apa arca vörösebb lett, mint az enyém a szétmaszatolt vértől, amikor rohant át velem a kórházba. Szájában megsavanyodott a káromkodás, pedig nem mondtam el neki, hogy Imre bácsi lekurvázta Isten anyját.

Este a lovak magasabbra emelték lábukat házunk előtt hazafelé menet, patkóik alig érintették a macskakövet. Hegyezték fülüket, ágyam mellett anya. Ott van Isten a fiókban! Imre bácsi kezében kés, nyissz, kihúzza lova nyakából az ereket! Gombolyaggá tekeri, anyukája pulóvert köt belőle neki. A kis lámpa fénye anya szempilláján csipkésre horgolta a könnyeket. Csak egy kis agyrázkódás. Csak egy kis agyrázkódás, magában ismételgette.

Két nap múlva az iskolában azért kaptam egyforintosokat, ha láthatták osztálytársaim szemem fölött a varratokat. Aki meg akarta nézni mind, annak öt forintot kellett adni, de Sanyinak és Petinek ingyen megmutattam. Hazafelé hátulról simogatták a hajam. Mindjárt jövök, néztem rájuk vissza. A kapunk is figyelt tátott szájjal. A fiúk végül a meggyet nem ették meg, fülükre akasztva futottak el. Másnap a tanító néni csak annyit tudott, hogy Sanyi vérhast kapott. A hülye zöld meggyed!, hagyott ott Peti szünetben.

Este, életemben először (felpuffadt vörös szemmel), kivihettem bátyám kutyáját sétálni egyedül az utcánkba. Ő sakk-szakkörön volt. Nem messze a házunktól egy férfi a kapumélyedésből kiugrott, és széttárta a kabátját. De szép hosszú hajad van! Következő nap Ati megvakarta a fenekét, mielőtt bekászálódott az ágyba, és azt mondta: Ronda az új frizuráád. Még a segged lyukában is hajszál lehet!

A temetést követő héten egymás mellé fektettem kihúzgált hajszálaim, vonalzóval méregettem, megvan-e egy méter hatvan, mint apa sírjának mélysége. Végül a hajcsomóm a babáméval együtt felgyújtottam a fásszín mögött a lavórban. Sercegett, akár a rádió, amikor bátyám a Szabad Európát próbálta befogni egy-két évvel később, pedig anya megtiltotta.

Talán megtudta apa ezt is, hiszen anya esténként még sokáig beszélt vele. Tavasszal a lépcsőn ülve, mint egy költő galamb, nyáron a futórózsákról csipegetve vékony ujjaival az elsárgult szirmokat, ősszel pedig a levelek a diófa alatt szavába vághattak volna. Még álmában is vele beszél!, súgta Ati egy reggel, amikor szénért ment.

Aztán sorakoztak az évek, mint utcánkban a gesztenyefák. Mostanában minden nap én megyek az öregek napközi otthonába anyáért. A kilincs remeg, amikor lenyomom. Ő mosolyog. Ma születésnapi buli volt! A pohárból felszállt egy pillangó!